Roland írta,
7 óra 34 perckor,
Venezuela témakörben.
Venezuelában hatalmas a dolláréhség, a feketepiacon akár a hivatalos árfolyam kétszeresét is megkaphatjuk, ha amerikai dollár valutát váltunk erõs bolívarra. Mivel ez egyben azt is jelenti, hogy az út során felmerülõ költségek (dollárban mérve) megfelezhetõk, minden épeszû turista elsõ dolga, hogy keressen valami helyi mókust, aki intéz neki bolívart, okosba'. Venezuelába érve mi is így tettünk, majd egy herkentyûs spagetti után nekiálltunk közlekedési alkalmatosságot keresni Güiria utcáin.

Taxira vadászni Güiria központjában - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Aznap busszal már esélyünk sem volt továbbmenni, így egyetlen lehetõségünk maradt, a por puesto, ami városok közötti taxit jelent, általában valamilyen kivénhedt amerikai autó formájában. Fix indulási idõpont ezeknél nincs, a sofõr akkor izzítja be a V8-at, ha megtelt az utastér (ami elöl kettõ, hátul három utast jelent). Mi szerencsések voltunk, félórányi várakozás után már meg is kezdhettük a nyomorgást a hátsó ülésen.

Mintegy kétszáz kilométerrel késõbb, Cumanában ért bennünket az este, így nekiálltunk szállást keresni. Egy kedves kis hostel ajtajában épp az árak felõl érdeklõdtünk, amikor legnagyobb meglepetésünkre az egyik válasz magyarul érkezett. Megtudtuk, hogy házigazdánk a szülõkkel együtt, még csecsemõként érkezett Venezuelába és a magyar nyelvet itt Dél-Amerikában, a családtagoktól sajátította el. A recepció ajtajára kiragasztott újságcikk is a magyar gyökerekrõl tanúskodott. A szállás meglepõen korrektnek bizonyult, nekem már csak a laptop újonnan vett kínai akksitöltõjének egyre furcsább hibáival kellett megküzdenem lefekvés elõtt.

Másnap a tengerparti Cumanából dél felé vettük az irányt, három dolog miatt. Egyrészt szállásadónk elmondta, hogy a brazil dzsungelvárost, Manaust sokkal érdemesebb innen meglátogatni, mint mondjuk Bolíviából, ahogy eredetileg terveztük. Másrészt nem volt nálunk kellõ mennyiségû amerikai dollár, ami a venezuelai mókához szinte elengedhetetlen, ehhez legkönnyebben pedig Brazíliában juthattunk hozzá. Harmadrészt, a naptárt és a Lonely Planet Venezuela fejezetét nézegetve be kellett látnunk, hogy bizony erõsen szelektálnunk kell a látnivalók között. Mivel tengerpartból kaptunk eleget az elmúlt hetekben, az Andokban meg még amúgyis sokat fogunk kalandozni, úgy döntöttünk, hogy a brazil útvonallal egybeesõ, táblahegyekrõl elhíresült Gran Sabana térségre koncentrálunk.

Miután megszületett az elhatározás, már csak a legfájdalmasabb rész volt hátra. Oda kellett jutni. Nem részletezem, hogy hányszor szálltunk át és mennyit várakoztunk buszterminálokon, a lényeg az, hogy harminc órával késõbb még mindig nem értük el a határt (bár már egész közel voltunk). A venezuelai buszokon két felettébb bosszantó dologgal találkozik az utazó. Az egyikrõl egy fotó is készült.

A fagyhalál szélén Venezuelában - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A buszokat valami agyament elgondolás miatt ugyanis jéghidegre légkondícionálják*. Errõl nekünk elõzetesen fogalmunk sem volt, nem is értettük, hogy a népek miért sídzsekiben és takarókkal felszerelkezve szállnak fel a buszokra, amikor odakint még este is dögmeleg van. Aztán az indulás utáni percekben egybõl megkaptuk a választ (szerencsére az elsõ szakasz csak két óráig tartott, így maradandó fagykárosodást nem szenvedtünk). A következõ járatra már mi is felszerelkezve szálltunk fel, ott készült a fenti pillanatkép.

*Teóriám szerint a légkondícionáló Venezuelában a jólét szimbóluma, és egy társaság minél elõkelõbbnek gondolja magát, annál hidegebbre hûti a buszt.

A másik fájdalmas dolog - sajnos azt kell mondjam, hogy - az utasközönség volt. Értem én, hogy kulturális különbségek, meg minden, de harminc órát eltölteni szipogó, turházó, böfögõ, köpködõ, büdös és koszos utastársak között még a legedzettebbek számára is embert próbáló feladat.

Sötétedésre érkeztünk meg a venezuelai határvárosba, Santa Elena de Uairénbe. Hosszas bankautomata-bûvölés után toltunk még egy sajátos értelmezés szerint készített pizzát, majd végre nyugovóra tértünk. Álmomban még hallottam a légkondícionáló berregését.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht harmadik napja?