2009.08.15. Isten hozta Kambodzsában!

A thai vízum lejárati idejéhez közeledve még gondolkodtam azon, hogy megnézzem-e a Bangkoktól nyugatra fekv? Damnoen Saduak úszó piacát, de mivel arról a legtöbb forrás azt nyilatkozta, hogy nem több egy turistáktól hemzseg? kirakatvásárnál, inkább elindultam Kambodzsa felé.

Egy hátizsákos földkerülésb?l meglep?en sok id?t tud elrabolni az egyes állomások közötti közlekedés, ami a világ fejletlenebb részein általában szívás, de ha mégsem, akkor legalább kellemetlen és fárasztó id?töltés. Ez a bejegyzés arról szól, hogy a mindössze négyszáz kilométeres Bangkok―Siem Reap etap kifejezetten az el?bbi kategóriába tartozik.


Mert hát hogyan is nézne ki egy ilyen utazás egy tökéletes világban? Váltana az ember egy busz-, vagy vonatjegyet a bangkoki állomáson, útlevelet és vízumot kezeltetne a thai-kambodzsai határon, nem sokkal kés?bb pedig megérkezne Siem Reap városába, ahol egy frissít? zuhany után akár még egy rövid sétára is futná a lendületb?l. A valóság azonban közel sem ennyire rózsás, s?t, kifejezetten barátságtalan. H?sünk kalandjai lépésr?l-lépésre, beépített ny?gösség-o-méter (NY-O-M) használatával.

A bangkoki hostelben nem kapkodom el a kicsekkolást, fuvarszerzési céllal csak reggel kilenckor ballagok ki a Khao San végére. A t?z? napról ahol csak lehet, behúzódom az árnyékba, de a fullasztó páratartalomtól el?l így sem menekülök. Mire felmálházva elérem a taxidrosztot, patakokban folyik rólam az izzadtság (NY-O-M: 2%).

Rövid ideig hezitálok a robogós, a tuk-tukos és a taxis alternatívák felett, végül a légkondi csábításának engedve a legdrágább megoldást választom. A taxiban nem kell fognom a csomagokat, az utastér tiszta, ráadásul még a sof?rrel is szerencsém van. Nem fáraszt túlságosan, csak egy határig tartó, 280 kilométeres fuvart akar rámer?ltetni. A buszállomás el?tt nem sokkal bekanyarodik egy benzinkútra, ahol hosszú percekre elt?nik a férfimosdóban. A taxióra szerencsére áll (NY-O-M: 3%).

A buszterminálon szerencsém van, kapok jegyet a thai határ felé induló járatra. Árnyékban ücsörögve várom a rajtot, az els? izzadtságréteg szépen rám is szárad. Célállomásunk ezúttal Aranya Prathet, utazásunk négy-, maximum ötórásnak ígérkezik. Nagy hátizsák be a busz gyomrába, kis hátizsák jön velem az utastérbe, az összehajtott kispárnával együtt. Érzem, hogy a thai buszokat sem százkilencven centis utasmagasságra tervezik: sz?k a hely, kényelmetlenül ülök. Álmos nem vagyok, ráadásul a thai népzene is a kelleténél hangosabban üvölt a hangszórókból, így a következ? pár órát félálomban zötyögöm végig (NY-O-M: 45%).

Aranya Prathet buszpályaudvarán szakadó es? fogad. A város és a határállomás között fuvart kínáló "üzletemberek" már a buszajtóban letámadnak, és miközben begy?jtöm a hátizsákom, folyamatosan lökik a thai sódert (NY-O-M: 46%). Mindenütt sár van és továbbra is esik, így bemenekülök az els? eresz alá (NY-O-M: 47%). Néhány perces alkudozás után kezet rázok egy robogóssal, aki gyanúsan alacsony áron is hajlandó elvinni a határátkel?höz. Felveszem az es?kabátom, majd a hátamra és mellkasomra csatolt zsákokkal együtt felpattanok az utasülésre. Az út jóval tovább tart a vártnál, néha az es? is beer?sít, bukósisak nincs, a fiatal fuvaros pedig negyvenben maximálja a tempót (NY-O-M: 50%).

