Roland írta,
7 óra 32 perckor,
Argentína témakörben.
A Tûzföld hideg és szeles idõjárása után a mendozai kánikula valósággal letaglózott. Az Andok keleti lábainál fekvõ városban épp tombolt a nyár, fagyizó emberek sétáltak az árnyas utcákon és családok piknikeztek a zöld parkokban - az idilli látvány a kopár délvidék után meglehetõsen szívderítõen hatott.

Sajnos amióta világ a világ, Mendozát rázza a földrengés; az 1861-es, ötezer ember halálát okozó például annyira megtépázta a települést, hogy gyakorlatilag teljesen újjá kellett építeni. A város vezetése - gondolva az elkövetkezendõ földmozgásokra - már tágas utcákkal és nagy, nyílt terekkel tervezte újra Mendozát. Az eredmény nem csak funkcionális, de egyben szemet gyönyörködtetõ is lett. Kimondottan tetszett, hogy az utcákat gyakran két oldalról is hatalmas fák árnyékolják, a széles járdákon pedig hûvösben sétálgathatunk. A megoldás szép is, hasznos is, mégis indolokatlanul kevés helyen találkozni vele a világban (legutóbb Athénban láttam hasonlót).

Mendozában Jeep hûsöl az árnyas fák alatt - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Ez a nyárias, hátradõlõs hangulat ránk is gyorsan átragadt, mendozai tartózkodásunk alatt nyugis sétákon, kávézók látogatásán és internetezésen kívül túl sok mindent nem csináltunk. Bár lehetett volna menni raftingolni a közeli hegyekbe, vagy éppen túrázni Amerika legmagasabb csúcsára, erõnkbõl csak egy kerékpáros bortúrára futotta (ami itt azért nagyjából kötelezõ program, hiszen Argentína borainak hetven százaléka a környék pincészeteibõl kerül ki).

A kerékpáros bortúra esszenciája az alábbiakban merül ki: a turistákat busszal elviszik egy városszéli kerékpárkölcsönzõhöz, ahol kapnak fejenként egy biciklit, egy térképet, meg egy üveg ásványvizet, aztán útnak indítják õket a különbözõ pincészetek felé (mindenki annyi borászatba teker, amennyibe csak akar, illetve tud).

Sajnos az efféle bormustrák (tapasztalataink szerint legalábbis) nyomába sem érnek a hazaiakénak. Nap végén amolyan "nagyipari showbusiness" érzésünk volt, szemben mondjuk a családias hangulatú magyar pincelátogatásokkal, ahol ugye kis csoportokban, a borásszal együtt kóstolhatjuk a nedût, együtt ismerhetjük meg az adott bor hátterét, jófajta sajtok és házias falatok kíséretében. Nos, Mendozában közel sem errõl volt szó. A rengeteg látogató miatt más az üzleti modell, futószalagon megy a kiszolgálás: gyors séta a pincészet területén, kóstoltatás minimális választékból (ennél a pontnál ugye a sok, pincében még életében nem járt turista agya már elborul az élménytõl), aztán nyílnak a pénztárcák, fogynak az üvegek, megy a kasza a pultnál.

A La Rural pincészet egyike a legnagyobbaknak.
Indul a showmûsor.
Hátul volt egy kis szõlõ is, mutatóba.

Jellegzetes argentin géppark.
Az elárasztáshoz mindig jól jön egy méretes turbódízel szivattyú.
A pincészet saját múzeuma.
Forrás: Szabadlábon

Apró érdekesség a mendozai technológiával kapcsolatban: a környéken rengeteg a csatorna, amelyben Andokból származó csapadék csörgedez. A viszonylag messzirõl idevezetett vízzel bizonyos idõközönként elárasztják a szõlõket, így segítve a tõkék fejlõdését.

Kerékpárunkkal egy családi vállalkozás keretein belül mûködõ csokoládéüzemet is meglátogattunk, ahol táblás és folyékony, valamint forró és jéghideg csokoládék vártak ránk a legkülönbözõbb ízekben. Délután felé megkerestük a környék egyetlen valamirevaló éttermét, amelyrõl csak a helyszínen derült ki, hogy a "haute cuisine" kategóriába sorolandó. Szerény költségvetésünk miatt így sajnos ebéd helyett csak egy üveg 2006-os San Felipe Malbec került az asztalra. Mivel a tûzõ napon való tekerés és az éhség nem barátai a testes vörösbornak, a következõ néhány órát az étterem árnyas kerthelyiségében vigyorogtuk végig.

Csendélet a fák árnyékában - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Mendozából más, említésre érdemes dologra - egy laptopra nyáladzó, majd nyaklevessel távozó kéregetõn, egy csalódást okozó török éttermen, valamint a hostel fura szerzetein kívül - nem emlékszem. A Hét év Tibetben címû film forgatásának is helyt adó argentin városból aztán a határt átlépve Chile egyik legfontosabb kikötõ-, és kulturális központja, Valparaíso felé utaztunk tovább.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht msodik napja?