2008.10.06. Nevetve borotválkozni

Többen kérdezték, hogy meglett-e a hátizsákom, illetve hogy miért nem frissül a blog.

Nos, az a helyzet, hogy a hostelben az internet az elmúlt napokban erősen emlékeztetett a magyar népmesékre (azaz hol volt, hol nem volt). Továbbá a hátizsákban ragadt számos olyan cuccom, ami az érdemi blogoláshoz nem árt, ha kéznél van (leginkább a laptop és a fényképezőgép akksitöltője hiányzott, de jól jött volna a hálózati átalakító is). Feltöltött laptop hiányában csak netkávézókból tudtam volna írogatni, ráadásul mindezt napközben, ehelyett viszont - nem meglepő módon - inkább a városnézést választottam.

Ahogy azt már írtam is, én szerdán érkeztem meg Mexikóvárosba, a hátizsák visszaszerzésére azonban - csütörtöki járat hiányában - péntekig várni kellett. Bár az élet nem állt meg ezalatt a két nap alatt sem, a helyi látnivalók felkeresése lassan kezdett kényelmetlenné válni ugyanabban a ruhában (polárpulcsi, szevasz). A poggyászkeresésben összekovácsolódott hat fős csapatunk péntek este metrózott ki a reptérre, meglehetősen nagy tumultusban. A Deák tér helyi megfelelőjén aztán jött a kellemetlen felismerés: a tizenőt másodperccel azelőtt ellenőrzött pénztárcám eltűnt a zsebemből. Mivel óriási tömeg tolongott a metróajtók előtt, a belépés előtt még utoljára megnéztem, hogy minden rendben van-e a zsebeimmel. Aztán a beszálláskor jobbról-balról erősen meglöktek, gondolom ekkor vették ki a tépőzárral lezárt zsebből a motyót. Miután elfoglaltam a helyem a metrón, egyből megnéztem a zsebem, de a tárcának már csak hűlt helyét találtam (mindössze 25 amerikai dollár volt benne, meg a hostel ajtónyitó kártyája, valamint azok a papírok, amelyek az elkallódott hátizsák visszaszerzéséhez szükségesek).

A British Airways reptéri pultjához érve nagy kiabálást hallottam, egy srác magából kikelve ordított az ügyintézővel, amiért már harmadik napja folyamatosan ki kell jönnie a reptérre (ez legalább két, de inkább három óra időveszteséget jelent), a csomagja pedig még mindig sehol. Nem túl jó előjel, igaz?

Az ügyintézőnek (aki egy igazi mexikói angyal volt) elmondtam, hogy egyrészt nekem is elveszett a hátizsákom, másrészt ellopták tőlem a csomag papírjait is, ráadásul útlevél sincs nálam, amivel beazonosíthatnám magam - de azért szeretném átvenni a pakkot, már ha egyáltalán itt van.

Szerencsére a csomag megérkezett (nem úgy, mint a csapat két másik tagjának), és egy kis kedvesség árán sikerült megoldani az átvételt is. Sőt, a légitársaságtól egy 35 angol fonttal feltöltött bankkártyát is kaptam, kártérítés gyanánt. Utólag belegondolva jó ötlet volt Londonban Pacsafe-be csomagolva gépre adni a zsákot.

A csomag tehát pénteken megkerült, azon az estén pedig folyamatosan nevettem a fürdőszobában - soha nem örültem még ennyire a borotválkozásnak, meg egy váltás tiszta ruhának. Sőt, a pénztárcát is pótoltam azóta, a helyi indiánoktól vettem egy kézzel varrott darabot mindössze 48 pesoért.

Mexikóváros repterén egyébként az alábbi plakát melengette meg a szívem néhány pillanatra.


Gondoltam kiteszem, a régi szép idők emlékére.