A
buggy-videóból nem derül ki, hogy az utólag végtelenül lefojtottnak bizonyuló négykerekűt a Bañostól húsz kilométerre lévő Pailón del Diablo vízesés miatt béreltük ki. Az odavezető út festői környezetben, csipkés hegyek és mély völgyek között kanyargott, a szédítő magasságkülönbségeket az alábbi fotók aligha érzékeltetik.
Maga a vízesés leginkább az elhelyezkedése miatt érdekes: egy viszonylag zárt sziklahasadékban zúdul alá a víz elemi erővel és robajjal, szinte érezni a kövek rezonanciáját - basszusrajongóknak kötelező az élmény.
Este a hostel közelében lévő vendéglőben hatalmasat vacsoráztunk, én (ha jól emlékszem) egy mexikói tálat nyomtam. A mennyeien finom fogás mindössze néhány dollárt kóstált - biztos vagyok benne, hogy még az ár/érték arányok élharcosa, Szabó Zola haverom is elégedetten bólogatott volna a tálalást követően.
Másnap egy bérelt quad nyergében bohóckodtunk egy sort a környékbeli hegyekben, próbáltuk lencsevégre kapni a közeli
Tungurahua vulkán felhőkbe burkolódzó csúcsát - sajnos minimális sikerrel. A legutóbb 2006. nyarán kitörő tűzhányó helyett hegyoldalba tűzött magyar zászlót,
lámaféléket teveféléket és érdekes növényeket fotóztunk.
Péntek délután lévén a városlakók már megkezdték a közelgő nemzeti ünnepre való felkészülést, a programsorozatból mi egy különös downhill* versenynek lehettünk szemtanúi (a helyi fiatalok egy dombolbalra épült utcán boboztak le házilag eszkábált négykerekűekkel, természetesen időre). A flúgos futamon nézőként a város apraja-nagyja jelen volt, a díjakat pedig Baños szépei (ki más?) adták át a dobogós helyezést elérő versenyzők részére.
Este még jött egy levél
Pétertől, benne a kérdéssel: "Igaz, hogy a déli féltekén mindenki fejjel lefelé áll?". A felismerés csak ekkor hasított belém: átjöttünk az Egyenlítőn, és képesek voltunk kihagyni az utazás előtt már oly sokszor nézegetett
Mitad del Mundo emlékművet! Hogyan mehetett ez ki a fejünkből? Magunk sem tudtuk, mindenesetre másnap hajnalban vettünk két buszjegyet vissza Quitoba.