A föld körüli utazás 366 napig, 5
óráig és 45 percig tartott.
óráig és 45 percig tartott.
A f?várostól mintegy kétszáz kilométerre fekv? Ha Long-öböl látványvilága messze földön híres, a parádés mészk?szigetek világát évente milliónyi utazó keresi fel. Egyetlen negatívuma a helynek épp ez, pontosabban a turistaáradatra épített, olajozottan m?köd? lehúzó-gépezet. A számtalan operátor ugyanis tisztában van a ténnyel, hogy akármennyire rossz színvonalat is produkál a hajós túra során, a turisták másnap ugyanúgy özönleni fognak a helyre, ergo egyáltalán nem áll érdekükben min?ségi szolgáltatást nyújtani. Nagyon sok turista csalódottan száll parta kirándulása befejeztével, ami nem is csoda, hiszen az itteni futószalag elviseléséhez edzett gyomor kell.
A Hanoiban székel? ezernyi ügynök és az öbölben m?köd? hajótársaságok közötti feladatmegosztás viszonylag egyszer?: el?bbiek a f?városban és környékén behálózzák a turistákat, majd (mikro)buszokba zsúfolva leszállítják ?ket közvetlenül Ha Long város kiköt?jébe (egy megálló valamelyik kézm?vesboltnál természetesen kötelez?). A kiköt?ben aztán kezdetét veszi az egymást taposó turistacsoportok csere-beréje, ami a kifizetett díjak, a szabad hajók, és az operátorok gátlástalanságának függvényében számos meglepetést eredményezhet. Amerikai útitársaim például itt tudták meg, hogy nem olyan és akkora lesz a kaja, mint amit nekik ígértek, illetve a hajón lév? szobákban nem fog m?ködni a légkondícionálás. Engem ― szóló utazóként ― indulás el?tt vagy kétszer raktak át másik hajóra, de végül szerencsém volt, mert fapados áron deluxe kajütben élvezhettem az utat.
A zsúfolt kiköt? roppant kiábrándító volt, de miután kihajóztunk, a látvány mindenért kárpótolt. Thaiföldön ugyan láttam már hasonlót, de azt a vietnami verzió simán überelte. A program nem volt egy adrenalinbomba, viszont nagyjából ugyanazt takarta minden csoport számára: nappal barlangnézés, utána kajakozás valamelyik öbölben, opcionális horgászás, este pedig sütögetés és sörözés a hajó fedélzetén. Egyedüli utazóként nagyon nem mindegy, hogy milyen csoportot fogunk ki: egy sótlan McKinsey és két kivagyi PwC tanácsadót leszámítva nekem ezzel mákom volt. A prímet két vidám angol srác és az az amerikai ügyvédlány vitte, aki motoros bandákból kikerül? gyilkosokat szokott védeni munkaidejében. A sör természetesen jól csúszott, a beszélgetés pedig egészen hajnalig húzódott.
A mi hajónk reggel, a Ha Long-öbölben töltött éjszaka után egyb?l a kiköt? felé vette az irányt, a két napnyi program tehát nettóban csak egyet jelentett. Aki ismer?s társasággal megy vagy kifog egy lazább csapatot, simán el tud tölteni akár három napot is az öböl környékén anélkül, hogy megunná a lassan váltakozó sziklák, a napsütés, a smaragdzöld víz és a jéghideg sör kombinációját.
Miután kikötöttünk és a betonstégen tülekedve-egyensúlyozva átküzdöttem magam az indulni készül? turisták tömegein, ledobtam a hátizsákom a parkolóban árválkodó fa árnyékába, és újból megfogadtam, hogy Vietnamba nyáron többet soha. A dögmeleg a vízen ringatózva, menetszélben még valahogy elviselhet? volt, a szárazföldön azonban ugyanez valódi kínzássá lett. A parkolóban megtudtam, hogy más hajókon komolyabb konfliktusok is adódtak az átverések miatt. A mi utunk ezekhez képest kifejezetten zökken?mentesre sikerült, és ezt az élményt sem a túrába zsúfolt, összecsapott záróebéd, sem a fárasztó és kátyús hazaút nem tudta már beárnyékolni.
