2009.06.26. Szingapúr

A Maláj-félszigettől délre fekvő aprócska városállam, Szingapúr eredetileg nem szerepelt az útitervemben. Utolsó szumátrai állomásomon azonban - elnézve a lejáró indonéz vízumot és a nem túl sok választási lehetőséget kínáló hajójáratokat - nyilvánvalóvá vált, hogy a legkevésbé fájdalmas módon úgy tudok eljutni Malajziába, ha előtte teszek egy rövid kitérőt Szingapúr szigetén.

A szexi földrajzi fekvésű kikötővárost sok korabeli nagyhatalom próbálta már magáévá tenni a történelem során: az eleinte Tomaszek néven futó település a Majapahit Birodalom, a Sziámi Királyság, a Malakkai Szultanátus, Portugália, Hollandia, Nagy-Britannia és Japán kezében egyaránt megfordult. Szingapúr lassú, de biztos fejlődését az elmúlt évszázadokban elsősorban a kereskedelem vezérelte (kikötője ma is az egyik legforgalmasabb a világon), a Maláj Államszövetségtől történő 1965-ös függetlenedés óta azonban a városállam több másik szektorban is példátlanul beerősített: a négy ázsiai kistigris egyikeként Szingapúr ma kiemelkedően fontos pénzügyi és elszámolási központ (derivatív-, és devizaügyletek szempontjából különösen), itt található Földünk legnagyobb olajfinomító-kapacitása, az elektronikai és egyéb húzóágazatokról már nem is beszélve. A Japánéhoz fogható gazdasági csoda évtizedei alatt Szingapúr egy olyan magasan fejlett, modern városállammá vált, amely az egy főre jutó GDP tekintetében is a világ élvonalában foglal helyet.


A szedett-vedett és helyenként igencsak nyomorúságos Indonéziában eltöltött egy hónap után Szingapúr csillogása kimondottan jól esett. A part mentén várakozó számtalan tank-, és teherhajó már sejtette, hogy itt egy másik világgal fogok találkozni, igazán biztos viszont csak akkor lettem ebben, amikor megpillantottam a kikötő fölött hetven méter magasan közlekedő gondolákat. Az MRT, vagyis a szigetet behálózó metró láttán pedig már csak nevetni tudtam: az üvegajtókkal védett alagutakat, a plazmatévékkel felszerelt légkondis várókat, a bizonyos szakaszokon sofőr nélkül közlekedő metrószerelvényeket és a meglepően okos jegykiadó automatákat elnézve Indonézia egy messzi-messzi galaxisnak tűnt.

Szingapúr lakosságának háromnegyede kínai, tizennégy százaléka maláj, kilenc százaléka pedig indiai. Az európai gyarmatosítók etnikum-politikájának köszönhetően az egyes népcsoportok a város különböző szegleteibe csoportosultak, így Szingapúrban van külön Kis India és kínai negyed is, mondanom sem kell, hogy gyökeresen eltérő arculattal és arcokkal. Mint a makulátlanul tiszta, modern és jól működő nagyvárosok általában, úgy Szingapúr is kellemetlenül drága a hátizsákos pénztárcának. Mivel útikönyvem olcsó szállásokat leginkább Kis India utcáin ígért, az ultraprofi metróról a "Little India" megállónál pattantam le. Korgó gyomrom, valamint az utcákat szegélyező zöldség-, és ételárusok okozta illatorgia ellenére először a Prince of Wales hostelbe siettem, ahol az útlevelem láttán magyarul megszólaló Zsuzsa, valamint a nem sokkal később csatlakozó Kriszti nagy meglepetést okozott. Az évek óta Szingapúrban dolgozó lányoktól sok érdekességet tudtam meg a városról, az esti sörözés csúcsa pedig az volt, amikor David, a DHL magyarországi központjánál pár évet lehúzó expat is csatlakozott hozzánk, és előkerültek a budapesti éjszakából származó sztorik a Szódától egészen a Holdudvarig.


Mivel Szingapúr vágtató gazdasági fejlődése során a természetes erdőtakaró nagy része odalett, a kormányzat ma mindent megtesz a maradék zöldterületek megóvásáért, illetve az arra alkalmas területek parkosításáért. Az eredmény elképesztő, a Szingapúrba látogató turista második gondolata a csillogás után a parkok és fák sokasága körül forog. A rendezett városkép megőrzését az ország szigorú környezetvédelmi szabályai is támogatják, a közterületen való szemetelést, köpködést, rágógumiragasztást, falfestést és a nyilvános wc-k le nem öblítését súlyos bírság kísérheti. Egyszer egy idős hölgy például arra hívta fel a figyelmem az utcán, hogy ha kedves a pénztárcám, akkor az úttesten való átkelésre igyekezzek kizárólag a kijelölt gyalogátkelőket használni (Indonéziában ettől ugye alaposan elszoktam). Szingapúrban tehát vasfegyelem, ugyanakkor rend van, az angol szójátékba is öntötte ezt: Singapore is a "fine" country. Bár a függetlenedést követő szabad választásokon hatalomra jutó Lee Kuan Yew és utódai az elmúlt évtizedekben Szingapúr gyémántját egyre fényesebbre csiszolták (egy ideje már az internet is ingyen benne van a levegőben), a gyors városiasodás égető problémáira (hulladékmenedzsment, friss ivóvíz, légszennyezés, stb.) még nem sikerült teljeskörű megoldást találni.


A "magyarestet" követő pár napban aztán nyakamba vettem a várost, szerencsémre szikrázó napsütés és kellemes meleg közepette. A metropolisz fontosabb negyedei néhány délután alatt kiismerhetők, így a legtöbb látogató a brit birodalom nyomait viselő városrész, a kínai negyed, Kis India, valamint a Szingapúr-folyó mellett fekvő CBD bejárása után a Sentosa-sziget mesterséges látványosságai (lepkepark, tropikárium, stb.) felé veszi az irányt. Tengerparti lazulásra a közeli Malaka-szorosban fekvő szingapúri szigetek adnak lehetőséget, de állítólag a világhírű állatkert is kiváló szórakozást kínál ― én nem tudom, egyiket sem próbáltam.


Aki tehát a nyugat nagy metropoliszaira vágyik, de ugyanakkor szeretne egzotikus keleti arcok között bámészkodni (élni), nyugodtan tekintsen Szingapúrra potenciális úticélként (kivándorlási lehetőségként). Vagy akár azt is mondhatnám, hogy akinek egy tetszőleges ázsiai nagyváros forgataga már sok, és annak káoszát ceteris paribus szeretné az otthon megszokott "rendre" cserélni, Szingapúr jó választás lehet. Az ország kínálta kikapcsolódási lehetőségeket sajnos elég könnyű végigjárni, kárpótlásként azonban ott a központi lokáció: Délkelet-Ázsia változatos világa csupán egy köpésnyire van, a legnagyobb kérdés minden bizonnyal csak annyi, hogy a hihetetlenül olcsó fapados légiközlekedés révén a hétvégét vajon éppen Balin, vagy inkább Vietnamban töltse el az ember. A mandarin, a maláj és a tamil mellett hivatalos nyelv az angol, nyugati a kiszámíthatóság, kínai és indiai a konyha, zöldellnek a parkok ― Szingapúr kétségtelenül egy nagyszerű hely. Már csak azért is, mert hosszú idő óta ez volt az első olyan ország, amelyben rendes motorkerékpárokat láttam az utcán.