Az el?zetesen megbeszéltek szerint el?ször a kambodzsai vízumot kiadó épülethez megyünk. A sof?r el?tte egy szakállas trükkel próbálkozik, megáll ugyanis egy szedett-vedett fabódé el?tt, ahonnan egy angolul tudó nyikhaj ugrik el?. Állítja, hogy csak nála lehet intézni a vízumot, és közben nyomja a kezembe az ügyintézéshez szükséges papírokat. A szemerkél? es?ben sajnos eltelik pár perc, mire megértetem velük, hogy ezzel a trükkel máshol kopogtassanak (NY-O-M: 53%). A robogós az elúszó jutalékot látva kelletlenül visz tovább a száz méterrel odébb lév? kambodzsai kirendeltséghez. A dokumentáció kitöltése és huszonöt amerikai dollár leszurkolása után (NY-O-M: 55%) bekerül az útlevelembe egy egészoldalas Kingdom of Cambodia matrica. Irány a határ.

A nyavajás persze nem visz el egészen az ajtóig, mondván, hogy járm?vek csak eddig jöhetnek (NY-O-M: 56%). Es?ben és latyakban battyogok el a thai útlevélkezelésig, a papucs minden lépésnél combig veri a sarat a lábamra (NY-O-M: 57%). Szerencsére az ügyintézés fájdalommentes, így egy újabb sártenger után máris a kambodzsai határállomáson találom magam. Körülöttem szakadt ruhákat visel? emberek tömege áramlik, sokuk taligán vagy egyéb járgányon tol ezt-azt. A határ?r szokatlanul sokat totojázik az útlevelemmel (NY-O-M: 58%), de végül csak kapok a vízumra egy USED feliratú pecsétet.

Az épület kijáratánál egy soha nem látott méret? gengszterhorda henyél, egyedüli fehér turistaként hirtelen minden tekintet rám szegez?dik. Tudakozódni kezdek Siem Reap felé tartó buszok iránt, de mindt?l ugyanazt a mesét hallom: ma (délután ötkor) már nincs busz, legközelebb holnap lesz (NY-O-M: 60%), viszont meglep? módon mindegyik el tud vinni Siem Reap-be, nyilván sokszoros áron. A nem létez? busz meséjét nem akarom bevenni, így végigkérdezem a körém sokasodó banda minden egyes tagját. Az angolul gagyogók egymás el?tt áztatják a konkurenciát: különféle horrortörténeteket hallok félútnál kirakott turistákról és egyéb aljasságokról, ne menjek ezzel, mert becsap, ne menjek azzal, mert átvág, menjek inkább velük, akkor minden oké lesz. Vagy húsz percen keresztül hallgatom tanácstalanul a marketingdumákat a szemerkél? es?ben, egyedül vagyok, más turista közel s távol nincs (NY-O-M: 65%). Megkérdezem a rend?rt, de nem ad érdemi infót, a határ?r pedig szemmel láthatóan nyakig benne van lehúzós panamában (NY-O-M: 67%). Nincs más esélyem; ebben a határmenti nyomorvárosban megaludni nem akarok, így elkezdek taxira alkudni.

A cs?cselék rosszabbnál-rosszabbakat kiabál egymásra, próbálom megneszelni, hogy kinek lehet elhinni bármit is, de reménytelen. Tíz percnyi vitatkozás után feladom. Kiválasztom azt a két gengsztert, amelyik arcáról öt évnél több börtönt nem nézek ki, és velük indulok el a taxihoz ― az ugyanis nem helyben van, hanem pár utcányival odébb. A taktikájuk persze világos: elszeparálni a csürhét?l, hogy aztán nyugodtan tukmálhassanak rám egy magasabb fuvardíjat (NY-O-M: 70%). Megbeszéljük, hogy a saját költségükre még a helyi buszállomást is megmutatják, bizonyítván az elhangzottakat.

Miután a buszállomásként üzemel? aprócska placcon kiderül, hogy igazat beszéltek (NY-O-M: 68%), megkezd?dik egy húsz percen át tartó masszírozás, amiben egymás türelmét alaposan próbára téve próbáljuk tet? alá hozni az üzletet. A két gengszter azzal húzza az id?t, hogy azt hazudja, egy másik utasra kell várnunk, így a nyomortelep közepén állva újabb húsz percig nem történik semmi, csupán a fuvardíjról vitatkozunk (NY-O-M: 72%). Egyre éhesebb kezdek lenni, de egy rúd csokis kekszen kívül itt másra nincs bátorságom benevezni (NY-O-M: 75%).


