Roland írta,
23 óra 30 perckor,
Kína témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
A mianmari határhoz kínai léptékkel közelinek mondható Lijiang után keletnek fordultam és elbuszoztam Panzhihuaba. A teleszotyizott és teleköpködött busz lassan haladt, a nyolc-kilenc órás szerpentinezés csak kétszáz kilométerre volt elég. Ráadásul a busznak viszonylag gyakran meg kellett állnia vizet vételezni - már amennyire meg tudtam figyelni, erre a hegymenetben használt aquatarder miatt volt szükség. Ilyenkor alkalmam nyílt alaposan szemügyre venni a többségében értetlen bunkónak t?n?, tátott szájjal bámuló utazóközönség viselkedését és azt a végtelenül szórakoztató m?veletsort, melynek során a banda éktelen ricsajjal megszállta az adott parkolóban álló kisboltot és ízekre szedte annak vákuumcsomagolt csirkelábakból és egyéb bizarr, számomra beazonosíthatatlan termékekb?l álló árukészletét. Nyugatidegen volt az is, ahogyan a fiatal párok férfitagjai hordozták csillogó szemekkel fel-alá a barátn?k retiküljeit. Találtam csótányt a táskámon, ült mellettem egy állandóan fészkel?d? utas, volt ordító gyerek, odakint s?r? dudálás és persze baleset is (akkor épp egy teherautó vitt el egy alacsonyra belógó nagyfeszültség? kábelt és villanyoszlopot).

Kína grandiózus méreteivel már az útvonaltervezéskor szembesültem, de ezt él?ben megtapasztalni egészen letaglózó volt. És itt most nem a földrajzi távolságokra, vagy a természet alkotta hatalmas dolgokra gondolok, azokra már fel voltam készülve alaposan. Ekkora bányászvárosra viszont nem. Ahogy az es?s id?ben áthaladtunk a településen (ami mellett például a schwechati olajfinomító eltörpül), a szürke hidaktól, a füstös kéményekt?l, a csövekkel és futószalagokkal egymásba fonódó ipari épületláncoktól egyszer?en nem jutottam szóhoz. Kína egyik legnagyobb bányászvárosának méretei valósággal agyonnyomtak. Azt hiszem részben az ilyen találkozásokból érti meg a legkönnyebben az ember, hol tart ma Kína és mekkora dolgok vannak még itt készül?ben. Az utcák kora délután viszont kifejezetten néptelennek t?ntek, a kínai szellemvárosokról szóló híradásokban lehet valami.

Panzhihua vasútállomása szemmel láthatóan kívül esett a külföldi turisták f? csapásirányán. Az angolul nem beszél? jegyeladóval alaposan meggy?lt a bajom, szerencsére a pénztárnál kígyózó tömegben találtam egy embert, aki gagyogott valamennyit angolul és kért nekem egy jegyet Éméi-ig. Vajon kínai furcsaság, hogy a pénztáros gond nélkül eladott volna állójegyet egy tízórás útra? A bizarrul engem méreget? fekete cip?s, fehér zoknis kínai arcok, az állomás el?tt ténferg? kóborkutya-hadsereg és a fültisztogatással foglalkozó vállalkozó mind azt sugallták, hogy a szemközti étteremben kellene kibekkelnem az indulásig hátralév? hat órát.

Az ajtón belépve rögtön tudtam, hogy jó helyen járok, elvégre fogyasztásra hizlalt akármilyen étteremben nem árulnak. Mivel ehhez én túlságosan öcsi voltam, maradtam egy egyszer? szecsuáni csirkénél, ami viszont annyira csíp?s és f?szeres volt, hogy még a Ko Samui után vásárolt tom yum levest is verte.

Forrás: Szabadlábon

A csirke felett lakomázva két dolgon mélázgattam: egyrészt, hogy Kínában mennyire nincs magánszférája az embernek (kedvencem a kisrádióként használt mobil, amin mindenki a saját kedvencét üvölteti kihangosítva), másrészt, hogy vajon akkor is tahóság-e a harákolás és köpködés, ha mondjuk a világ népességének húsz százaléka (nagyjából 1,3 milliárd ember) állandóan ezt csinálja.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
16 óra 15 perckor,
Érdekességek témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
Kínában nagy divatja van a különféle házi kedvencek átfestésének (leginkább kutyákat szoktak így pimpelni), a naposcsibék színezése viszont nem kínai sajátosság. Az interneten kicsit utánajárva kiderül, hogy Marokkótól Indonéziáig sokfelé látni ehhez hasonló utcai portékát. Fényképen már mutattam, hogy milyen a színre fújt naposcsibe, mozgóképen viszont még nem. Mesmerizáló.