Hanoiban aztán rendeztem soraimat, belapátoltam egy nagy adag paradicsomos spagettit, majd a vasútállomáson felszálltam a Lào Cai felé induló éjszakai vonatra. Az utolsó dolog, amit láttam Hanoiból, az a Vörös-folyón átível? híd volt. A Gustave Eiffel tervezte fémszerkezet korlátjánál fiatal vietnami párok egész sora ölelkezett ― úgy látszik, ott ez valami romantik helynek számít.
A Hanoiban székel? ezernyi ügynök és az öbölben m?köd? hajótársaságok közötti feladatmegosztás viszonylag egyszer?: el?bbiek a f?városban és környékén behálózzák a turistákat, majd (mikro)buszokba zsúfolva leszállítják ?ket közvetlenül Ha Long város kiköt?jébe (egy megálló valamelyik kézm?vesboltnál természetesen kötelez?). A kiköt?ben aztán kezdetét veszi az egymást taposó turistacsoportok csere-beréje, ami a kifizetett díjak, a szabad hajók, és az operátorok gátlástalanságának függvényében számos meglepetést eredményezhet. Amerikai útitársaim például itt tudták meg, hogy nem olyan és akkora lesz a kaja, mint amit nekik ígértek, illetve a hajón lév? szobákban nem fog m?ködni a légkondícionálás. Engem ― szóló utazóként ― indulás el?tt vagy kétszer raktak át másik hajóra, de végül szerencsém volt, mert fapados áron deluxe kajütben élvezhettem az utat.
A zsúfolt kiköt? roppant kiábrándító volt, de miután kihajóztunk, a látvány mindenért kárpótolt. Thaiföldön ugyan láttam már hasonlót, de azt a vietnami verzió simán überelte. A program nem volt egy adrenalinbomba, viszont nagyjából ugyanazt takarta minden csoport számára: nappal barlangnézés, utána kajakozás valamelyik öbölben, opcionális horgászás, este pedig sütögetés és sörözés a hajó fedélzetén. Egyedüli utazóként nagyon nem mindegy, hogy milyen csoportot fogunk ki: egy sótlan McKinsey és két kivagyi PwC tanácsadót leszámítva nekem ezzel mákom volt. A prímet két vidám angol srác és az az amerikai ügyvédlány vitte, aki motoros bandákból kikerül? gyilkosokat szokott védeni munkaidejében. A sör természetesen jól csúszott, a beszélgetés pedig egészen hajnalig húzódott.
A mi hajónk reggel, a Ha Long-öbölben töltött éjszaka után egyb?l a kiköt? felé vette az irányt, a két napnyi program tehát nettóban csak egyet jelentett. Aki ismer?s társasággal megy vagy kifog egy lazább csapatot, simán el tud tölteni akár három napot is az öböl környékén anélkül, hogy megunná a lassan váltakozó sziklák, a napsütés, a smaragdzöld víz és a jéghideg sör kombinációját.
Forrás: Szabadlábon
Miután kikötöttünk és a betonstégen tülekedve-egyensúlyozva átküzdöttem magam az indulni készül? turisták tömegein, ledobtam a hátizsákom a parkolóban árválkodó fa árnyékába, és újból megfogadtam, hogy Vietnamba nyáron többet soha. A dögmeleg a vízen ringatózva, menetszélben még valahogy elviselhet? volt, a szárazföldön azonban ugyanez valódi kínzássá lett. A parkolóban megtudtam, hogy más hajókon komolyabb konfliktusok is adódtak az átverések miatt. A mi utunk ezekhez képest kifejezetten zökken?mentesre sikerült, és ezt az élményt sem a túrába zsúfolt, összecsapott záróebéd, sem a fárasztó és kátyús hazaút nem tudta már beárnyékolni.
Hanoiban aztán rendeztem soraimat, belapátoltam egy nagy adag paradicsomos spagettit, majd a vasútállomáson felszálltam a Lào Cai felé induló éjszakai vonatra. Az utolsó dolog, amit láttam Hanoiból, az a Vörös-folyón átível? híd volt. A Gustave Eiffel tervezte fémszerkezet korlátjánál fiatal vietnami párok egész sora ölelkezett ― úgy látszik, ott ez valami romantik helynek számít.
Hozzászólások
Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.
Ha mondandója van...