Roland írta,
16 óra 07 perckor,
Ausztrália témakörben.
Az indulás elõtt sokan kérdezték tõlem, hogy hol fogok majd aludni út közben, hogyan tisztítom majd ki a ruháimat, és egyáltalán, hogyan mûködik ez az egész utazósdi. Nos, akik nem járatosak a hátizsákos utazás világában, azok az alábbi írás elolvasásával kaphatnak egy kis ízelítõt a backpacker-mindennapok rutinszerûen ismétlõdõ gyakorlati teendõibõl.

Nézzünk mondjuk egy viszonylag problémamentes esetet, az ausztrál megérkezést. Miután leszállt a gépem Brisbane repterén, begyûjtöttem az acélhálóba csomagolt hátizsákot, majd türelmesen végigálltam a sort az emigrációs ügyintézõ ablaka elõtt (vízumot itt külön már nem kellett igényelnem, mivel azt még otthon, az indulás elõtt elintéztem). Valami miatt gyanús lehettem nekik, mert félrehívtak, és mindenféle kérdésekkel kezdtek zaklatni a világ körüli utazás kapcsán. Miután nem találtak fogást a mondókámon, elengedtek. Következett a csomagvizsgálat, ahol szintén megtaláltak, és eddig sehol nem tapasztalt módon kipakoltatták velem az egész zsákot. Rövid vita következett arról, hogy a sokfunkciós bicskámat miért nem tüntettem fel a vámpapír "Weapons & firearms" rovatában, de miután megértették, hogy az eddig meglátogatott tizenöt országból tizenötnek ezzel semmi problémája nem volt, õk is továbbengedtek.

Hamarosan a nemzetközi terminál érkezési várójában találtam magam, ami meglepõen kihaltnak tûnt. Szegényebb és kevésbé civilizált országokban ilyenkor általában letámadja az embert egy vérszomjas, taxisokból, túraszervezõkbõl és pénzváltókból álló horda, itt azonban semmi ilyen nem történt (a horda rohamait fél év utazás után már meglepõen gördülékenyen kezelem, de errõl bõvebben majd az indonéz kalandok taglalásakor). Mivel mit sem tudtam az ausztrál dollár és amerikai dollár átváltási árfolyamáról (költségeimet ez utóbbiban vezetem), a pénzváltók táblázataiból tájékozódtam. Az egy napra saccolt költségek és az eltölteni kívánt napok száma alapján nagyjából megbecsültem, mennyi helyi valutára lesz szükségem az elkövetkezendõ két hétben (ezt jó elõre tudni, hiszen a készpénzfelvét külföldön nem olcsó mulatság), majd egy ATM-bõl magamhoz vettem a szükséges összeget. Következett a szálláskeresés néha könnyû, néha azonban sok fejfájást okozó procedúrája.

A Brisbane City Backpackers hostel - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Én általában csak erõsen túllátogatott helyeken foglalok elõre (mint például El Calafate vagy a Húsvét-sziget), egyébként rugalmassági és lustasági okok miatt inkább az utolsó pillanatra hagyom a választást. Ha az embernek van egy használható útikönyve (mondjuk egy Lonely Planet vagy egy Rough Guide), akkor vagy abból csemegézik, vagy rábízza magát a helyben elérhetõ ajánlatokra, amik kulturáltabb helyeken egy információs pont formájában, egyébként pedig a már említett pénzéhes horda képében jelennek meg. Soha nem találnák ki, hogy Brisbane ezek közül melyikez tartozik. Az aucklandi reptérhez hasonlóan itt is külön szeglet van a szállás-, bérautó-, és étteremhirdetések számára, ahonnan ráadásul ingyenes(!) telefonokon keresztül azonnal foglalhatunk is. Mivel Ausztrália nem az olcsóságáról híres, eltartott egy ideig, mire sikerült találnom egy viszonylag kevésbé fájdalmas megoldást a városközponttól nem túl messze.

