2009.03.02. Bonneville bekaphatja

A La Paz - Uyuni overnight járaton az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy istentelen zaj van, homok ízét érzem a számban és úgy ráz a busz, mintha abroncs nélküli felnin gurulnánk valahol a hetedik kerületi Dob utcában. Az Altiplano sivatagos részén jártunk, az utolsó aszfaltozott utat pedig már rég magunk mögött hagytuk. A keresztbarázdáktól éktelenül rázkódó buszon szemmel láthatóan mindenki nagyon szenvedett, a leveg?ben szálló finom, sivatagos homok pedig szép lassan mindent betakart. Tudtam, hogy ennek az éjszakának már úgyis l?ttek, úgyhogy nyúzott arccal - amolyan unalom?z?ként - inkább beröffentettem a kamerát.


Meglep?dtem, amikor hajnalban egy westernfilmbe ill? porfészek kell?s közepén megállt a busz, sof?rünk pedig kijelentette, hogy megérkeztünk Uyuniba - valahogy másra számítottam. Hamar jött a második meglepetés: kiderült, hogy a busz csomagtere nem zárt túl jól, így hátizsákjaink az út végére úgy néztek ki, mintha egy gondos szakács órákig forgatta volna ?ket valami jobbfajta homokpanírban. Szitkozódva szedtük rendbe magunkat, majd nekiálltunk épkézláb reggelit keresni a még ébred? városban.


Egyetlen megoldásként a közeli lángososkocsihoz mentünk, ahol kizárólag natúrban lehetett kapni a jól ismert finomságot (ferde szemmel néztek rám, amikor sajt, tejföl, hagyma, vagy bármi egyéb feltét után érdekl?dtem). Üres gyomrunknak jól esett a friss lángos, a bögrékben árult helyi lötty kipróbálásához viszont már nyuszi voltam, mint Marty McFly.

Az utazási irodák ajánlatait felmérve úgy döntöttünk, hogy éjszakára már nem maradunk Uyuniban: a többnapos körutazások és az egynapos gyorstalpalók közül id?beli megfontolásból az utóbbi típust választottuk. Befizettünk egy szimpatikusnak t?n? verzióra, majd a központban bekkeltük ki a túra indulásáig még hátralév? pár órát.


Az egész kiruccanást Uyuni városába egyetlen dolog, Salar de Uyuni indokolta: látni szerettem volna, amint a hófehér sóval borított síkság és a mélykék ég egybeolvad a távoli horizonton, 3.650 méter magasan a tenger szintje felett. Biztos a környék vulkánjai, gejzírjei, flamingói és lagunái is érdekesek, engem viszont csak ez az egy dolog érdekelt.

Terepjárónk egy órával a megbeszélt id?pont után állt el?, majd rövid helyezkedést követ?en nyolc(!) utassal indult tovább a város szélén fekv? vonattemet? irányába (ez kötelez? elemként szinte minden túraajánlatban benne van, ha akarjuk, ha nem). Már Uyuni elszigetelt városa is bizarr hangulatot árasztott, de a vonattemet? erre még rátett egy lapáttal. Világégés és nukleáris háború utáni atmoszféra a sivatagban.


Majd' kétórányi zötyköl?déssel kés?bb elértünk egy aprócska települést Salar de Uyuni szélén, ami szemmel láthatóan kizárólag a turisták miatt üzemelt. A kirakodósok és kajaárusok közötti bámészkodást ugyanúgy untunk, mint önök ezeket a sorokat.


Szerencsére innen már nem kellet sokat autóznunk, hogy megláthassuk a Minchín-tó kiszáradása után hátramaradt világhír? sómez?t. Amikor megérkeztünk, egy semmihez sem fogható, szürreális látvány tárult a szemünk elé. Nagyjából úgy nézett ki, mint amilyennek elképzeltem, azzal a különbséggel, hogy es?s évszak révén helyenként néhány centis vízréteg borította a talajt. Ez részben tompította a hófehér só és a kék ég kontrasztját, ugyanakkor adott az egésznek egyfajta hallucinogén borzongást. Miközben terepjárónkkal a sekély vizet hasítottuk, arra gondoltam, hogy a Machu Picchu után egy újabb olyan élménnyel gazdagodtam, ami miatt mindenképpen megérte eljönni erre a világ körüli útra.


A látogatóknak Salar de Uyuni általában maradandó élményt nyújt, hiszen a többség nem igazán tudja hová tenni az itt tapasztaltakat. Kristálytiszta az ég, t?z a nap, mégis borzongatóan h?vös a leveg?. Talán magas hegyek között, sípályákon érezni hasonlót - itt viszont síkság vesz körül, ameddig a szem ellát. Ha levesszük cip?nket, meztelen lábujjunk langyos vizet és meleg sót érint.

Két órán keresztül hagytuk, hogy a természet különös játékot ?zzön érzékszerveinkkel. Üveges, hipnotizált tekintettel szálltunk be terepjárónkba, majd dögmelegben, egy kínai pár és két olasz lány társaságában zötyögtünk vissza Uyuniba. Fejtámla hiányában a sof?rön kívül csak én nem aludtam a hangosan rázkódó kocsiban.