Forrás: Szabadlábon

Egyesek szerint a növényi alapú festékek nem ártanak az átszínezett állatoknak. Er?s a gyanúm, hogy Kínában nem mindig jut állatbarát festék szegény páráknak.



Roland írta,
1 óra 55 perckor,
Kína témakörben.
Erre a cikkre
olvasói visszajelzés még nem
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
A Lijiangba tartó út gyönyör?en zöldell? hegyek között kanyargott, a váltakozó gerincek és völgyek dél-amerikai magasságokat és mélységeket idéztek. A busz ablakából elém táruló idillt egyedül egy büdösszájú, fogyatékos kínai utastárs árnyékolta be. A Dali-Lijiang szakaszon az utasok többsége f?tt tojást rágcsált önmagában, én az egyik pihen?helyen inkább egy f?tt kukoricára neveztem be. Az egy euró körüli árat elnézve semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy Jünnan tartomány északkeleti részén rengeteg turistára kell számítanom.

Lijiangba már sötétedés után érkeztem meg. A busz viszonylag távol rakott le az óvárostól, ráadásul a térképemen sem sikerült igazán jól betájolnom magam. Szemerkél? es?ben, este nem t?nt túl jó ötletnek gyalog elindulni a központ felé, de az els?nek megtalált, nyomasztóan igénytelen szállás szemrevételezése után mégis inkább nekivágtam a távnak. Az én kínai nyelvtudásom körülbelül olyan volt, mint az általam megkérdezett helyiek angolja, így túl sok segítséget nem kaptam a célt illet?en. Egy hosszabb bolyongás után (hátamon a degeszre tömött zsákkal) végül sikerült rátalálni egy várfal mentén kanyargó, kövekb?l kirakott utcára, ami egy olyan helyre vezetett, amire egyáltalán nem számítottam.

Egy faházaktól és , zegzugos és nyüzsg? mesevilágba csöppentem, melynek kövekkel kirakott girbe-gurba utcái mentén csatornák kavarogtak. A Gy?r?k Urába ill? álomvilágból a vállamat húzó hátizsák józanított ki, így inkább gyorsan nekiláttam megkeresni az útikönyvb?l kinézett szállást. Egy dél-amerikai turista iránymutatása alapján hamar rátaláltam Mama Naxi* fogadójára. A hely ugyan tele volt, de Mama Naxit vendégszeretete és rugalmassága kötelezte arra, hogy találjon nekem egy szobát a közelben pár éjszakára.

*Útikönyvem szerint a tibeti gyökerekkel rendelkez? naxi népcsoport két érdekessége, hogy matriarchális családokban élték mindennapjaikat, azaz a n?k hordták a nadrágot, a szerelmi viszonyokat pedig egészen rugalmasan kezelték. Mai szemmel egyáltalán nem t?nik már merésznek, hogy a naxi párocskák simán lehettek együtt anélkül, hogy egybekeltek vagy éppen közös háztartásban éltek volna. A korabeli kínai viszonyok közepette rendhagyónak számító megközelítés szerint a legények nyugodtan szórakozhattak éjszaka a barátn? ágyában, nappal viszont szigorúan az anya szárnyai alatt kellett végezniük a ház körüli munkát. Az így szület? gyermekek is közvetlenül az anyákhoz kapcsolódtak, az apaság elismertetésével nem nagyon foglalkoztak (ha az apa odébbált, a támogatás is ugrott). A sajátságos nyelvvel, vallási formával és öltözködéssel bíró naxi népcsoport id?sebb képvisel?it még ma is láthatjuk Lijiang utcáin.

Aznap este a szálláshoz közeli "Xiao cai zhuang" nev? étteremben vacsoráltam, ahol a Chinglish étlap hozott párat a Kínában szokásos mókás . Másnap kora reggeli felfedez?túrára indultam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy világosban hogyan fest egy ilyen igazi kínai mézeskalács-városka. Pár lépésnél nem kellett több, hogy megállapítsam, ez bizony nagyon látványos! Folyamatosan kattogott a fényképez?gépem, mert minden pillanatban volt a keres?ben ezernyi érdekes részlet. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy alig láttam nyugati turistákat az utcákon (kínaiak voltak inkább, de egyrészt az mindig érdekes élmény, másrészt egyáltalán nem voltak zavaróan sokan).




