Roland írta,
15 óra 18 perckor,
Brazília másodszor témakörben.
Ciudad del Estében sikerült kifogni az utazás eddigi legigényesebb szállását, így a sok izzadtságszagú szenvedés után végre tudtunk zavartalanul pihenni egy kicsit. Szükség is volt rá, hiszen Rio de Janeiroig hosszú út állt még elõttünk.

Tudható, hogy Ciudad del Este a brazil határ mellett, az Iguaçu-vízesés közelében fekszik. Az artistaköpésnyi távolság miatt a zuhatagrendszerrel való megismerkedés szinte minden idelátogató turista programjában szerepel.

A három ország találkozásánál fekvõ természeti csoda brazil és argentin oldalról közelíthetõ meg. Míg az elõbbi egy jó áttekintést ad a vízesésekrõl, az utóbbi inkább a zuhatagokkal való közelebbi ismerkedésre alkalmas. A mi választásunk a brazil komplexumra esett, az argentin részt pedig érdeklõdés hiányában átugrottuk. Amatõr, bepárásodott lencséjû géppel készített fotóink következnek.

A világ kilencedik legbõvizûbb vízesése.
Ezerhétszáz köbméter másodpercenként.
A vízesés 275 különálló zuhogóból áll.
Forrás: Szabadlábon

A Rióig még hátralévõ etapot szintén busszal, tizenhat óra alatt tudtuk le, utazás közben pedig élveztük azokat a jóléti vívmányokat, amelyekrõl az utóbbi hetekben még hírbõl sem hallotunk. A modern autópályákon döngetve a korábbiaktól jócskán eltérõ (fejlettebb, gazdagabb, tisztább, nyüzsgõbb és színesebb) ország tárult a szemünk elé.



Hozzászólások
Pintér Gyuláné mondta [2009.03.08. 20 óra 31 perckor]:

Irigyeltelek a vízesés láttán, szívesen megnézném én is újra. Mi láttuk az Argentin oldalról is, ott van a nagyobb része. Nekem is felejthetetlen látvány volt! További jó utat kívánok neked. Erzsi néni
Tudósgyerök mondta [2009.03.19. 13 óra 23 perckor]:

Egy friss hír a csomagokról:

A világ légitársaságai összesen 42 millió csomagot szállítottak rossz helyre 2007-ben, s ebbõl több mint egymilliót helyrehozhatatlanul elveszítettek. Ez a legrosszabb statisztikai évek óta - írja a BBC News. Az Air Transport Users Council (AUC) nevû érdekvédelmi csoport adatai szerint néhány légitársaság ugyan megpróbált javítani a csomagkezelési gyakorlatán, de sok utas nem kapott megfelelõ ellentételezést az elveszett csomagok után, más esetekben az elveszett értéktárgyak valós értékét meg sem közelítõ összegeket voltak hajlandók jegyzõkönyvbe venni.
Az AUC szerint elõfordult, hogy az utasok csak hosszas utánajárás után kaptak a veszteségnek megfelelõ kártérítést, s ekkor sem kaptak a kiadásaikkal arányban lévõ kártérítést.
Az adatok szerint 2007-ben 42 millió csomagot kezeltek rosszul a légicégek, egy évvel korábban ez a szám 34 millió, 2005-ben pedig 30 millió volt. Az elvesztett, vagy késve megérkezõ csomagok száma - a légiutasok számának növekedésével - 2019-re elérheti a 70 milliót. írja a BBC News." [origo]
Roland mondta [2009.03.20. 13 óra 49 perckor]:

Például ezért érdemes korrekt poggyászbiztosítást kötni a hosszabb utazások elõtt. A pénzügyekrõl szóló cikkben egyébként benne lesz, hogy én milyen biztosításokkal vágtam neki a túrának.




Ha mondandója van...










Melyik a ht msodik napja?