Roland írta,
18 óra 22 perckor,
Új-Zéland témakörben.
Aucklandben a jó hangulatot kellõképpen megalapozta a tény, hogy érkezés után rögtön sikerült rátenni a kezünket egy olcsó, mégis kiváló minõségû szállodai szobára a belváros kellõs közepén. A tiszta és mindennel felszerelt teraszos minilakás igazi élményszámba ment, hiszen ekkor már közel három hete nem volt részünk hasonlóban (hiába az óceánparti lokáció, a pókos-gyíkos-rágcsálós bungallót is megunja elõbb-utóbb az ember). A Formule 1 hotelben a ruháinkon kívül még a hátizsákokat is ki tudtuk mosatni, ami külön öröm volt nyolcvan nap dél-amerikai koszolódás után.

Mint a mesében, három napot és három éjszakát töltöttünk el Új-Zéland legnagyobb városában, mindezt persze a vidéki túra rovására. Soknak tûnhet, de egyszerûen annyira jól telt az idõ a félmillió lelket számláló településen, hogy szívünk szerint még ennél is sokkal tovább maradtunk volna (ennyi utazás után a puha franciaágyat amúgy is nehezen cseréli az ember egy campervan matracára).

Azt, hogy Auckland tényleg ennyire jó hely-e, vagy csak nekünk tûnt annak három heti szigetelés után, nehéz megválaszolni. Az biztos, hogy roppant mód örültünk, mikor a pálmafák árnyékából megérkeztünk egy olyan városba, ahol tömeg van az utcán, rengeteg az üzlet, a polcok áruktól roskadoznak, benne van az internet a levegõben és nem áll meg az élet este kilenc után sem (aki most bolondnak tart, annak javaslom, hogy utazzon fél évig egyhuzamban hasonló iramban, hasonlóan alulcivilizált helyeken, és utána vélekedjen). Örültünk a kávézóknak, örültünk a sarki újságosbódénak és örültünk a szomszéd utcában lévõ, borzalmasan finom tandoori csirkét kínáló indiai étteremnek is. Lehetne még folytatni a sort, de nem teszem, az olvasó szerintem már elkapta a fonalat.

Auckland üzleti negyede, háttérben a Sky Tower - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Mi is tudjuk, hogy más városokban hasonlóan jó dolgunk lehetett volna, ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy Aucklandnek van néhány elvitathatatlanul elõnyös, máshol sajnos igen ritkán tapasztalt tulajdonsága. Például az, hogy mindig minden olyan jól mûködik. A buszmegálló digitális tábláján real time látom, hogy mikor jön a következõ busz, hová tart és mi a száma. Egy pillanatra bambulok csak el a volán mögött a zöldre váltó lámpánál, egy rendõr máris mellettem terem és udvariasan kérdi, hogy segíthet-e. Vásárolok egy kiwis hûtõmágnest, unalom helyett azonban mosolyt látok az eladó arcán, aki még azt is megkérdi tõlem, hogy vagyok aznap. Ancsi repülõjegyeinek átütemezése is sorállás nélkül(!), fájdalommentesen történik. Itt valóban takarítja az utcát a sárgamellényes melós, az emberek többsége pedig kedves és barátságos. Ha nem gyakrabban, hát óránként legalább egyszer biztosan rácsodálkozom néhány olyan apróságra, amit végül így vagy úgy, de egyetlen konkúzióra vezetek vissza: itt bizony hihetetlen jólét honol. Az utolsó nap észrevett Lambo-szalon is csak ezt a teóriát erõsíti. Csoda, hogy Új-Zéland az életkörülményeket és a közmegelégedést vizsgáló nemzetközi felmérésekben oly gyakran végez elõkelõ helyeken?

Tetszettek még a belváros felhõkarcolói, valamint a külsõ kerületek egy-két emeletes tömbházai, amelyeknél a brit befolyás és az amerikai/kanadai beütés egyszerre van jelen. A tény, hogy fél Ázsiához hasonlóan fél Magyarország is Új-Zélandon próbál szerencsét, talán már senkit nem lep meg. A keresztezõdésekben átlósan is átkelõ tömegben Ázsia minden nációja szép számmal képviselteti magát, ha nem lenne köztük az a néhány telivér kiwi*, még akár valamelyik keleti nagyvárosban is érezhetnénk magunkat. Az utcákon sétálva sokszor ütötte meg a fülünket magyar szó, sõt, egyszer hármasban vacsoráztunk egy újonnan megismert magyar lánnyal, aki a helyi Hilton kötelékében fogta ki Dél-Amerikát.

*A korábbiaktól eltérõen itt ne a repülni képtelen, nemzeti ikonként tisztelt madárra, hanem az új-zélandi állampolgárokra gondoljunk. Az egyszerûség kedvéért mindkettõ egy néven fut.

Nem említettem még, de Aucklandben (és mint késõbb kiderült, Új-Zélandon mindenütt) szinte kizárólag igényes reklámtáblákkal és logókkal találkozik az ember. Egy-két betûtípus és koncepció láttán komolyan mondom, tapsolni támadt kedvem. Nincs mese, látszik, hogy a boltok arculatába is rengeteg energiát (pénzt) fektetnek az illetékesek. Öröm nézni a kimívelt munkákat, tipográfiai szempontból Új-Zéland maga a Kánaán.

Bár Auckland látnivalóit csak hellyel-közzel vettük szemügyre, a híres Harbour Bridge és a kiváló bungee-jumping lokációként ismert Sky Tower több más érdekességgel együtt azért nekünk is megvolt. Ezekrõl nem írok sokat, akit érdekel, majd elolvassa a Wikipédiában, vagy fellapozza az utazási katalógusok valamelyikét. Mutatok viszont néhány képet, csak hogy meglegyen a flava'.

Az üzleti negyed kikötõje a város egyik legpuccosabb helye.
Patinás belvárosi irodaház.
Az ázsiai kisebbség aránya Új-Zéland lakosságán belül tíz százalék.

Felváltja a régit az új.
Nyugodt sorállás egy buszmegállóban.
Ha zöldet mutat a lámpa, mindenki mehet, amerre lát.

Külvárosi üzletsor.
Auckland belvárosa dombos vidékre épült, sok a meredek utca.
Gusztusos, hívogató portálok.

Mendozai utóérzés Auckland belvárosának közelében.
A Sky Tower 328 méter magas.
A Harbour Bridge Új-Zéland második leghosszabb hídja.
Forrás: Szabadlábon

Tetszett még a sok ötletes reklám, a rendre és tisztaságra utaló felhívások sora, valamint a termékeken szereplõ számtalan poén és megjegyzés ("Proudly made by New Zealand workers." és társaik).

Egy kertgondozó cég szolgálati autója Aucklandben. Ezzel nem kell csajozni.
Egy brilliáns szóvicc a kirakatban.
Írásjelekkel a sokat köpködõ kínaiak ellen.
Forrás: Szabadlábon

Egy napsütéses reggelen aztán elhoztam a campervant a kölcsönzõbõl, és nekivágtunk az Északi-sziget felderítésének.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht hatodik napja?