Roland írta,
18 óra 22 perckor,
Új-Zéland témakörben.
Aucklandben a jó hangulatot kellőképpen megalapozta a tény, hogy érkezés után rögtön sikerült rátenni a kezünket egy olcsó, mégis kiváló minőségű szállodai szobára a belváros kellős közepén. A tiszta és mindennel felszerelt teraszos minilakás igazi élményszámba ment, hiszen ekkor már közel három hete nem volt részünk hasonlóban (hiába az óceánparti lokáció, a pókos-gyíkos-rágcsálós bungallót is megunja előbb-utóbb az ember). A Formule 1 hotelben a ruháinkon kívül még a hátizsákokat is ki tudtuk mosatni, ami külön öröm volt nyolcvan nap dél-amerikai koszolódás után.

Mint a mesében, három napot és három éjszakát töltöttünk el Új-Zéland legnagyobb városában, mindezt persze a vidéki túra rovására. Soknak tűnhet, de egyszerűen annyira jól telt az idő a félmillió lelket számláló településen, hogy szívünk szerint még ennél is sokkal tovább maradtunk volna (ennyi utazás után a puha franciaágyat amúgy is nehezen cseréli az ember egy campervan matracára).

Azt, hogy Auckland tényleg ennyire jó hely-e, vagy csak nekünk tűnt annak három heti szigetelés után, nehéz megválaszolni. Az biztos, hogy roppant mód örültünk, mikor a pálmafák árnyékából megérkeztünk egy olyan városba, ahol tömeg van az utcán, rengeteg az üzlet, a polcok áruktól roskadoznak, benne van az internet a levegőben és nem áll meg az élet este kilenc után sem (aki most bolondnak tart, annak javaslom, hogy utazzon fél évig egyhuzamban hasonló iramban, hasonlóan alulcivilizált helyeken, és utána vélekedjen). Örültünk a kávézóknak, örültünk a sarki újságosbódénak és örültünk a szomszéd utcában lévő, borzalmasan finom tandoori csirkét kínáló indiai étteremnek is. Lehetne még folytatni a sort, de nem teszem, az olvasó szerintem már elkapta a fonalat.

Auckland üzleti negyede, háttérben a Sky Tower - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Mi is tudjuk, hogy más városokban hasonlóan jó dolgunk lehetett volna, ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy Aucklandnek van néhány elvitathatatlanul előnyös, máshol sajnos igen ritkán tapasztalt tulajdonsága. Például az, hogy mindig minden olyan jól működik. A buszmegálló digitális tábláján real time látom, hogy mikor jön a következő busz, hová tart és mi a száma. Egy pillanatra bambulok csak el a volán mögött a zöldre váltó lámpánál, egy rendőr máris mellettem terem és udvariasan kérdi, hogy segíthet-e. Vásárolok egy kiwis hűtőmágnest, unalom helyett azonban mosolyt látok az eladó arcán, aki még azt is megkérdi tőlem, hogy vagyok aznap. Ancsi repülőjegyeinek átütemezése is sorállás nélkül(!), fájdalommentesen történik. Itt valóban takarítja az utcát a sárgamellényes melós, az emberek többsége pedig kedves és barátságos. Ha nem gyakrabban, hát óránként legalább egyszer biztosan rácsodálkozom néhány olyan apróságra, amit végül így vagy úgy, de egyetlen konkúzióra vezetek vissza: itt bizony hihetetlen jólét honol. Az utolsó nap észrevett Lambo-szalon is csak ezt a teóriát erősíti. Csoda, hogy Új-Zéland az életkörülményeket és a közmegelégedést vizsgáló nemzetközi felmérésekben oly gyakran végez előkelő helyeken?

Tetszettek még a belváros felhőkarcolói, valamint a külső kerületek egy-két emeletes tömbházai, amelyeknél a brit befolyás és az amerikai/kanadai beütés egyszerre van jelen. A tény, hogy fél Ázsiához hasonlóan fél Magyarország is Új-Zélandon próbál szerencsét, talán már senkit nem lep meg. A kereszteződésekben átlósan is átkelő tömegben Ázsia minden nációja szép számmal képviselteti magát, ha nem lenne köztük az a néhány telivér kiwi*, még akár valamelyik keleti nagyvárosban is érezhetnénk magunkat. Az utcákon sétálva sokszor ütötte meg a fülünket magyar szó, sőt, egyszer hármasban vacsoráztunk egy újonnan megismert magyar lánnyal, aki a helyi Hilton kötelékében fogta ki Dél-Amerikát.

*A korábbiaktól eltérően itt ne a repülni képtelen, nemzeti ikonként tisztelt madárra, hanem az új-zélandi állampolgárokra gondoljunk. Az egyszerűség kedvéért mindkettő egy néven fut.

Nem említettem még, de Aucklandben (és mint később kiderült, Új-Zélandon mindenütt) szinte kizárólag igényes reklámtáblákkal és logókkal találkozik az ember. Egy-két betűtípus és koncepció láttán komolyan mondom, tapsolni támadt kedvem. Nincs mese, látszik, hogy a boltok arculatába is rengeteg energiát (pénzt) fektetnek az illetékesek. Öröm nézni a kimívelt munkákat, tipográfiai szempontból Új-Zéland maga a Kánaán.

Bár Auckland látnivalóit csak hellyel-közzel vettük szemügyre, a híres Harbour Bridge és a kiváló bungee-jumping lokációként ismert Sky Tower több más érdekességgel együtt azért nekünk is megvolt. Ezekről nem írok sokat, akit érdekel, majd elolvassa a Wikipédiában, vagy fellapozza az utazási katalógusok valamelyikét. Mutatok viszont néhány képet, csak hogy meglegyen a flava'.

Az üzleti negyed kikötője a város egyik legpuccosabb helye.
Patinás belvárosi irodaház.
Az ázsiai kisebbség aránya Új-Zéland lakosságán belül tíz százalék.

Felváltja a régit az új.
Nyugodt sorállás egy buszmegállóban.
Ha zöldet mutat a lámpa, mindenki mehet, amerre lát.

Külvárosi üzletsor.
Auckland belvárosa dombos vidékre épült, sok a meredek utca.
Gusztusos, hívogató portálok.

Mendozai utóérzés Auckland belvárosának közelében.
A Sky Tower 328 méter magas.
A Harbour Bridge Új-Zéland második leghosszabb hídja.
Forrás: Szabadlábon

Tetszett még a sok ötletes reklám, a rendre és tisztaságra utaló felhívások sora, valamint a termékeken szereplő számtalan poén és megjegyzés ("Proudly made by New Zealand workers." és társaik).

Egy kertgondozó cég szolgálati autója Aucklandben. Ezzel nem kell csajozni.
Egy brilliáns szóvicc a kirakatban.
Írásjelekkel a sokat köpködő kínaiak ellen.
Forrás: Szabadlábon

Egy napsütéses reggelen aztán elhoztam a campervant a kölcsönzőből, és nekivágtunk az Északi-sziget felderítésének.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét hatodik napja?