Az információs pultnál még megtudakoltam, hogy hogyan jutok el a legegyszerûbben a kiválasztott szállásra, majd magamhoz vettem egy ingyenes várostérképet és elindultam a gyorsvasút felé (a város és a reptér között üzemelõ tömegközlekedés a hátizsákos utazó jóbarátja; ennek hiányában a taxis hiénák hordája egy halom pénztõl képes megszabadítani bennünket). Utam gyorsan eltelt: figyelgettem az épületeket, az emberek viselkedését és öltözködését, valamint élveztem a tömegközlekedés kellemes miliõjét, a vasúti kocsiban lévõ szõnyegpadlót és az egyéb finomságokat.

A vonatról lepattantam egy jónak tûnõ megállónál (valójában nem volt az), majd némi szóbeli tájékozódás után a kiválasztott hostel felé vettem az irányt. Meglepõdve tapasztaltam, hogy a városnak ezen a részén milyen sok ifjúsági szállás van, utcára nézõ nyitott bárokkal és partizó fiatalokkal (mindez egy tavaszias hangulatú péntek délutánon történt). Ez a felismerés akkor lehetett volna különösen kellemes, ha foglalás nékül érkezem a belvárosba és az ajtóról-ajtóra járós módszert alkalmazom (ha a hátizsák nehéz - márpedig általában az -, akkor ugye külön öröm, hogy nem kell két szállás között maratonokat gyalogolnunk).

Mivel a térkép szerint már el kellett volna érnem azt a hostelt, amiben lefoglaltam a szobát, bementem a soron következõbe, és ott kezdtem érdeklõdni. Miközben az útbaigazításra vártam, beszélgetni kezdtem egy sráccal, aki a recepción várakozott, és hozzám hasonlóan épp szobát keresett. Megkérdeztem tõle, hogy lenne-e kedve a hatvan amerikai dollárba kerülõ szobám költségeit elfelezni. Õ (nevezzük mondjuk Jamesnek) az ötletet örömmel fogadta, ugyanis addigra már számára is világossá vált, hogy a környék szállásainak kihasználtsági mutatói valahol a száz százalék környékén mozoghatnak. Mint tudjuk, a pénz nagy úr, különösen hátizsákos utazás esetén. Hosszú távon pedig az ilyen apróságokkal rengeteget lehet megspórolni. James még elugrott pár sörért a közeli bevásárlóközpontba, én pedig immáron pontos térkép birtokában megkerestem a szóban forgó Brisbane City Backpackers (a továbbiakban BCP) hostelt.

Az ifjúsági szállás egy külön állatfaj, amelynek egymástól végtelenül eltérõ példányai léteznek. Közülük a legtöbb alapvetõen fürdõszoba nélküli, úgynevezett "dormitory" típusú szobát kínál (amely egy emeletes ágyakkal megrakott helyiséget jelent, általában 4-6-8-10 fõ részére), ugyanakkor sokan adnak ki egy vagy többágyas privát szobákat is. Nekem a megérkezés estéjére már csak ez utóbbi, értelemszerûen drágább megoldás jutott, ezt osztottam meg tehát a másik hostel recepcióján megismert, ércbányászként dolgozó fiatalemberrel (James amolyan munkásszállóként vette igénybe a helyet).

A hátizsákosok által preferált ifjúsági szállások szolgáltatásai igencsak szórnak: míg a fapadosok a szobákon kívül jellemzõen csak közös zuhanyzót, wc-t, konyhát és társalgót kínálnak, a BCP-ben volt tévészoba, kerthelység, tetõterasz, pool-asztal, BBQ grill, bárpult és városra nézõ medence is. Sõt, az árban benne volt az ingyenes és korlátlan WiFi-használat, amit legutoljára Dél-Amerikában tapasztaltam; nem is értettem, hogy világunk ezen fejlett országaiban (gondolok itt Új-Zélandra és Ausztráliára) hogy van képe a szállásadóknak pénzt kérni a világháló használatáért. A BCP egyetlen hátrányos tulajdonsággal rendelkezik csak: népszerûsége révén szinte zéró toleranciát ad az ottlakóknak. Bejelentkezéskor letétet kérnek, amit a tízórai kijelentkezés elmulasztása, vagy a kulcs elhagyása esetén azonnal bukunk, az ágynemût nekünk kell fel-, és lehúzni, a szobaár elõre fizetendõ, satöbbi, satöbbi. Közgazdaságilag mondjuk érthetõ, és még mindig tényleg sokkal jobb, mint a csótányos kompetitor.

