Roland írta,
19 óra 20 perckor,
Bolívia témakörben.
A La Paz - Uyuni overnight járaton az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy istentelen zaj van, homok ízét érzem a számban és úgy ráz a busz, mintha abroncs nélküli felnin gurulnánk valahol a hetedik kerületi Dob utcában. Az Altiplano sivatagos részén jártunk, az utolsó aszfaltozott utat pedig már rég magunk mögött hagytuk. A keresztbarázdáktól éktelenül rázkódó buszon szemmel láthatóan mindenki nagyon szenvedett, a levegõben szálló finom, sivatagos homok pedig szép lassan mindent betakart. Tudtam, hogy ennek az éjszakának már úgyis lõttek, úgyhogy nyúzott arccal - amolyan unalomûzõként - inkább beröffentettem a kamerát.

Forrás: Szabadlábon

Meglepõdtem, amikor hajnalban egy westernfilmbe illõ porfészek kellõs közepén megállt a busz, sofõrünk pedig kijelentette, hogy megérkeztünk Uyuniba - valahogy másra számítottam. Hamar jött a második meglepetés: kiderült, hogy a busz csomagtere nem zárt túl jól, így hátizsákjaink az út végére úgy néztek ki, mintha egy gondos szakács órákig forgatta volna õket valami jobbfajta homokpanírban. Szitkozódva szedtük rendbe magunkat, majd nekiálltunk épkézláb reggelit keresni a még ébredõ városban.

Hosszúak az árnyékok, korán van még.
A kikövezett fõutcán utazási irodák sorakoznak, a város a turistákból él.
Õ árulta a friss lángost.
Forrás: Szabadlábon

Egyetlen megoldásként a közeli lángososkocsihoz mentünk, ahol kizárólag natúrban lehetett kapni a jól ismert finomságot (ferde szemmel néztek rám, amikor sajt, tejföl, hagyma, vagy bármi egyéb feltét után érdeklõdtem). Üres gyomrunknak jól esett a friss lángos, a bögrékben árult helyi lötty kipróbálásához viszont már nyuszi voltam, mint Marty McFly.

Az utazási irodák ajánlatait felmérve úgy döntöttünk, hogy éjszakára már nem maradunk Uyuniban: a többnapos körutazások és az egynapos gyorstalpalók közül idõbeli megfontolásból az utóbbi típust választottuk. Befizettünk egy szimpatikusnak tûnõ verzióra, majd a központban bekkeltük ki a túra indulásáig még hátralévõ pár órát.

Templom, helyi értelmezésben.
Alig vártuk, hogy láthassuk.
Régi szép idõk.
Forrás: Szabadlábon

Az egész kiruccanást Uyuni városába egyetlen dolog, Salar de Uyuni indokolta: látni szerettem volna, amint a hófehér sóval borított síkság és a mélykék ég egybeolvad a távoli horizonton, 3.650 méter magasan a tenger szintje felett. Biztos a környék vulkánjai, gejzírjei, flamingói és lagunái is érdekesek, engem viszont csak ez az egy dolog érdekelt.

Terepjárónk egy órával a megbeszélt idõpont után állt elõ, majd rövid helyezkedést követõen nyolc(!) utassal indult tovább a város szélén fekvõ vonattemetõ irányába (ez kötelezõ elemként szinte minden túraajánlatban benne van, ha akarjuk, ha nem). Már Uyuni elszigetelt városa is bizarr hangulatot árasztott, de a vonattemetõ erre még rátett egy lapáttal. Világégés és nukleáris háború utáni atmoszféra a sivatagban.

A legtöbb ügynökség Land Cruisert nyúz.
Ebben még volt anyag.
Egykoron csodásan nézhetett ki.
Forrás: Szabadlábon

Majd' kétórányi zötykölõdéssel késõbb elértünk egy aprócska települést Salar de Uyuni szélén, ami szemmel láthatóan kizárólag a turisták miatt üzemelt. A kirakodósok és kajaárusok közötti bámészkodást ugyanúgy untunk, mint önök ezeket a sorokat.

A háttérben sóbuckák jelzik, hogy közel vagyunk.
A falut turisták hada rohamozza nap mint nap.
Mi csak benzinszûrõt cseréltünk.
Forrás: Szabadlábon

Szerencsére innen már nem kellet sokat autóznunk, hogy megláthassuk a Minchín-tó kiszáradása után hátramaradt világhírû sómezõt. Amikor megérkeztünk, egy semmihez sem fogható, szürreális látvány tárult a szemünk elé. Nagyjából úgy nézett ki, mint amilyennek elképzeltem, azzal a különbséggel, hogy esõs évszak révén helyenként néhány centis vízréteg borította a talajt. Ez részben tompította a hófehér só és a kék ég kontrasztját, ugyanakkor adott az egésznek egyfajta hallucinogén borzongást. Miközben terepjárónkkal a sekély vizet hasítottuk, arra gondoltam, hogy a Machu Picchu után egy újabb olyan élménnyel gazdagodtam, ami miatt mindenképpen megérte eljönni erre a világ körüli útra.

Bár a kép mást sejtet, csak pár centi víz takarta a talajt.
Só, ameddig a szem ellát.
Helyenként nincs átmenet ég és föld között.

A többség dzsipekkel támadt, bár voltak motorosok is.
A csomagokból ítélve õk több napra mentek.
A só szép lassan mindent megesz.

Szállás a semmi közepén.
Az egynapos túrához ebéd is járt.
Elkelne ott egy magyar is.

Az erõs szél épp bolíviai zászlót tép.
Mindenki ismerkedik a szokatlan élménnyel.
A háttérben antiszociális alakok kempingeznek.
Forrás: Szabadlábon

A látogatóknak Salar de Uyuni általában maradandó élményt nyújt, hiszen a többség nem igazán tudja hová tenni az itt tapasztaltakat. Kristálytiszta az ég, tûz a nap, mégis borzongatóan hûvös a levegõ. Talán magas hegyek között, sípályákon érezni hasonlót - itt viszont síkság vesz körül, ameddig a szem ellát. Ha levesszük cipõnket, meztelen lábujjunk langyos vizet és meleg sót érint.

Két órán keresztül hagytuk, hogy a természet különös játékot ûzzön érzékszerveinkkel. Üveges, hipnotizált tekintettel szálltunk be terepjárónkba, majd dögmelegben, egy kínai pár és két olasz lány társaságában zötyögtünk vissza Uyuniba. Fejtámla hiányában a sofõrön kívül csak én nem aludtam a hangosan rázkódó kocsiban.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht msodik napja?