Roland írta,
7 óra 15 perckor,
Kuba témakörben.
Hogy ízlik a hot-dog? Tudom, hogy furcsa, de értsék meg: hiánygazdaságban nehéz gasztronómiai remekm?veket alkotni! Itt gyakran az a vacsora, amit éppen kapni lehet a boltban...

Látják ott azokat az id?s urakat az asztal körül? ?k éppen dominóznak. Ez olyan, mint otthon a kártya, csak nem pénzben játszák. Apropó pénz. Tudták, hogy Kubában hivatalosan nagyjából mennyit keresnek az emberek? Nos, körülbelül tizenöt-húsz konvertibilis pesónyi fizetést kap az átlagember egy hónapban, ami nagyjából háromezer, maximum négyezer forintnak felel meg. Önöknek is nyilvánvaló gondolom, hogy ebb?l megélni az itteni árak közepette alig-alig lehet. A hivatalos fizetést azonban egy kis feketézéssel akár két-háromszáz pesóra is fel lehet tornászni.

Legkönnyebben talán a turizmusból lehet szert tenni egy kis mellékes jövedelemre. Így fordulhat el? az is például, hogy egy orvos az esti taxizással a hivatalos fizetésénél jóval több pénzt vihet haza egy hónapban. A turizmus Kubának egyébként is létfontosságú jövedelemforrása, hiszen a tradicionális cukor-, és dohánytermesztésb?l ma már aligha maradna életben az ország. Az idelátogató külföldiek pénzére vidéken is sokan pályáznak: egyesek szobáztatással, étkeztetéssel, mások személyszállítással vagy éppen búvároktatással akarják megkeresni a napi kenyérrevalót. Tény, hogy egy nagyon komoly vertikum él ebben az országban önök pénzéb?l.

Az utcákat járva azonban látni fogják, hogy a kubai nép nagy része mégsem választja a pénzhajhászás stresszel teli életmódját. Rengeteg ember ül napközben is az utcákon, parkokban, tereken, dominóval, rummal és zenével múlatva az id?t. Egy helyi ismer?söm szerint sok kubai beletör?dik a szerény életkörülményekbe, megelégszik azzal, hogy van mit ennie, van ruhája és van fedél a feje fölött. A felhalmozás ebben a rendszerben csak keveseknek sikerül. Igaz, a kapitalista világra oly jellemz? stresszel, fáradtsággal és agresszióval sem találkozni olyan szembet?n? módon. A kubainál békésebb és nyugodtabb néppel, kedves barátaim, aligha fognak találkozni a közeljöv?ben.

Megvan mindenki, indulhatunk tovább? A következ? sarkon mutatok egy újabb jellegzetességet.

Forrás: Szabadlábon

Bizony, a propaganda errefelé majdnem olyan gyakori, mint a szobák plafonjára szerelt klasszik-ventillátor. És nem csak a házak falán fognak vele találkozni, hanem az óriásplakátokon, a rádióban, este a televízióban, vagy éppen... Err?l jut eszembe, látott már önök közül valaki újságosbódét Havannában?

Szegény kubaiak még a világhálóról is le vannak tiltva, talán csak az e-mailt engedélyezi számukra a rendszer. A hotelekben elérhet? modemes internet közel kétezer forintos óradíja pedig még a turistákat is elfehéríti, nemhogy a kubai átlagembert!

Castro persze nem csak ezekkel az apró finomságokkal igyekszik megóvni népét a kapitalista világ kísértését?l. Azt például tudták, hogy a helyiek az utcákon nem beszélhetnek nyilvánosan a turistákkal? A múltkor hozzám csapódott egy fekete srác angolgyakorlás céljából. Az utcákon pózoló rend?rökhöz közeledve azonban mindig le kellett maradnia, hogy elkerülje a galibát. Felfoghatatlan, nem? S?t, a rendszer titkos megfigyel?kön, besúgókon keresztül ellát Kuba legapróbb falucskájába is. Hiába, ez mégsem egy szabad ország.

Viszont a retorzióktól tartva senki nem lázad a rendszer ellen. Kuba alkotmányának 62. paragrafusa ki is mondja, hogy tilos a szocializmus és a kommunizmus ellen irányuló bármely tevékenység folytatása. Nem csoda, hogy a fiatalok többsége az országból való elmenekülésben látja az egyedüli kiutat és a boldogabb élet lehet?ségét. Ez azonban repül?jegy és meghívólevél hiányában sok kubainak egy életen át csak elérhetetlen ábránd marad. Ne lep?djenek meg, ha egy helyivel folytatott kedélyes beszélgetés el?bb-utóbb a meghívólevélnél köt ki. A legtöbb kubai számára egy külföldivel kötött házasság jelenti a legbiztosabb kiutat a gyakorlatilag kommunista Kubából. Ebb?l nem is csinálnak titkot, nemrég egy Kamaz szélvéd?jén láttam az "I need a foreign girlfriend" feliratot.

A múltkor például Trinidadban elmentem egy utcabálba. Látniuk kellett volna, hogy a helyi fiatalemberek milyen hévvel tanították salsázni a külföldi lányokat! Ha házasság nem is mindig, de egy gyors numera azért kerekedhet bel?le, nem igaz? A Gombos Edinás vicceket ezúttal kérem hagyják meg a más blogoknak.

