2009.07.29. Az angyalok városa

Egyes vélemények szerint Bangkok a világ leghosszabb nevű földrajzi helye. Úgy hívják, hogy Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit. Illetve egészen pontosan úgy, hogy กรุงเทพมหานคร อมรรัตนโกสินทร์ มหินทรายุธยามหาดิลก ภพนพรัตน์ราชธานีบุรีรมย์ อุดมราชนิเวศน์ มหาสถานอมรพิมาน อวตารสถิต สักกะทัตติยะ วิษณุกรรมประสิทธิ์, csak hát a thai írásmód a fehér ember számára legalább annyira bizarr, mint a város hivatalos neve helyesen kiejtve. Bangkok egyébként nem volt mindig Thaiföld fővárosa, ezt a rangot csak 1768-ban kapta meg, miután Ajutthaja a burmai megszállók kezére került. Azóta persze már sok víz lefolyt a Csaophraja medrében, az egykori kikötő-, és kereskedőtelepülés köré pedig mára egy olyan megapolisz épült, amely politikailag és gazdaságilag egész Délkelet-Ázsia szempontjából meghatározó jelentőségű.

A thai szigetek nyugalma és egyszerűsége után furcsa volt egy olyan világvárosban ébredni, amelyben a toronyházak között több szint magasan autóutak kavarognak, a bevásárlóközpontokban egymást érik a Louis Vuitton és Gucci-márkaboltok, az ember feje felett légkondis metrószerelvények robognak, az utcákon torlódó kocsisorok pedig folyamatosan dudaszótól hangosak. Érdekes módon az általam eddig meglátogatott ázsiai nagyvárosokat meglepően könnyű lenne rangsorolni fejlettség és jólét szempontjából, a Bangkokban eltöltött pár nap arra viszont nem volt elegendő, hogy ugyanezt megtegyem a közlekedési dugók szempontjából. Még megtippelni sem merném, hogy vajon Dzsakartában, Kuala Lumpurban, vagy éppen Bangkokban a legrosszabb a helyzet ezen a téren, az viszont biztos, hogy a thai fővárosban vannak olyan reménytelenül hosszú félórák, amikor még lépésben sem haladnak a járművek. Hiába tehát az ultraszupernek tűnő magasvasút, meg a többszintes úthálózat, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy közlekedés szempontjából a városfejlesztés az elmúlt években nem tudott lépést tartani a populáció növekedésével.


Érdekes módon az angyalok városába látogató turisták többsége imádja a bangkoki taxispecialitást, az úgynevezett tuk-tuk-ot, pedig az lényegében semmiben nem különbözik a többi ázsiai országban futó hasonló tákolmányoktól, ha pedig a dugókat nézzük, a tuk-tuk még különösebben praktikusnak sem mondható. Apró lifehack: a nemlétező teljesítményt bizonygatni akaró, általában száguldozó tuk-tuk sofőrök helyett én sokkal inkább a sarkokon mellényben pózoló robogós fuvarosokat ajánlom, akik amellett, hogy olcsóbbak három keréken guruló társaiknál, úgy mennek át a bangkoki dugón, mint kés a vajon (a robogóbérlés még lehetne egy alternatíva, de itt az valamiért szokatlanul körülményes). Sajnos a vidéki földművesből fővárosi taxissá avanzsált robogó-, és tuk-tuk-sofőrök Thaiföldön sem állnak a helyzet magaslatán helyismeret szempontjából, amit a városfejlesztés idiotizmusa (az utcanév-, és házszámkavalkád, ugye), valamint a lakosok tájékozatlansága csak tovább súlyosbít. Utóbbiak örömmel segítenének, de általában csak bután húzogatják az ujjukat a térképen, és olykor még azt sem tudják megmondani, hogy abban a minutumban nagyjából hol vagyunk éppen.


