2008.12.01. Maybe you're on the wrong island

A Szt. Martinon eltöltött néhány nap túl sok izgalmat nem tartogatott számunkra. Amíg én főleg strandolással és gépmadarak filmezésével múlattam az időt, Szilvi a maradék harminchat partszakasz felfedezésével foglalatoskodott. A mindössze nyolcvanhét négyzetkilométernyi sziget egyébként borzasztó gyorsan bejárható, kevésbé forgalmas időszakokban még egy óra sem kell a körbeautózáshoz.


Ismeretes, hogy a nyolcvanötezer lakost számláló földdarab két részre van osztva: egyik fele holland (Sint Maarten), másik fele francia (Saint-Martin) fennhatóság alá tartozik. A két terület közötti átjárás - leszámítva a rengeteg fekvőrendőrt - akadálymentes, mindenféle ellenőrzés nélkül mehetünk át egyik részről a másikra.

Szt. Martin, és azon belül is a holland oldal meglehetősen jellegtelen. A homokos partok mentén drága éttermek, kaszinók, gazdag amerikai turistáknak felhúzott luxushotelek, duty free üzletek* és ékszerboltok sorakoznak. Nem véletlenül nevezik tehát a szigetet a bevásárlók paradicsomának. A francia oldal szerencsére nem ennyire amerikanizálódott. Ott több a lokális érdekesség, bár túl sok látnivalóra azon a részen sem érdmes számítani. Kicsit olyan az az oldal, mint egy francia nagyváros külső kerülete, ahol a fekák szénné pimpelt autókban Alliance Ethnikre krúzolnak.


A sziget tehát a homokos partokon és a turistákra épült szolgáltatói szektoron kívül sok látnivalót nem kínál. Ha meguntuk a meleg tengervízben történő lábáztatást, nevezzünk be valamelyik vízi programba, majd pihenjük ki az izgalmakat a közeli koktélbárban. Délután (az otthonihoz képest féláron!) vegyük meg az asszonynak a régóta ígért gyémántgyűrűt, együnk egy jót valamelyik puccosabb étteremben, majd teli hassal vágjunk neki az éjszakai életnek, és kaszinózzuk el a gyerek taníttatására szánt összeget egyetlen óra alatt. Szt. Martin nagyjából erről szól. Las Vegas, csak éppen karibi jelmezben. A második napon részt vettünk egy timeshare promóción (Dia, nyilván ellenérték fejében), ahol a resort értékesítője a helyi látnivalókat firtató kérdésünkre közönyösen válaszolt: "If you're looking for culture, history, wild life and architecture, maybe you're on the wrong island!".


A virágzó turizmus egyébként szemmel láthatóan rengeteg munkavállalót csábít ide a Karib-térség más szigeteiről, mi például jamaikai áccsal, dominikai portással és haitii buszsofőrrel ismerkedtünk meg utunk során.

Vélhetően az általános drágaság és a behatárolt programlehetőségek miatt nem találkoztunk hozzánk hasonló backpacker utazókkal a szigeten eltöltött néhány nap alatt. Az árakat illetően egyébként mi nem tájékozódtunk előzetesen, így érkezéskor a szállások és bérautók díjai láttán csak pislogtunk, mint hal a szatyorban. Szigorú napi költségvetésünkre pillantva el kellett döntenünk, hogy vagy jót alszunk, de nyögvenyelősen közlekedünk, vagy pont fordítva. A reptéri bérautós felhozatal legjobbját kiválasztva (automata Toyota Corolla naponta 35 amerikai dollárért) úgy döntöttünk, hogy néhány napig kocsiban fogunk aludni.

Talán kétszer vállaltam be ilyet eddigi életem során. Egyszer Kovax és Zola barátom társaságában, amikor a sachsenringi futamot mentünk megnézni, egyszer pedig egy nyaralás alkalmával, a francia riviérán (igaz, mindkét alkalommal csak egy-egy éjszakáról volt szó). Ezúttal azonban hosszabb időt kellett ilyen körülmények között kibekkelni.

Utólag belegondolva azonban nem is volt olyan elviselhetetlen az a pár nap. A komfort titka mindössze annyi, hogy autós nomádként előre kell kitalálni a tisztálkodás módját (belógva mondjuk egy szálloda medencéje mellé, a tusolóhoz), gondolni kell az akksik töltésére (mi gyakran egy shake-bárban múlattuk az időt, ahol még az internet is ingyen volt), kellően biztonságos parkolóhelyet kell választani (egyszer például arra ébredtünk, hogy egy fekete srác szereli az autó hátsó kerekét, máskor meg arra, hogy rendőrök kopogtatnak és világítanak be az ablakon). Mondjuk az sem árt, ha van nálunk háló a szúnyogok elleni védekezésre, és erős a légmozgás a szállásként választott területen (ugyanis az autóban fekve, résnyire lehúzott ablakok mellett a hőség még éjjel is elviselhetetlen tud lenni a Karib-tengeren). És ha már az összes fenti diszciplínát mesteri szintre fejlesztettük, csak a gyakran eleredő éjszakai záporok elleni védekezés megtalálása marad hátra (résnyire nyitott ablakok mellett, ugye).

Autóban lakva az ember akarva-akaratlan elszigetelődik a világtól. Furcsa érzés például Barack Obama választási győzelméről a Burger King reggeli menüjéből értesülni.


Jó kérdés, hogy hátizsákos, low-budget turistaként mégis miért megy el az ember egy luxusszállodákkal és ékszerboltokkal teletűzdelt parányi szigetre? Nos, én elsősorban a strandolók felett leszálló repülőgépek miatt mentem, és összességében azt mondom, még így is megérte. Ha előről kezdhetném a túrát, akkor sem hagynám ki ezt az aprócska szigetet.


Az utolsó éjszakát a francia oldalon található Grand Case repülőtér közelében, egy vendégházban töltöttük, hiszen másnap korán reggel az Air Antilles légcsavaros gépével repültünk át a Kis-Antillák azon szigetére, melynek Kolumbusz 1493-ban a már-már leírhatatlan Guadeloupe nevet adta.