Az
el?bbi Resident Evil utalás persze nem volt véletlen. A kaptárból ugyanis annyi szakadt, koszos, testi fogyatékos koldus mászott el?, hogy az még egy horrorfilmeken edzett gyomornak is sok. Ráadásul a központban lézeng? zombik egyszerre kezdték el magukat a táplálék (vagyis a jómódúnak hitt két fehér turista) irányába vonszolni. Mivel a szép szó ilyenkor általában mit sem ér, gondoltam egyiküknek odaadom a zsebemben lév? néhány aprót, hogy a többi kéreget?vel már ne kelljen foglalkozni. Sajnos ez közel sem volt elég. A csürhe követett minket a boltba, megvárta míg váltunk pénzt, majd folytatta a kéregetést, néha akár az utca másik oldaláról üvöltözve. Ennyire agresszív lejmolással (kéz megfogása, behajolás a kocsiba, stb.) még soha nem találkoztam. Értem én, hogy szegényebbek az emberek a déli megyékben, meg nehéz munkát találni, de azért álljon meg a világ! Azt hiszem, ezen a ponton veszítettem el a kéreget?kkel kapcsolatos összes, még meglév? türelmem.
A fentiek miatt látogatásunk ebben a faviskókkal teli színes városkában nem nyúlt túl hosszúra. Egy gyors vacsit követ?en - a zombik éberségének pillanatnyi lanyhulását kihasználva - kocsiba vágtuk magunkat, és már söpörtünk is a
Pitonok felé. Egy ügyesebb fotós szép id?ben valahogy így látja ezt a két vulkáni kürt?t.
Forrás: naturalbornhikers.com
Nekem, fakez? fényképészként a ködös id?ben csak egy
futotta. Az én képemen viszont látható Soufrière, a zombiváros, a sok színes háztet?vel egyetemben. Az es?s id? miatt a Pitonok meghódítása eszünkbe sem jutott, inkább nyomultunk tovább délre,
Vieux Fort irányába.
Szt. Lucia második legnagyobb városában találkoztunk azzal a negyvenes ausztrál párral, akik katamaránt vásárolni jöttek a szigetre. Elmondásuk szerint a Karib-tengeren szeretnék elsajátítani a hajózás alapjait az elkövetkezend? négy hónapban. Azt tervezik, hogy a hajó a jöv? évi hurrikán-szezont a szigeten bekkeli majd ki, míg ?k néhány hónap erejéig Londonban vállalnak munkát. Nagyszabású vállalkozásukba csak ezután vágnak bele: áthajózni a Föld legnagyobb óceánján, Szt. Luciától egészen Nyugat-Ausztrália
legnépesebb városáig. Fiatalság - bolondság?
Két napot töltöttünk el ezen a környéken, engedve a Hewanorra nemzetközi repül?tér infrastrukturális csábításának (értsd: kocsiban alvás, immáron utoljára). Mivel a turizmus alapvet?en a sziget északi részére koncentrálódik, a déli szegmens sokkal érintetlenebbnek (és szegényebbnek) hat. Persze nem a természeti szépségek tekintetében. Banánültetvények és pálmafák között kanyarogva találtunk rá Silah házára.
Silah, a visszavonultan él? erdei remete alapvet?en növénytermesztésb?l él, szabadidejében pedig Bob Marley-t hallgat, dalszövegeket ír és macskákat nevel. Vegetáriánusként az erd? mindent megad neki, amire csak szüksége lehet, ráadásul a kert mögötti vízesésre applikált generátor révén még az elektromos készülékekr?l sem kell lemondania. Elmondása szerint pár hónapon belül összejön a pénze egy számítógépre is, amelyet mobilinternettel szándékozik majd használni. Mivel a meglep?en értelmes és tájékozott csodabogár földrajzból diplomázott, még Magyarországgal kapcsolatban is képben volt valamelyest.
A kapitalista világból érkezve nem könny? megérteni egy ilyen
exodust. Talán még hallunk róla valamikor, valahol.