Roland írta,
15 óra 03 perckor,
Chile témakörben.
Lehet úgy nézni a Földet a világûrbõl, hogy azon a Csendes-óceán mérete egészen elképesztõnek hasson. Mondjuk így.

Földünk legnagyobb óceánja a világûrbõl nézve.
Forrás: Google Earth

Ennek a mérhetetlenül nagy kékségnek van egy olyan eldugott szigete, amely mindentõl nagyon-nagyon távol esik. A fenti térképen sárgával jelölt parányi földdarab olyannyira elszigetelt, hogy európai felfedezõje, Jakob Roggeveen is csak véletlenül bukkant rá 1722. húsvét vasárnapján. A távolságok érzékeltetésére két számadat: a polinéziai-háromszög egyik csúcsát képezõ Húsvét-szigetet kelet felé 3.600 kilométer választja el Dél-Amerikától, míg tõle nyugati irányban a legközelebbi szigetcsoport 2.000 kilométerre van.

A távoli lokációnál azonban sokkalta érdekesebb a vulkanikus sziget homályba burkolódzó története és kulturális öröksége. Bár jelenleg nincs egységes álláspont a sziget õslakosainak eredetével és érkezési idejével kapcsolatban, az azért nagyjából tudható, hogy idõszámításunk szerint valamikor 300. és 1200. között érkeztek a szigetre az elsõ (vélhetõen polinéz) hajósok, fából készült lélekvesztõiken kétezernél is több kilométert hánykódva. A Balatonnál négyszer kisebb földdarabon letelepedõ õsök a felmenõk tiszteletére szobrokat emeltek, nem is akárhogyan: vulkanikus kõtömbökbõl többméteres, soktonnás moaikat faragtak, amiket aztán a sziget különbözõ partszakaszaira szállítottak. A fejnek tûnõ, de általában törzset és kezeket is mintázó szobrokból több százat(!) készítettek; ma ezek részben a sziget partvonalán, elszórtan találhatók, részben pedig a Rano Raraku nevû kráter közelében (a moaik nagy részét ugyanis ez utóbbi köveibõl vájták).

Moaik a Rano Raraku lejtõin - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A Húsvét-sziget súlyos szobrainak elkészítése mérhetetlenül sok erõforrást igényelt: a faragáshoz, a sziget különbözõ pontjaira történõ szállításhoz és a felállításhoz rengeteg munkaórára volt szükség, a felhasznált anyagokról már nem is beszélve. Az egyre több és egyre nagyobb moaik készítése tömeges erdõirtással járt (a szobrokat farönkökön és szánokon mozgatták), amelynek a masszív talajerózió és az ökoszisztéma részleges pusztulása már egyenes következménye volt.

Korabeli dokumentumok szerint Roggeveen 1722-es felfedezésekor a szigeten még jólét és harmónia honolt, James Cook 1774-es látogatásának idejére azonban a populáció már megtizedelõdött, számos moai fel lett borítva, 1868-ra pedig alig maradt álló kõszobor a Húsvét-szigeten. A történtekkel kapcsolatban rengeteg teória látott már napvilágot, Heyerdahl szerint például a "rövidfülûek" és a "hosszúfülûek" közötti törzsi viszályok vezettek a populáció erõteljes csökkenéséhez. Az Index cikkében kicsit zanzásítva ugyan, de benne van a lényeg.

"Amikor nagyjából másfélezer éve a polinézek benépesítették a szigetet, azt még buja õserdõ borította. Mikor 1722-ben egy holland felfedezõ rábukkant, a kopár és elhagyatott tájat több száz monumentális kõszobor díszítette, a szoborfetisista társadalomból viszont már csak mutatóba maradt néhány lepusztult család, akikbõl senki sem nézte volna ki a szoborállításhoz szükséges fejlett technikai tudást.
Az egész korabeli világ fantáziáját megmozgató rejtélyt a megszállott norvég óceántutajos és néprajzkutató, Thor Heyerdahl, majd az õt követõ régészek fejtették meg: a bennszülöttek kiirtották az erdõségeket, hogy a helyén haszonnövényeket termesszenek, valamint a kenuépítéshez és a szobrok felállításához szükséges farönkökhöz jussanak.
Ezzel elvoltak vagy ezer évig a húsvét-szigetiek, ám amikor szó szerint az utolsó fát is kivágták, befuccsolt az állandó népesség- és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell: a bennszülöttek nagyon sokan lettek, az erdõirtás miatt azonban talajerózió, ennek következtében pedig rosszabb terméshozamok jöttek, és kenut sem volt már mibõl építeni, hogy halászhassanak.
A populáció létszáma így már jóval nagyobb volt, mint a leabált sziget eltartóképessége, a fejlett szoborállítási technológiájukra oly büszke polinéz polgárok pedig frusztrált dühükben egymásnak estek, és gyilkos háborúkban, sõt emberevéssel redukálták a lélekszámot a lepusztított sziget által eltartható szintre. Közben magaskultúrájuk is odalett."

Bodoky Tamás: Az öltönyös majmok bolygója (Index, 2008. december 29.)

Az ökoszisztéma-pusztulást, éhínséget, járványt, kannibalizmust és perui támadók rabszolgagyûjtését is említõ tanulmányok többsége egyetért abban, hogy a kõszobrok készítése egyik pillanatról a másikra maradt abba. A Rano Raraku közelében emiatt számos befejezetlen, vagy éppen szállításra váró moait figyelhet meg az odalátogató (szerencsére a különbözõ régészeti projekteknek köszönhetõen a felborított szobrok többsége mára helyre lett állítva).

Maradjanak velünk holnap is! A bejegyzés második részében elmondom, hogy milyen volt testközelbõl ez a rengeteg kérdést generáló aprócska sziget.




Hozzászólások
Bazsó Zsolt mondta [2009.04.04. 22 óra 45 perckor]:

Szia Roli! Most így húsvét elõtt igazán aktuális :) várom a folytatást! Láttad a Rapa Nui-t? (van egy film a témában ha jól emlékszem a címére) A legjobbakat, Zsolt
Roland mondta [2009.04.05. 12 óra 07 perckor]:

Szállásadónknak megvolt DVD-n a Rapa Nui, de kihagytuk, mert azt mondták rá, hogy borzasztóan gagyi:

http://www.imdb.com/media/r...




Ha mondandója van...










Melyik a ht hatodik napja?