2009.04.18. Kókuszkurzus kezd?knek

Mivel egy pálmafa még a legrosszabb pillanataiban is fotogén és egzotikus tud maradni, hangulatkeltési célzattal el?szeretettel alkalmazzák szerte a világon, Mexikóváros plázáitól Siófok Aranypartjáig. Annak ellenére, hogy még a virágládákban nyomorgó példányok is képesek javítani valamelyest az ember közérzetén, a kókuszpálmák igazi ereje csak természetes közegükben, az érintetlen trópusi tengerpartokon mutatkozik meg.


Az akár harminc méter magasra is megnöv? kókuszpálma (cocos nucifera) termése a rögbilabdára emlékeztet?, tompa él? csontár, melynek színe a zöld és a sötétbarna között változik, érettségt?l függ?en. Ezeket a csontárokat a pálmafa tetején, közvetlenül a levelek alatt láthatjuk. Nem jelenthetjük ki egyértelm?en, hogy a kókuszpálma termése akkor pottyan le a fáról, amikor megérett; az éretlen (zöldes) és az érett (barnás) termés egyaránt képes földre esni (a pálmák alatti romantikus séták során tehát ezt nem árt észben tartani). Újdonsült Bálint gazdánk, Simi mindkét fajtából hozott nekünk a demonstrációhoz.


Nézzük meg, mit is tartogat számunkra az érési folyamat elején járó, zöld szín? termés. Az els? kézbevételkor két dolog t?nhet furcsának: az elliptikus csontár egyrészt nehezebb, mint gondolnánk (tömege akár két kilogramm is lehet), másrészt lötyög valami a belsejében. Ez a lötyög? folyadék nem más, mint a kókuszvíz, amely az érés során egyfajta táplálékként szolgál a fejl?d? termés magja, a kókuszdió számára.

A még zöld példányok felnyitásához jól jön egy élesre köszörült machete. Ezzel fokozatosan, érint?irányban vékonyítva a termés kérgét, egy id? után eljutunk a maghoz, melynek héját óvatosan átszakítva már kortyolhatjuk is az édeskés íz? tápfolyadékot. Nincs benne sok, saccra úgy két deciliter lehet.


Miután két úszás között az árnyékban h?sölve elfogyasztottuk a jellegzetes ned?t, a termést akár félbe is vághatjuk, hogy aztán ízlést?l függ?en kikanalazzuk a zselészer? kókuszbélt (nekem nem nagyon tetszett, amir?l els?sorban a - már elnézést, de - takonyszer? állag tehet). Simi itt mutatja meg önöknek, hogyan is néz ki a félbevágott, éretlen termés.

Ha a fán lév?, vagy földre pottyant zöld csontárt hagyjuk tovább érni, a kókuszvíz szép lassan felszívódik* a zselészer? anyagba, és kialakít egy nagyjából centiméternyi vastag, szilárd réteget a mag (vagyis a kókuszdió) héjának bels? falán. Így áll el? tehát az a klasszikus kókuszbél, amelynek szeletjét egy euróért árulják Riminiben a strandon, és ez az, amib?l a drága nagymamák a Kozáksapka oly finom hófehér palástját készítik. Miközben a termés belsejében a kókuszvíz felszívódása zajlik, a csontár kérge kívül is változik (zöldr?l barnára).


Hogy kell viszont eljárnunk, ha mondjuk a lakatlan Kókusz-szigetnél szenvedünk hajótörést, és korgó gyomorral a parton sétálgatva a víz egy érett, barna példányt sodor a lábunk elé? Nos, a felnyitáshoz mindenképpen szükségünk lesz egy éles szerszámra. Ha nincs nálunk a tábori bugylibicskánk, keresnünk kell egy élesebb sziklát, és azzal kell kikezdenünk a termés viszonylag kemény, barnás kérgét. Esetünkben Simi egy hegyes fadarabbal szúrta fel azt, majd foggal-körömmel esett neki a rostszálas buroknak.


Már a lehántás elején tapasztaljuk, hogy a kéreg meglehet?sen furcsa szerkezet?. Jellegét tekintve olyan, mint egy papírlap: hosszában nehéz elszakítani, nyíró mozdulatoknak azonban rögtön megadja magát. Néhány hántás után rá lehet érezni a technikára, utána pedig már könnyedén megy a dolog.

A procedúra végén eljutunk a barna és sz?rös kókuszdióhoz, amelynek feltörése els?re akár még problémásnak is t?nhet. Megfelel? technikával azonban könnyedén elbánhatunk a dió fás, kemény, néhány milliméter vastag burkával, így végre miénk lehet az áhított kókuszbél.

Több iskola is létezik a kókuszdió hatékony feltörésére, az általunk látott legelegánsabb módszer a következ?: alulról megfogva tartsuk egy fatörzshöz a diót, majd egy combosabb kés élével ütögessük végig határozottan a dió "egyenlít?jét". Ha ügyesek vagyunk, a merev burok egy id? után elpattan, az esetleg még bent lév?, fel nem szívódott kókuszvíz fele pedig megmarad (a másik fele értelemszer?en elfolyik). Egy közepesen érett kókuszdió így néz ki a feltörés után (a víz mennyisége és a kókuszbél vastagsága ugye fordítottan arányos).


Ha idáig már eljutottunk, igazán nincs sok hátra; csak ízlés dolga, hogy hogyan fogyasztjuk el a hófehér csemegét. Lehet reszelni, vágni, alányúlva kipattintani, ki hogy szereti. Tipp: ha a reszeléket pálmarostba csavarva préselni kezdjük, nagyon finom és roppant édes kókusztejhez jutunk.


A cocos nucifera egyébként nem csak a finom kókuszvíz vagy az egészséges kókuszbél miatt értékes. A kókusztejb?l tejport, pépet és krémet is lehet készíteni, a termés rostos kérgéb?l pedig kötél és mindenféle ruhanem? (akár még sz?nyeg is) fonható. A megvágott virágzatokból pálmabort, ecetet, cukrot és szirupot lehet el?állítani, a dió edényként használható, a pálma törzse és levele pedig hasznos épít?anyag a trópusokon. Ja, és függ?ágytartónak is ideális.