Forrás: Szabadlábon

Lijiang óvárosát ez a látványvilág teszi Jünnan tartomány egyik leglátogatottabb célpontjává, ami bizony csúcsszezonban minden bizonnyal kiábrándító lehet. Nekem július elején viszont kifejezettem tetszett, egyszer?en nem bírtam betelni a minden sarkom meglepetéssel szolgáló városkával. Persze az egykoron naxi többség? Lijiang a hangulatos utcákon kívül is tartogat látványosságokat a turisták részére. Ott van mindjárt az óváros szürke háztet?i fölé magasodó, dombon álló pavilon, amelyhez egy kacskaringós út vezet fel a f?térr?l egy zöldell? parkon át. Ide kifejezetten megéri felkutyagolni, az építészeti érdekességen kívül már csak a megkapó atmoszféra és a szokatlanul egységes háztet?-panoráma miatt is.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
17 óra 45 perckor,
Kína témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
Az utolsó bekezdés óta eltelt nyolc hónapban nem igazán kapkodtam el a blogírást, de mint József Attila óta tudjuk, dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. A történet most onnan folytatódik, hogy egy brit hátizsákos bonvivánnal együtt betoppantam Kunming városának talán legnormálisabb hosztelébe, a hogyan továbbról viszont halvány fogalmam sem volt.

Szerencsémre a szálláson még az els? este mellém sodort az élet egy dán turistát, aki egy francia utazási iroda megbízásából járt épp az országban, és hozzám képest igazi Kína-szakért?nek bizonyult. Mick helyismerete és gyakorlati tanácsai sokat segítettek az útvonal tervezésénél, úgyhogy egyetlen kiadós reggeli felett sikerült összerakni a következ? egy hónap er?sen cikk-cakkos, feszített menetrendjét. A programba Kína f?bb látványosságainak a felét tudtuk csak belepakolni, de els? látogatásra talán nem is kell ennél sokkal több.

Miel?tt belevágtam volna a nagy kínai körtúrába, ejt?ztem egy napot Kunming árnyas utcáin. A közel kétezer méter magasan fekv?, kellemes klímájú, kimondottan zöld kínai nagyváros tökéletes hely volt az országgal való kezdeti ismerkedésre. Hogy Kína egy, a korábban látottaktól totálisan eltér? ország, már az els? métereken kiderült, ugyanis még az utcatáblákra festett írásjeleket sem sikerült a térképen lév?kkel összepárosítani. Nyilván a sok krix-krax is adott egyfajta csodaország hangulatot az egésznek, de az igazán érdekesek az itt-ott elkapott utcai életképek részletei voltak.




Forrás: Szabadlábon

Kunming fás, tiszta utcáin kész felüdülés volt sétálgatni. Figyelgettem miket kínálnak az egymást ér? mozgóárusok, be-bekukkantottam egy-két manufaktúra ajtaján, kerülgettem a hangtalanul suhanó elektromos robogókat (amib?l ráadásul is van), élveztem a kedvez? árú WiFi-s kávézókat és meglep?dtem, hogy a hétvégi bolhapiacon még is lehet kapni. A tavakkal t?zdelt belvárosi parkban csendesen kötöget? kalapos nyugdíjas asszonyok között mászkáltam, fotóztam kínai sakkot játszó öregeket, hátratett kézzel, bambán bámészkodó nagypapákat, százéves muzsikusokat, meg még ezernyi más érdekességet. Délután beruháztam egy Lonely Planet Mandarin phrasebook-ba (biztos, ami biztos), a nap végén pedig elfogyasztottam életem els? dumpling-ját kínai földön. Mennyei volt. Másnap délel?tt leintettem egy taxit (a lehúzós sof?r azonnal be akart forgatni, érdekes útvonalakkal próbálkozva), elverg?dtem a buszállomásra és felszálltam a Dali felé tartó buszra.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
16 óra 55 perckor,
Kína témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
Kínába átgyalogolni bizserget? érzés volt. Talán mert fejben már jóval azel?tt megérkeztem az országba, mint ahogy fizikai valómat átmozgattam a határon. Utóbbi egyébként meglep?en simán ment, amihez nyilván az is nagyban hozzájárult, hogy a Saigonban vásárolt Kína útikönyvet a hátizsák mélyére rejtettem. Ismeretes, hogy a kínai hatóságok el?szeretettel koboznak el olyan könyveket és térképeket, amelyeken Tajvan nem a szervek szájíze szerint van feltüntetve. Miután kétszeri belépésre jogosító turistavízumom rendben találtatott és a hátizsákommal együtt én is átmentem a röntgensz?résen, már csak az ügyfélszolgálat értékelése maradt hátra. Hogy ez valójában micsoda, azt Orosz Péter egy remek sorozat részeként három éve már elmondta az internetnek.

