2008.10.07. A hóbortos Mexikóváros (2/4)

Ha már szót ejtettünk a metróról, mondjuk el azt is, hogy a szerelvények itt Párizshoz hasonlóan gumikerekeken gördülnek. A földalatti közlekedés egyébként meglepően jól működik, gyors, pontos, és mintegy 40 forintnyi pesoért addig utazunk, ameddig csak akarunk. A felszínen a közlekedést leginkább kisbuszokkal oldják meg a helyiek. A nyitott ajtókkal közlekedő járgányokat gyakorlatilag bárhol le lehet inteni, a megállók táblái inkább csak irányadók. A ronggyá pimpelt verdák többsége külsőleg igen rossz állapotban van, gazdáik általában herélt és krómozott kipufogókkal, dallamkürtökkel és különféle optikai tuningokkal igyekeznek kitűnni a rengetegből (fogalmam sincs a tulajdonjogokról, meg a rendszer működéséről, de hihetetlen, hogy milyen állapotú buszokat engednek itt közlekedni).


Ebben a kellemesen laza szabályozási környezetben egyébként a sisak nélküli, vagy baseball sapkás motorozás ugyanúgy nem von maga után rendőrségi retorziót, mint amikor a segédmunkások a billencs platóján állva utaznak az autópályán. Őrület!

A gépkocsipark egyik fele egyébként az európai szemnek teljesen megszokott autókból áll (sok VW, Renault, Ford, Chevrolet név alatt futó Opel, stb.), a másik felét viszont igazi nagy amerikai benzintemetők alkotják. Ha valaki ezekről bővebben szeretne olvasgatni, annak Péter Anna mexikói beszámolóit ajánlom. Ő alaposan kivesézte a témát, ráadásul mindezt gyönyörű fotókkal spékelte meg. Lényeg, hogy itt Mexikóban imádják az amcsi gépeket, tényleg rengeteg a Mustang, meg úgy általában a V8 (kapdostam is a fejem rendesen).

A leggyakoribb taxiverda a VW bogár, ezekből egy utcában nem ritka, hogy tíz is áll egymás mögött. Én is fotóztam egyet, szimpatikus utassal a hátsó ülésen.


A gépjárműpark károsanyag kibocsátását elnézve nem is kell tovább keresnünk a mindent átható, fojtogató szmog forrását. Nem csoda, hogy a helyi lakosok átlagéletkora alacsonyabb, mint vidéki társaiké, vagy kevésbé ismerik fel a kávé illatát.