Megszakítva a kronológikus történetmesélés fonalát, engedjenek meg nekünk egy rövidke bejelentkezést
Patagóniából.
Tegnap közel ötven órányi buszozást követően megérkeztünk
El Calafate aprócska, ámde robbanásszerűen növekvő városába. Harmincadik szülinapom alkalmából egy
panoramico étteremben zártuk az estét, hatalmas steak-, és egyéb húsfélékkel kényeztetve bendőinket (még mennyeien finom
véreshurka is terítékre került).
Ma kora reggel útra keltünk, hogy megnézzük a
Perito Moreno-gleccsert; azt a nevezetességet, ami miatt a legtöbb turista felkeresi El Calafatét. Vezetői összefoglalónk alant látható.
Sajnos Patagónia déli része és a
Tűzföld (ahová hamarosan indulunk) iszonyatosan drága. Olyannyira, hogy amikor ma délután a továbbutazást és a pénzügyeket tervezgettük, Ancsi szavaival élve "teljesen lefagytunk". A hatalmas távolságok átutazása és a méregdrága, ámde kihagyhatatlan túrák valósággal rabolják a pénzt. Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy mostantól bizony az elkövetkezendő néhány hétben (hónapban?) csőnadrág lesz.
Ennek fényében aprócska sikerként értékeljük, hogy Argentína legdrágább városának szélén, egy helyi TESCO-ban (nevezetesen a La Anonima élelmiszerdiszkontban) nemrég sikerült venni jóárasított virslit és mustárt, továbbá egy vekni fehérkenyeret és két üveg jófajta (kétdolláros)
mendozai bort. A hazai ízeket a hostel konyhájában pillanatokon belül reprodukáltuk, a vacsorához tartozó második üveg bort pedig most készülünk kinyitni. Az élet csőnadrágban is habostorta!