A szakadó es?ben els? dolgom volt nemzeti valutát keríteni, ami Kínában alapvet?en a renminbi, közvetlenül a makaói pataca és a hongkongi dollár el?tt. Két-három kínai lakos megkérdezése után egyb?l rátaláltam egy pénzkiadó automatára. Az aprócska sikerb?l arra következtettem, hogy nem lesz itt semmilyen gáz a kommunikációval, biztosan ez is csak túl van spilázva, mint sok más dolog Kínával kapcsolatban. Nos, amint azt a következ? posztokból látni fogják, ez bizony igencsak elhamarkodott következtetés volt.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
18 óra 55 perckor,
Összefoglalók témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
Legutóbbi régiós összefoglalónk arról számolt be, hogy hogyan és milyen útvonalon jutottunk el a dél-amerikai kontinensr?l Ausztráliába. A Brisbane-Sydney viszonylatot kár lenne túlragozni, annak viszont érdemes pár bekezdést szentelni, hogy mi is történt Ausztrália és Kína között.

Forrás: Google Maps, Szabadlábon

Röviden annyi, hogy közel három hónap alatt, egy jól kitaposott turistaösvényen haladva végighátizsákoztam Délkelet-Ázsia fél tucat országát Indonéziától Vietnamig.

Délkelet-Ázsia megismerését alapvet?en kétféle módon lehet elkezdeni: lájtosabb átmenettel egy olyan metropoliszban mint mondjuk Kuala Lumpur, vagy durr-bele módon, például Dzsakartában. Az én útvonalamból ez utóbbi adódott, amit egyáltalán nem bántam, mert a markáns környezetváltozás nagyon is jót tett az utazás lendületének. A korábbiaktól eltér? arcberendezésekb?l, ízekb?l, káoszból nyüzsgésb?l és szokásokból b?dületesen sok er?t lehetett meríteni. Annyit, hogy a rákövetkez? heteket, de inkább hónapokat fülig ér? vigyorral toltam végig. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy nagyjából ekkorra sikerült levetk?zni azokat a régi, rossz beidegz?déseket, amik a korábbi évek taposómalmaiban ragadtak rám és amelyek az utazás els? hat hónapjában bizony gátolták a teljes feloldódást. Ijeszt?, hogy közel hat hónap idill kellett az "ultimate freedom" érzés megéléséhez, meg ahhoz, hogy az ember ne a célt hajszolja, hanem magát az utat és a pillanatot élvezze.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
17 óra 30 perckor,
Érdekességek témakörben.
Erre a cikkre
olvasói visszajelzés még nem
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
Furcsa tákolmányokkal hegytet?r?l legurulást az ecuadori Bañosban már láttam. Azt a marhulást a Fülöp-szigeteki farobogó-versenyekhez hasonlóan egy közelg? nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg. A vietnami változatnak ellenben semmi köze nem volt az ünnepléshez.

Lào Cai városából motoroztam épp Sapa felé, amikor a hegyi szerpentin egyik kanyarjában felbukkant velem szemben egy azonosítatlan guruló tárgy. Közelebb érve derült csak ki, hogy egy aprócska deszkán gubbasztó vietnami gyereket látok, aki fémcsapágyakon gördül? lélekveszt?jén száguldozik hegynek lefelé, autók, buszok és motorok közt lavírozva. Amikor elment mellettem, nem akartam hinni a szememnek.

Forrás: Szabadlábon

Úgy láttam, hogy kezel?szervek nem voltak a masinán ― erre a célra egy vékonyka vietnami papucsot használt a srác.