Eláll az es?, viszont kezd sötétedni, mire megköttetik a bolt. A taxi hamarosan el?kerül, a fantomutasról pedig kiderül, hogy ezúttal nem tart velünk. Milyen meglep?. Négyesben indulunk el, jobb hátul én ülök, el?ttem a sof?r, mellettünk pedig a két gengszter. A város szélénél azonban nem jutunk tovább, bepróbálkoznak ugyanis egy végtelenül alattomos, ugyanakkor bugyuta trükkel: a gengszter felírja egy papírra az el?re kialkudott, de utólag fizetend? viteldíjat (ami legyen mondjuk X), majd megmutatja nekem is és az angolul nem beszél? sof?rnek is, meger?sítend? az elhangzottakat. Jön viszont a meglepetés, amkor kirántom a kezéb?l a cetlit: az X elé ugyanis emberünk odakanyarintott még egy egyest, amit próbált a hüvelykujjával okosan letakarni! Hirtelen nagyon mérges leszek (NY-O-M: 85%). Végiggondolva, a trükk pofonegyszer?: a végállomáson meglep?d? utas hiába tiltakozik, igazát három helyi is cáfolni tudja, az idegileg fel?rölt turista a felbukkanó (beépített?) rend?r el?tt pedig nyilván kifizeti a magasabb összeget is, csak hagyják már lógva.

Fél órán át vitatkozunk az út szélén a kocsiban. ?k próbálják újratárgyalni az árat, én kötöm az ebet a karóhoz. Nem vagyok hajlandó sem kiszállni a kocsiból, sem belemenni a trükkösen berajzolt fuvardíjba (talán még bukó is nekik így a móka). Meglep? módon ?k unják el el?bb; kiszállnak, mi pedig elrobogunk a naplementébe, X-ért (NY-O-M: 88%).

A kambodzsai szakasszal szerencsém van, pár évvel ezel?tt itt még földút kanyargott, bombatölcsérnyi lyukakkal, mára viszont lebetonozták a teljes távot. Miközben ránkesteledik, én el-elbóbiskolok a hátsó ülésen. Túl sok meglepetés erre a napra már nem hiányzik, két városban fél-félórára azért mégiscsak megállunk utasszerzési céllal (NY-O-M: 95%).

Este kilenc után érkezünk meg Siem Reap szélére, ahol egy hotelben átváltom megmaradt thai bát készletemet amerikai dollárra (Kambodzsában ugyanis szinte mindenütt lehet a zöldhasúval fizetni), lerendezem a taxist, egy motoros triciklivel pedig bezötyögök a városközpontba. Fuvarosom rendes, szállást is kerít ― els?re ugyan aránytalanul drágát (NY-O-M: 97%), másodjára viszont egész t?rhet?t.

Cuccaimat hátrahagyva egy vacsora erejéig még bemerészkedek a városba, ahol a turistáktól hemzseg? "bar street" egyik éttermében paradicsomos spagettit rendelek. Az étel és a kiszolgálás remek, a számla ehhez mérten borsos is (hopp, a lankadó koncentráció miatt erre már nem figyeltem oda). Bár az étterem ingyen WiFi-t kínál, a bitek épphogy csorognak a gépbe, ennél talán még a százötven forintos modemes Matávnet is gyorsabb volt anno. A kapcsolat azon túl, hogy lassú, még kiszámíthatatlanul szakadozik is, így nemhogy blogfrissítésre, de egy szimpla levélolvasásra sem futja. Kész, megadom magam, mára ennyi elég volt (NY-O-M: 100%).

Elalvás el?tt az ágyban fekve fejben még végigpörgetem, hogy vajon volt-e már olyan országhoz szerencsém az eddigiek során, amely ennyire szépen bemutatkozott volna, mint Kambodzsa. De nem, azt hiszem sehol sem volt annyira rossz a megérkezés, mint ebben az országban.