2010.04.20. Hanoi

Roland írta,
9 óra 55 perckor,
Vietnam témakörben.
Vietnam fõvárosában, Hanoiban szikrázó napsütés és saigoni pezsgés fogadott. Mivel buszunk a szállodákkal teli óvárosban állt meg, a szobakereséssel nem sokat kellet bajlódnom. Miután kipihentem az éjszakai zötykölõdés fáradalmait, leadtam egy közepesen büdös pakkot a mosodába, aztán nekiálltam megtervezni a hátralévõ néhány nap programját.

Elõször a világ körüli repjegy ismételt módosítását kellett megoldani, melynek idõigényét ― okulva a dzsakartai tapasztalatokból ― nem mertem alábecsülni. A British Airways irodájának felkutatásához az indonéz fõvárosban több mint négy óra kellett, és a nem kevésbé kaotikusnak tûnõ Hanoiban semmilyen jel nem utalt arra, hogy ezúttal sokkal könyebb dolgom lesz. Továbbá le kellett még szerveznem egy túrát a Ha Long-öbölhöz, valamint vennem egy vonatjegyet a kínai határ közelében fekvõ Sapa irányába. Meg jó lett volna valamit látni is Hanoiból. És erre az egészre volt körülbelül öt napom.

Az angol légitársaság irodájának felkereséséhez fogadtam egy robogóst, akivel elindultunk a hivatalos weboldalon megadott címre. Sajnos arról nagyon gyorsan kiderült, hogy már nem él, az iroda ugyanis elköltözött. Kérdezõsködtünk egy darabig a környéken, míg végül egy közeli irodaház portása adott nekünk egy tippet. Elgurultunk a megadott címre, de ott British Airways helyett a Lien Viet Bank egyik fiókja állt. Bent szerencsére beszéltek angolul, és segítettek nekem kinyomozni, hogy az angolok épp hol bérelnek irodát a városban. Innen már viszonylag könnyû dolgom volt, némi robogózást és tizenegy euró leszurkolását követõen végeztem is a maradék repjegyek átütemezésével. De hogy ne legyen minden szép és jó, kiderült, hogy az útikönyvem a nagy keresésben véletlenül a bankfiókban maradt. Ugyanolyan könyvet ugyan fillérekért kaphattam volna bármelyik árusnál, a benne lévõ jegyzeteket azonban nehéz lett volna pótolni, ezért inkább visszavitettem magam egy mototaxissal a környékre. A zsibvásáros és számomra egyformának tûnõ utcákon persze nem sikerült megtalálnunk pont azt a bankfiókot, ami a rekkenõ hõségben és a tûzõ napon csak emelte a jókedvet. Végül visszamentem a szállásra, hogy a környéken bóklászva ráakadjak ugyanarra a motorosra, akivel a reggeli címkeresõ túrát megjártuk. Valójában magam sem hittem a tervben, mégis bejött ― megtaláltam a fószert! Elmagyaráztam neki a szituációt, és mivel õ emlékezett a bankra, délután négyre sikerült is visszaszerezni a könyvet.

Második elintézendõm a túraszervezés volt Vietnam egyik legismertebb látványosságához, a Ha Long-öbölhöz. Bedéék révén elvileg már nálam volt a tudás, mindössze annyi meglepetés ért, hogy ottjártamkor a Vega Travel épp zárva volt. Végigböngésztem én a környékbeli utazási irodák ajánlatait, de szinte mindbõl áradt az átverés hátizsákos orr számára már oly ismerõs, bûzös szaga. Felkészülve a legrosszabbra befizettem egy olcsóbb verzióra, azzal az ideológiával, hogy ha már egyszer úgyis lehúznak, legalább ne bukjak rajta sokat (szerencsére egész jól sikerült a kirándulás, de errõl majd késõbb). A vonatjegy beszerzése az elsõ két ponthoz képest már tükörsimán ment: a kínai határ közelében fekvõ Lào Cai vasútállomására szóló ülõjegyet közvetlenül a Ha Long-öbölhöz tervezett kirándulás utánra idõzítettem.

Mire mindhárom feladattal végeztem, maradt még nettó egy napom Hanoi megismerésére. Mivel a repjegymizéria során a város külsõ kerületeit keresztül-kasul bejártam, ezúttal megelégedtem a belváros olyan nevezetességeinek felkeresésével, mint az Irodalom temploma, a Ho Si Minh mauzóleum vagy a Hoan Kiem-tó. A XI. században épült Irodalom templomában mûködött Vietnam elsõ egyeteme, fákkal teli árnyas parkjában kifejezetten jól csúszott az életmentõ Bia hơi. Ho apó mauzóleumával nem volt szerencsém, mivel a rugalmatlan nyitvatartási idõ feszített ütemtervemnek még véletlenül sem kedvezett. A komplexum környékén azért tudtam lõni pár elgondolkodtató fényképet. A bámészkodást az óváros szívében elhelyezkedõ, komplett sztorival büszkélkedõ tó környékén fejeztem be. A Városliget hangulatát idézõ környék egyik éttermében amúgy összefutottam azzal a Kanadában élõ penangi sráccal, akivel az egy héttel korábbi Mekong-túrán volt alkalmam megismerkedni. A meglepetés legalább olyan erejû volt, mint a két hónappal azelõtti Kuala Lumpurban, úgyhogy hideg sörök és remek helyi ételek felett hosszasan meg is ünnepeltük.

Az Irodalom templomának bejárata Hanoiban.
Az árnyas kert nyáron igazi megváltás.
Megfáradt õrség a Ho Si Minh mauzóleum közelében.

Ottjártamkor a Ho Si Minh múzeum is zárva volt.
A Felvonulási tér helyi megfelelõje.
Teknõstorony a Hoan Kiem-tó közepén.

Kínai sakkot játszó hanoi férfiak.
A neogótikus Szent József katedrális.
Vasútállomás a fõvárosban.

Jellegzetes óvárosi utcakép.
Utcai kifõzde és pizsamás asszonyok.
Kosár-logisztika mesterfokon.
Forrás: Szabadlábon

Amit Saigonról korábban már leírtam, nagyjából igaz Hanoira is: utcai kajáldák tömege, hamisított CD-k és robogók áradata, fülledtség, fergeteges konyha és filléres költségek, már-már ecuadori léptékû gyümölcsáradat (tengeri is), bambuszrudat cipelõ rizskalapos asszonyok*, helyenként francia utózöngék, vöröslõ lobogók, egypártrendszer, na meg a rendszerváltás lengedezõ szellõje. És bár Hanoi Ho Si Minh-városnál jóval kisebb, a tempó és a nyüzsgés ugyanolyan. Hogy nem tudtam ezen a helyen kettõnél több napot eltölteni, azt csak azért nem sajnáltam, mert utazásom soron következõ állomása legalább ennyi izgalmat ígért.

*A frekventáltabb helyeken velük érdemes vigyázni. Van aki csak megtévesztésbõl játssza ezt a szerepet, és elõszeretettel adja át a bambuszrúd-rizskalap szettet mondjuk egy fotó erejéig. A mutatvány végén meg csak csodálkozik a turista, hogy a nagy egyensúlyozás és öltözködés közepette elillant a pénztárcája.




Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht harmadik napja?