Érdekes módon a helyi lányok nem annyira nyitottak a turista férfiak felé, az együtt sétáló párocskák túlnyomó részér?l pedig ordít a pénzen vett szerelem. Jól mondja barátom, az id?s német öregúr és a tizennyolcas kubai chica látványára gondoltam. Kubában egyébként meglep?en sok fiatal vállalja nyíltan a másságát - akit ez zavar, kerülje a Malecon és a La Rampa keresztez?dését esténként.

De hogy a helyiek - s köztük az igazán feketék - milyen jól táncolnak, na az még valami félelmetes. Ezt kérem önöknek is látniuk kell, leírni szavakkal lehetetlen. Sajnos néhány elfogyasztott mojitó után a turisták is gyakorta úgy érzik, feln?ttek a feladathoz. Bár ne tennék! Hacsak nem szívták magukba az anyatejjel együtt a latin zene ritmusát, önöknek sem javaslom az er?lködést. Higgyék el, fehér emberként a kubai parketten többségünk maximum nevetség tárgya lehet.

Látom ám! A zöld pólós fiatalember mégis szeretné magát próbára tenni valamelyik szórakozóhelyen! Sajnos így október tájékán Havannában nem botlunk minden sarkon zenés mulatságba. Bár az útikönyvek mást írnak, nekem kifejezetten nehéz volt jó bulit találnom az elmúlt napokban. Miel?tt nekivágnának az éjszakának, tudniuk kell, hogy a közvilágítás kissé hiányos a f?városban. Még a központban is gyakori, hogy a nagyobb utcákon csak egy-egy lámpa pislákol. Közbiztonság szempontjából viszont nincs mit?l tartaniuk. Nemrég bejártam Havannát, valamint az ország középs? részét, és nyugodtan mondhatom, sok rend?r vigyáz a turistákra szerte az országban.

Önök egyébként merre fognak utazni Kubán belül? Csak Viñalesbe? És Trinidad? Vagy Santiago de Cuba? Ezek kimaradnak? Ha tehetik, nézzék meg mind, egyt?l-egyig! Utazzanak akár busszal, akár , garantálhatom, életre szóló élményben lesz részük! Apropó, azt tudták, hogy Kubában a rossz tömegközlekedés miatt rengeteg a helyi stoppos? Reggelente egy fél ország áll az utak mentén állati er?vel vont, vagy motorizált járm?vek felé hadonászva.

Közben meg is érkeztünk az óvárosba, innen talán már egyedül is boldogulnak. Van még nálam néhány fénykép, melyeket az elmúlt két hétben készítettem. Ezeket önöknek adom, nézegessék kedvükre.







Forrás: Szabadlábon

Nekem viszont most el kell búcsúznom, ha nem akarom lekésni a Jamaikába tartó gépet. Nem, sajnos nem lesz id?m a reagge hazájának feltérképezésére. Csak közvetlenül nem sikerült jegyet szerezni arra a szigetre, ahová a repülés nagy rajongójaként már régóta vágyom.



Hozzászólások
mondta [2008.11.04. 18 óra 53 perckor]:

Szeva Roll!

Folyamatosan nyomon kötjük az utadat, úgyhogy csak így tovább, szorgalmasan írogass csak! :) Egy kérdés: a tegez?d? formát miért adtad fel?

No meg néha magadról is feltehetnél egy-egy képet...

Minden jót!
Zammis mondta [2008.11.06. 18 óra 24 perckor]:

Egy-két kép rólad, ez jó ötlet. Illetve a sok barna gazella mellett állítólag hébe-hóba helyes kis fehér sz?keségeket is lehet arra felé találni, róluk talán még inkább érdekelne, egy-egy jól elcsípett pillanatkép...:)
Zilla mondta [2008.11.09. 11 óra 15 perckor]:

Szép ez a Karib térség, merre is kóricálsz most éppen?

http://alomutak.hu/www-data...
Sz mondta [2008.11.09. 17 óra 29 perckor]:

Hello. A kubás infoknak nagyon örültem. Ha lenne pár ötleted, hogy milyen valutát vigyünk EUR/USD és persze milyen formában (kp, kártya), és hogy kinn tudtál-e levenni pénzt ATM b?l, kérlek oszd meg velünk. Pár nap és megnézem igazat írtál-e :-) További jó utat!
Roland mondta [2008.11.09. 21 óra 00 perckor]:

Fáci: A változás az eltér? (és sokkal nagyobb) olvasótábor miatt van.

Zilla: Szt. Martin, illetve holnap reggelt?l már Guadeloupe.
Roland mondta [2008.11.09. 21 óra 03 perckor]:

Szilvi: Havanna repterén ATM-ek és pénzváltó-irodák egyaránt m?ködnek (utóbbiaknál kártyával is lehet fizetni). Ajánlott rögtön a megérkezéskor váltani, hogy legyen az embernél némi pénzmag CUC-ban. Kés?bb pedig az árfolyamok szimpatikusságának függvényében érdemes váltogatni a pénzeket. A turisták által gyakran látogatott helyeken általában lehet találni ATM-eket. Jó utat!




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét harmadik napja?