Roland írta,
10 óra 24 perckor,
Új-Zéland témakörben.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy egy közepesre sikerült látogatás végén, a Fidzsi-szigetekhez tartozó Viti Levu repterén vártuk az Új-Zélandra tartó gép indulását.

A célország nevének hallatán sokaknak egy hosszúkás sziget képe ugrik be valahol az ausztrál kontinens keleti partjai közelében, birkákkal és érintetlen természeti szépségekkel egyetemben. Kis pontosítással nem járnak messze a valóságtól: Új-Zéland alapvetően kettő nagyobb szigetből áll, Ausztráliától pedig több mint kétezer kilométernyi óceán választja el a szigetországot.

Az útiterv kialakításakor naivan még azt gondoltam, hogy két hét többé-kevésbé elegendő lesz a Gyűrűk Ura-trilógiában is látott mesebeli táj legalább részleges megismerésére. Sajnos nem így lett. A tűzijáték Új-Zélandon elmaradt, én pedig az utazás során először hagytam magam mögött egy országot úgy, hogy nem láttam belőle a lényeget. Hamarosan kiderül, hogy miért.

Fidzsiről mi Aucklandbe érkeztünk, ami Új-Zéland Északi-szigetének északi csücskében fekszik. A képeslapok és katalógusok csodáit viszont a Déli-szigetre pakolta a teremtő, így ismét az utazás már jól ismert háromszög-dilemmájával találtuk szembe magunkat.

Forrás: Szabadlábon

Nagyjából kétezer kilométerre voltunk a parádés hegyektől, egy olyan országban, amely nem az olcsóságáról híres (a mi zsebünkben ugye elvékonyodó pénztárca lapult), na és persze idővel sem voltunk túl jól eleresztve. Ilyenkor aztán főhet az ember feje, hogy melyik ujjába harapjon, hogyan utazzon, milyen közlekedési eszközt válasszon. A repülés idő és távolság szempontjából tökéletes, csak elviszi a fél fogsorunkat. Egy helyben maradni ugyan olcsóbb, de akkor mit sem látunk az érdekességekből. A fapados teleportok elterjedéséig tehát rá van kényszerítve az ember, hogy a végletek között maradva alternatív közlekedési eszközökkel operáljon, és úgy találja meg a kompromisszumot valahol a három sarokpont között.

Míg más országokban a busz-vonat-hajó kombinációja megoldás lehet a budget-turistáskodásra, addig Új-Zélandon nem. Nagyok a távolságok, a tömegközlekedés pedig inkább csak a csomóponti városok között célravezető (nem véletlen, hogy az emberek többsége állandóan autózik). Itt jön a képbe a lakóautó koncepciója, amivel csak egy apró, ámde jelentékeny bibi van: drága. Ezt a negatívumot kiküszöbölendő néhány élelmes új-zélandi autókölcsönző létrehozta az olcsó lakóautó, vagyis a campervan intézményét, kispénzű hátizsákos turisták tömegeit csábítva ezzel az utazásra.

A campervan lényegében egy kombi személyautóból kialakított mini lakóautó, amihez kiegészítő sátor, kempingasztal, mobil gázrezsó, vizeskanna, hordozható DVD-lejátszó és számos egyéb kiegészítő kapcsolható. A fatengelyes campervan és a luxus motorhome között árban és méretben ma már persze számos átmenet létezik, így az utazó otthonok között mindenki megtalálhatja a maga számítását (mi napi húsz amerikai dollárért béreltük a halottaskocsira emlékeztető, lefüggönyözött járgányt). A campervan előnye még, hogy közelebb hozza a természetet. Este elég csak leparkolnunk valamelyik tó partján a hegyek lábánál, reggelre kész is a csodás panoráma. A szolúciónak egyetlen baja van csupán: vezetni kell az istenadtát, ami bizony hosszú távon fárasztó. Különösen akkor, ha rossz oldalon van a kormány - márpedig Új-Zélandon ott van. Én a második hét végére kétezer kilométert tekertem a kiválasztott campervan órájába; talán nem csoda, hogy az utolsó néhány szakasz már inkább volt szenvedés, mint örömautózás.

De mielőtt nekivágtunk volna a hosszas utazásnak, egy kicsit még élveztük az aucklandi nyüzsgést. Mivel mindketten szeretjük a nagyvárosok előnyeit, igazán nem esett nehezünkre néhány napot Új-Zéland legnépesebb településén, jegeskávék és indiai éttermek között eltölteni.



Hozzászólások
Fác mondta [2009.04.23. 15 óra 36 perckor]:

Hali! Esetleg számoltad már, hogy hány kilométert tettel meg eddig? Illetve hogy mennyi idő töltöttél repüléssel, buszozással? Persze csak a fontosabb desztinációk közötti távolságra és időre gondoltam.
Roland mondta [2009.04.23. 17 óra 01 perckor]:

Eddig nem, de most gyorsan összeadtam: a Budapest-Bali viszonylatra nagyjából 62.000 kilométer jött ki, repülésekkel, buszozásokkal, mindennel együtt. Hogy ez mennyi lehet időben? Fogalmam sincs, talán több hét...
Fác mondta [2009.04.25. 8 óra 34 perckor]:

Kösz. A 62.000 km az szép. Állítólag egy konténer Shanghaiból Budapestig cirka 21.000 km-t tesz meg, hajóval Suezen keresztül. Most nézem, már 207 napnál jársz, lassan visszafelé kell majd számolnod. :) Amúgy mikorra is tervezed a hazajövetelt?
Roland mondta [2009.04.25. 9 óra 58 perckor]:

Egyelőre nincs változás, érkezés 2009. szeptember 30-án.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét hatodik napja?