Roland írta,
13 óra 37 perckor,
Argentína témakörben.
Buenos Aires után egy viszonylag kényelmes busszal átszeltük a pampákat, végigutaztunk Patagónián, majd Río Gallegosban* lovat váltva meg sem álltunk El Calafate termináljáig.

*Río Gallegos nevét egyébként minden racionalitásnak ellentmondóan nagyjából "gássegosz"-nak kell ejteni. Kimondva ez olyannyira eltér a klasszikus spanyol hangzástól, hogy el?ször azt hittük, teljesen másik településr?l beszél a jegyárus hölgyemény.

El Calafate a kedvez? földrajzi fekvés miatt amolyan turisztikai hubként múködik, mágnesként vonzva az utazók tömegeit. A pár évvel ezel?tt még aprócska faluként ismert település ma már tizenötezer lelket számlál, szinte szemmel látható, ahogyan növekszik a város. El Calafate önmaga egy kedves tavon, egy alaszkai-kanadai jegyeket visel? f?utcán és annak szuvenírüzletein túl nem sok látványosságot kínál az idelátogatóknak. A parádés patagóniai táj viszont annál inkább leny?göz?.

Forrás: Szabadlábon

Persze ide nem is szuvenírüzletek és jó éttermek miatt buszozik több napot az ember: a turisták többsége a Perito Moreno-gleccser, illetve El Chaltén és a Fitz Roy miatt iktatja be az útitervbe ezt a kisvárost. Egyesek a régió legkeményebb el?adását, a chilei oldalon fekv? Torres del Paine nemzeti parkot is innen kiindulva tekintik meg (ez utóbbi egyébként annyira brutális, hogy külön bejegyzésben fogunk értekezni róla).

Patagóniának erre a kietlen vidékére pont születésnapomon érkeztünk, így a harmadik X betöltését els? körben egy tartalmas vacsorával ünnepeltük, ahogyan arról korábban már hírt is adtunk. A súlyos húsok (véreshurka is volt, istenem!) okozta sokkot csillapítandó még tettünk egy rövid sétát a szeles éjszakában, majd visszatértünk a dombtet?n lév? szállásunkra, amely aznapra egy alkoholista német csajon túl már nem sok érdekességgel szolgált. Nézni is rossz volt, amint szegény pára gerelyként beállva a hostel hímnem? egyedeinél próbálkozik, zéró eredménnyel.

Másnap reggel korán keltünk, hiszen jelenésünk volt a Perito Moreno-gleccsernél. A várostól nyolcvan kilométerre fekv? természeti csodát sajnos borongós id?ben, es?vel dacolva tekintettük meg, ami cseppet sem kedvezett a látvány min?ségi fotókon történ? megörökítésének.

A félnapos túra lényege az izg?-mozgó gleccser különböz? szögekb?l történ? megismerése volt: néztük távolról, néztük hajóról közvetlen közelr?l, végül pedig egy kiépített sétány kilátóiról is (a gleccser hátán vezetett sétára ezek után már nem neveztünk be). A masszív, folyamatosan recseg?, morajló gleccser állandóan alakul, ottjártunkkor is számos jégszirt zuhant a vízbe. Állóképeken így néz ki a hatvan méter magas és öt kilométer széles képz?dmény.

Forrás: Szabadlábon

A fény-árnyék játéknak ebben a környezetben mérhetetlen szerepe van, felh?s id?ben másodpercenként változik a látvány, a kék minden árnyalatát felvonultatva. Aki csodát akar látni, vessen egy pillantást Andres Bonetti lélegzetelállító fotósorozatára. Abban madártávlatból is látható a naponta akár két métert is el?rehaladó jégfolyam.

A néhány órás kirándulás végén még l?ttem pár képet El Calafate utcáiról és a várost körülvev? kopár tájról, majd engedve az egyik ügynökség csábításának, fogcsikorgatva ugyan, de kifizettünk százharminc amerikai dollárt egy másnap kezd?d? Torres del Paine túrára. Hosszan tartó, sz?nni nem akaró anyag mélyrepülés kezd?dött meg ezzel, de err?l inkább majd máskor mesélek.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét harmadik napja?