A klasszikus látnivalók felkeresése persze nem szokott tájékozódásbeli problémákat okozni, hiszen az minden bizonnyal a hiénaiskola első leckéi között szerepel, hogy hogyan lehet elvinni egy turistasöpredéket a Khao San sarkáról a Wat Phra Kaew elé úgy, hogy közben legalább egy olyan szabóság és ékszerbolt útba essen, ahol a hozott kuncsaftért benzinjegyet adnak (a rutintalan turisták hamis ékszerekkel történő átrázása Bangkokban különösen megy, úgyhogy ebbe a játékba a szopóroller elkerülése végett érdemes nem beleugrani).

Szerencsére a főváros nevezetességei feledtetik a közlekedés izzasztó pillanatait (ami a tomboló hőség miatt gyakran szó szerint értendő); a Théraváda buddhizmus köré épülő bangkoki templomok, szobrok és egyéb építmények ugyanis nem csupán látványosak, de a hozzájuk kapcsolódó történelmi sztorik révén szórakoztatóak is.


Persze sok turista egy egészen más jellegű Nirvána megtalálása miatt érkezik a thai fővárosba. Ezeket a látogatókat a fekvő Buddha helyett inkább azok az olcsón fektethető thai lányok, fiúk és ladyboy-ok érdeklik, akik alapvetően két-három piroslámpás környékre (Patpong, Soi Cowboy, Nana Plaza) koncentrálódnak. A kíváncsiságtól vezérelve teljesség kedvéért magam is ellátogattam két ilyen, bároktól és kurváktól roskadozó utcába, ahol kizárólag szánalmasabbnál-szánalmasabb jelenségeket tapasztaltam (még mielőtt valaki megkérdezné, nem, nem botlottam bele David Carradine-ba). A látvány kifejtésétől most eltekintenék, gyanítom ugyanis, hogy mindenki maga elé tud képzelni tizenéves thai lányokkal parádézó kivénhedt és szétfolyt nyugati turistákat. Egy autentikus ping-pong show reményében benéztem néhány klubba is, de a thai prostituáltak legalját én néhány percnél tovább képtelen voltam bámulni, úgyhogy egy pezsgőbontós mutatvány után fordultam is ki az ajtón (pedig a műsorszámok között szerepel állítólag gyertya elfújása, üdítő felszippantása, rajzolás, labdával célbalövés, sőt, talán még biciklilánc is). A Soi Cowboy mindössze egyetlen dolog miatt maradt számomra emlékezetes: egy utcai kivetítőn ott néztem meg a Bajnokok Ligájának 2009-es álomdöntőjét.


A Bangkokba látogató turisták zöme gyaníthatóan legalább egyszer elvegyül a Khao San nevű sétálóutca forgatagában, ahol az éjjel is hömpölygő embertömeg megfigyelése már önmagában véve kiváló szórakozást jelent. A bárok és szépségszalonok, kirakodósok és jövendőmondók, prostik és pad thai-árusok szegélyezte utcán ugyanis a fejlett világ összes vándormadara utazó díszpintye felvonul, legtöbbjük ráadásul akut shopping-lázban* ég, felvásárolva az égvilágon mindent a hamis igazolványoktól kezdve a fogyasztásra kínált sült rovarokon át a Same Same But Different pólókig. Persze erre a bagázsra tekintélyes hiéna-, és koldustábor is épül, szóval olykor kifejezetten siralmas a környék látványa.




Bangkok azzal, hogy ázsiai kupleráj és felhőkarcolós világváros egyszerre, sok thaiföldi nyaralásra érkező nyugati turista számára megkönnyíti az átállást. Indonézia és a Maláj-félsziget nagyvárosai után komfortos landolásra nekem már nemigen volt szükségem, problémáktól mentes pihenésre és újabb egzotikumokra viszont igen. Ezeknek az elvárásoknak Bangkok szinte teljes mértékben megfelelt, érkezés után két nappal már otthonosan mozogtam a városban, a thai konyha és vendégszeretet itt is ugyanolyan jó volt, mint a délvidék szigetein, a helyi sajátosságok és látnivalók feledezésével pedig a hab is felkerült arra a bizonyos tortára. Bangkok tetszett.