Roland írta,
14 óra 42 perckor,
Továbbutazás el?tt Manausban még eltöltöttünk egy éjszakát. Hosszú út állt ugyanis el?ttünk: a dzsungelvárosból Caracasba szerettünk volna eljutni. A közel kétezer kilométeres buszút el?tt két feladatunk volt: rendbe kellett szedni a ruhatárunkat (ez a dzsungel után elengedhetetlen volt), valamint a korábban már említett venezuelai dolláréhséget kihasználandó, zöldhasút kellett váltanunk. Az el?bbi viszonylag könnyen ment, az utóbbiért viszont hihetetlen módon vért kellett izzadni. Gondolták volna, hogy egy közel kétmilliós brazil nagyvárosban ilyen nehéz amerikai dollárhoz jutni? Próbálkoztunk bankokban, próbálkoztunk belvárosi neppereknél, a megoldásért mégis egy külvárosi bevásárlóközpontig kellett taxizni.

Ugyan a Wikipédia sok szép fényképet tartalmaz a Rio Negro partján elterül? városról, melyek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy Manaus egy "tiszta udvar, rendes ház", ez azonban tapasztalataink szerint közel sincs így. A városban bizony komoly gondok vannak közhigiénia terén.

Forrás: Szabadlábon

De volt, ami még a fentieknél is keményebbet ütött: Manausban sokan hadilábon állnak a számtannal. A mosodában például hárman szaladtak össze, amikor ki kellett találni, hogy vajon mennyi lehet 10 + 27,5 (és ez nem volt egyedi eset!). De hogy a mérleg másik serpeny?jébe is kerüljön valami: Manausban ittuk eddig a legfinomabb gyümölcsturmixokat az út során - a hatalmas ízválasztéknak és az alacsony áraknak egyszer?en nem lehet ellenállni.

A környékbeli netkávézókban sajnos siralmasan lassú volt az internet, ami a Java alapú CIB-es netbankot szó szerint két vállra fektette (account tiltás és egyéb finomságok következtek). Nem is tudom, hány órát vesz?dtünk a hazai telefonos ügyfélszolgálattal, mire újra egyenesbe kerültek a dolgok. De mi mást is reméltünk, elvégre a dzsungel közepén voltunk, az isten háta mögött!

Este hét körül indultunk el busszal Caracas irányába. Az utazás eleje még egész jól alakult, délel?tt rendben elértük Boa Vistát, majd következett Santa Elena de Uairén, a venezuelai határváros. Délután három felé járhattunk, amikor egy katonai ellen?rz?pont mellett megállt a busz, és bizony nem mozdult tovább. Baleset történt az el?ttünk lév? szakaszon, mondták. Az utat eltorlaszolja egy járm?, busszal pedig nem férünk el mellette. Remek.

Talán két óra telhetett el, mire meguntam a buszban ücsörgést. Lestoppoltam egy arra járó furgont, bekéredzkedtem az utastérbe, és együtt indultunk el a baleset helyszíne felé. Tíz perccel kés?bb az alábbi kép tárult elém.

Forrás: Szabadlábon

Körbenéztem, és szomorúan konstatáltam, hogy itt bizony valóban nem fogunk elférni. Mint kiderült, egy tönkrement kuplung okozta a galibát (arról viszont nem szólt a fáma, hogy a fékkel közben hogyan (vagy hogyan nem) gépészkedett az öreg sof?r).

Visszamentem a buszhoz, ahol már ment a tanakodás a folytatással kapcsolatban. El?re nem mehettünk a baleset miatt, kerül?út zéró, a visszautat pedig a sok ellen?rz?pont miatt vétózta meg a brazil cuccokat csempész? venezuelai utasközönség. Megtudtuk, hogy el?ttünk és mögöttünk száz kilométerre lényegében egyetlen komolyabb település sincs. Hegyvidék lévén a térer? nulla volt, és lassan kezdett besötétedni.

A buszban várakozva jött az ötlet, hogy legalább a laptop akksiját fel tudnám tölteni a mellettünk lév? katonai minitámaszpont területén. Hiszen nekik van saját áramfejleszt?jük, meg egyébként is, az egy helyben való reménytelen ücsörgésnél minden egyéb csak jobb lehet.

Az már korábban is felt?nt, hogy a venezuelai utak mentén dolgozó katonák valójában még gyerekek, és ez alól a mellettünk ?rköd? srácok sem jelentettek kivételt. Az ?rbódéban beszélgetve tudtam meg, hogy a legid?sebb közöttük mindössze huszonhárom éves, többen pedig épp hogy átlépték a nagykorúság határát.

Forrás: Szabadlábon

Bár spanyoltudásom meglehet?sen hiányos, azért sikerült néhány dologról elbeszélgetni a fiúkkal. Elmondták többek között, hogy éjjelente f?leg kártyázással és DVD-nézéssel ütik el az id?t, a rangid?s baka úgyis alszik a hátul lév? kunyhóban. A hideg beköszöntével pedig bizony el?kerül a rumosüveg is, ami esetünkben sem történt másként. Amikor aztán azon kaptam magam, hogy az egyik fiúcska ölében lév? puska csöve épp rám irányul, miközben a laposüveget szlopálja, jobbnak láttam illedelmesen elbúcsúzni és csendben visszakúszni a közelben parkoló autóbuszba. Elalvás el?tt még arról beszélgettünk, hogy reggelre biztosan megoldódik a dolog, és ez a hat-hét órás késés akár még elviselhet?nek is tekinthet?. Elvégre huszonnégy órája voltunk úton.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...

 









Melyik a hét hatodik napja?