2009. október elsején, 366 nappal az indulás után véget ért az utazás. Az azóta eltelt közel három hétben sikerült összehegeszteni a technikát és kimenekíteni minden valamirevaló anyagot a megboldogult laptop gyomrából, így hamarosan el fogom tudni mondani, hogy mik történtek Kambodzsa után a túra még el nem regélt négy(!) hónapjában.


Amint az a jobb fels? kis térképr?l nagyjából leolvasható, Kambodzsa után Vietnamot, Kínát, Japánt, Nepált, Indiát, Dubajt, Isztambult és Szófiát látogattam meg. Töröljék le azokat a beporosodott RSS könyvjelz?ket, mert roppant érdekes és színes dolgok vannak a láthatáron.

Mély fájdalommal, de egy szebb jöv? reményében tudatjuk a kedves olvasókkal, hogy az ezeréves sólyom, a sokáig elny?hetetlennek mondott masina, a szerz? h?séges fegyverhordozója életének ötödik évében, hosszú és kínos szenvedés után végleg visszaadta a lelkét a teremt?jének. Drága emléke szívünkben örökké él.

Fenti okokból a blogolás a hazaérkezés napjáig (el?reláthatóan október elejéig) szünetel.

Na, pont ezt nem kellett volna elolvasnom lefekvés el?tt. Végignézve a fotókat rájöttem, hogy a sajtos-tejfölös lángostól kezdve a marhapörköltön át a dobostortáig mind, egyt?l-egyig nagyon hiányzik. Még jó, hogy Sigrid nem tett ki képet egy tálnyi gusztusosan kinéz? tojásos nokedlir?l és fejes salátáról, mert akkor tuti, hogy másnap veszek egy repül?jegyet a Tokió-Budapest viszonylatra.

Nem tudom, hogy az Air France brazil járatának lezuhanása-e a tragikusabb hír, vagy az, hogy ilyesmi 2009-ben még egyáltalán el?fordulhat. Tegnap este ráadásul sikerült kifogni egy olyan dokumentumfilmet a National Geographic csatornán, amely a China Airlines gépének néhány évvel ezel?tti tragédiáját boncolgatta (akkor egy szakszer?tlen javítás miatt hullott darabjaira a gép még odafent a leveg?ben). A mai nap kell?en fekete hangulatáról a nem kevésbé borzalmas Tuol Sleng és Choeung Ek látogatás gondoskodott, holnap pedig szintén egy véres bejegyzéssel kell zárnunk a Balis beszámolók sorát. Azt hiszem, egy id?re elég volt a halálból.

Az elmúlt pár napban olasz szépségek hipnotizáltak, mostanra azonban helyreállt a rend. Hamarosan megyünk tovább.

A napokban megírtam, amit már régen meg kellett volna, így mostantól olvashatnak a világ körüli utazás el?készületeir?l, az el?zetes útvonalterv kialakításának lépéseir?l, a magammal cipelt menetfelszerelésr?l, az utazókat fenyeget? számtalan betegség megel?zésér?l, valamint a sokakat régóta foglalkoztató piszkos anyagiakról. Kellemes id?töltést.

A webstatisztika alapján sok sikert szeretnék kívánni annak a kollégának, akinek ebben a válságos gazdasági helyzetben is sikerült 73 percen keresztül munkaid?ben olvasgatni a Szabadlábon weboldalt.


Reméljük tetszett, a "Jön a f?nök!" gomb beépítését pedig mindenképpen fontolóra vesszük.

Polinézia méregdrága szigetei és Új-Zéland belassult települései után megérkeztem Ausztráliába, ahol még mindig drága az internet, de legalább nem tizenhat dollár óránként, mint Tahitin.


Második útitársamtól, Ancsitól Wellingtonban elbúcsúztam, innent?l a kaland hátralév? részét már egyedül fogom végigtolni, vélhet?en gyakoribb frissítések mellett. Ki is raktam a rioi beszámolót, plusz dolgoztunk valamicskét odaát is. Tessék készülni.

Nadi repterén már vagy húsz perce állok a szalag mellett, amikor eszembe jutnak a mexikóvárosi történések. Kérdezem az ügyintéz?t, berreg a gép, de semmi. Néhány órával kés?bb két hír jön: egy jó és egy rossz. A jó, hogy tudnak a csomagról, már látják a rendszerben. A rossz hír viszont az, hogy Tahitin tévedésb?l egy Japánba tartó gépre rakták a zsákot, így az most valahol az óceán felett Narita felé suhan. No problem, Fijin Fidzsin úgysem kell több egy fürd?gatyánál.


Update: a japók végül is ügyesek voltak, másnap reggelre megjött a pakk. Domo arigato!

» Régebbi írások