Roland írta,
11 óra 25 perckor,
Vietnam témakörben.
Erre a cikkre
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
A Hanoi-Lào Cai szakasz leküzdése közel tíz óráig tartott, ami soft seater* jeggyel közel sem volt pihentet?: az indulás után nem sokkal sz?kös lett a vietnami méretezés? lábtér, a légkondiból d?lt a fejemre a hideg, ráadásul még a mellettem ül? legénnyel is folyamatosan harcolnom kellett a helyért. Néhány órányi álmatlan forgolódás után a szomszédos hálókocsiban horkoló hátizsákosok helyzete igazán irigylésre méltónak t?nt.

*A kínai vasutak mintájára a vonatjegyeket Vietnamban is négy osztályba sorolják, mégpedig kényelem (puha/kemény) és jelleg (ül?/háló) alapján. A soft seater jegy tehát a harmadik legkényelmesebb, vagy második legkényelmetlenebb jegynek számít, attól függ?en, hogy félig teli vagy félig üres az a bizonyos pohár.

Vonatunk hajnali ötkor futott be Lào Cai vasútállomására. Sapa innen már csak negyven kilométerre volt, az odajutásra pedig két módszer kínálkozott: minibusszal avagy bérelt robogóval. Gondolkodás nélkül az utóbbit választottam, ami kés?bb a gyönyör? táj és a kevés rendelkezésre álló id? miatt kiváló döntésnek bizonyult. Félórányi egyezkedés után feldobtam a csomagot a hátsó ülésre, és elindultam Észak-Vietnam egyik legnépszer?bb magashegyi pihen?városa, Sapa felé. Az odavezet? út helyenként lélegzetelállító panorámát nyújtott, talán csak Indonéziában láttam ehhez foghatót.

Felh?k felett.
Hegyoldal, hajnalban.
Forrás: Szabadlábon

Sapa városát még a franciák alapították 1922-ben. A hely vonzereje ma is a gyönyör? környezetben, a kellemes klímában, na meg a hegyi törzsek jelenlétében rejlik. Noha ez utóbbiak életvitele a turizmus révén napról-napra veszít eredetiségéb?l, azért még mindig kell?en érdekes ahhoz, hogy átvonatozzon érte az ember egy egész éjszakát. Nagyon sok utazó panaszkodik a Sapa környéki ?slakosok elanyagiasodására, de szerintem semmivel nem rosszabb itt a helyzet, mint Vietnamban bárhol másutt.

» Még nincs vége, olvasson tovább!




Roland írta,
10 óra 55 perckor,
Vietnam témakörben.
Erre a cikkre
olvasói visszajelzés még nem
érkezett.
Ha hozzászólna, itt megteheti!
A f?várostól mintegy kétszáz kilométerre fekv? Ha Long-öböl látványvilága messze földön híres, a parádés mészk?szigetek világát évente milliónyi utazó keresi fel. Egyetlen negatívuma a helynek épp ez, pontosabban a turistaáradatra épített, olajozottan m?köd? lehúzó-gépezet. A számtalan operátor ugyanis tisztában van a ténnyel, hogy akármennyire rossz színvonalat is produkál a hajós túra során, a turisták másnap ugyanúgy özönleni fognak a helyre, ergo egyáltalán nem áll érdekükben min?ségi szolgáltatást nyújtani. Nagyon sok turista csalódottan száll parta kirándulása befejeztével, ami nem is csoda, hiszen az itteni futószalag elviseléséhez edzett gyomor kell.

A Hanoiban székel? ezernyi ügynök és az öbölben m?köd? hajótársaságok közötti feladatmegosztás viszonylag egyszer?: el?bbiek a f?városban és környékén behálózzák a turistákat, majd (mikro)buszokba zsúfolva leszállítják ?ket közvetlenül Ha Long város kiköt?jébe (egy megálló valamelyik kézm?vesboltnál természetesen kötelez?). A kiköt?ben aztán kezdetét veszi az egymást taposó turistacsoportok csere-beréje, ami a kifizetett díjak, a szabad hajók, és az operátorok gátlástalanságának függvényében számos meglepetést eredményezhet. Amerikai útitársaim például itt tudták meg, hogy nem olyan és akkora lesz a kaja, mint amit nekik ígértek, illetve a hajón lév? szobákban nem fog m?ködni a légkondícionálás. Engem ― szóló utazóként ― indulás el?tt vagy kétszer raktak át másik hajóra, de végül szerencsém volt, mert fapados áron deluxe kajütben élvezhettem az utat.

» Még nincs vége, olvasson tovább!