A konyhában ezerféle náció fõz éppen. Vegyük észre a Laos pólót a háttérben.
A közös helyiségben gyakran tucatnyi laptop üzemel egyszerre.
Medencés hostelt elõször itt láttam az út során.

Minden adott az esti bulihoz.
A kora délutáni élõzenére viszonylag kevesen indultak rá.
Kilátás a tetõteraszról.
Forrás: Szabadlábon

Az estét a ház BBQ kínálatának végigkóstolásával és mérsékelt sörfogyasztással ütöttük el, közben pedig a hostel stábja által a nõnemû lakóknak szervezett chippendale házibajnokság idióta próbálkozóin mosolyogtunk. A légkondícionált szoba hûvösébe visszatérve megállapítottam, hogy ideje lenne rendbe rakni a szennyest is, úgyhogy összekészítettem a mosatlant, és másnap reggel leadtam azt a recepción. A BCP kilónkénti ár alapján vállalta a tisztítást és a szárítást (ha a hostelnek nincs saját mosodája, a közelben biztos, hogy találunk néhányat). Miután ezzel is megvoltam, frissítettem egyet a blogon, majd útikönyv hiányában a reptéren felmarkolt prospektusok alapján összeállítottam az elkövetkezendõ napok sétáinak útvonaltervét.

Queensland állam fõvárosa méret alapján a harmadik legnagyobb Ausztráliában, a sorban csak Sydney és Melbourne elõzi meg. Mivel Brisbane Ausztrália egyik üzleti központja is, az általam meglátogatott belvárost fõleg az irodaházak dominálták (a külsõ lakóövezetekbe a rendelkezésre álló három napban már nem jutottam el). Csipegessenek egy kicsit a kapcsolódó fotógalériából.

Brisbane legfontosabb háborús emlékmûve, a Shrine of Remembrance.
A belváros a Brisbane-folyó partjáról szemlélve.
A Hotel címû társasjáték életre kel.

A Conrad Treasury Casino szállodai szobák, éttermek és bárok otthona.
A Wickham Park szélmalmában régen elítélteket dolgoztattak.
A stíluskeveredés itt visszafelé sül el.

Roma Street Parkland.
Majdnem ráléptem.
Nem hatja meg a fényképezõgép.

Ember alkotta plázs, kulturális-, és szabadidõközpont. Ez a South Bank Parklands.
Vegyük észre a szabadon sétáló hosszúcsõrû madarat.
Retró a belvárosban.

Háttérben a Story Bridge, Brisbane egyik büszkesége.
Queen Street itt is van.
Ottjártamkor már nagyon készültek az Earth Hour-ra.
Forrás: Szabadlábon

A kétmilliós városban tett séták alkalmával egyszer beszereztem a Lonely Planet sárga könyvét, felkészülendõ a nem is túl távoli ázsiai kalandozásokra. Továbbá leszerveztem egy százkilencven dolláros (atyavilág, de fájt!) buszutat az ezer kilométerrel délebbre fekvõ Sydneybe. Következõ gépem ugyanis onnan indult tovább Indonézia fõvárosába, Dzsakartába. Ausztrália talán legismertebb városát két megállóval, négy nap alatt terveztem elérni. Hamarosan kiderül, hogy milyen volt végigzötyögni a keleti partot.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht harmadik napja?