Az ausztráliai Elstonban már 1917-ben volt valaki annyira tökös, hogy néhány telket "Surfers' Paradise Estate" néven bocsásson aukcióra. Mivel az elszigeteltnek számító Elston akkoriban még viszonylag kevés érdeklődőt vonzott, az árverés zéró eredményt hozott. 1925-ben azonban megépült a Nerang-folyón átívelő híd, nem sokkal később pedig már hemzsegtek a környéken a telekspekulánsok. Jim Cavill hoteltulajdonos még abban az évben nyitott egy szállodát Elstonban. Az üzleti vállalkozás a kedvező fekvés révén gyorsan sikeressé vált, tulajdonosa pedig néhány év alatt kilobbizta a város vezetésénél, hogy a tradicionális Elston nevet cseréljék le a sokkal menőbb "Surfers' Paradise"-ra.
A fejlődés a következő évtizedekben töretlen volt, a város számos új betelepülővel és toronyházzal gyarapodott, a környékre pedig egyre többen kezdtek "Gold Coast"-ként hivatkozni. A Queensland állam délkeleti csücskében fekvő terület mára egy olyan összefüggő városhalmazzá és közigazgatási egységgé nőtte ki magát, amely mintegy hatvan kilométer hosszan nyúlik el Ausztrália keleti partja mentén. A csaknem félmillió lakost és irigylésre méltóan napsütéses klímát magáénak tudó Gold Coast az évek alatt igazi üdülőparadicsommá vált: tízmillió turista jön ide évente, hogy élvezze a homokos partszakaszokat, a szörfözésre ideális hullámokat, a zöld golfpályákat, a bevásárlóközpontokat, az éttermeket és az egyéb létesítményeket. Mivel a város alapvetően a turizmusból él (amelyből évi 2,5 milliárd amerikai dollárnyi bevételt realizál), itt szinte minden a szórakoztatásról szól, legyen szó akár vidámparkokról, filmstúdiókról vagy játéktermekről.
Én alig kétórányi buszozás után, este kilenc magasságában érkeztem meg Gold Coast egyik legfelkapottabb városába, Surfers Paradise-ba (nem elírás, az aposztróf egy idő után elmaradt a város nevéből).
A szállás felé gyalogolva több hostel mellett is elsétáltam. A letámasztott szörfdeszkák és a söröző fiatalok láttán kialakult bennem a sejtés, hogy az élet legnagyobb problémái errefelé kimerülnek a nappali beach és az éjszakai partyplace kiválasztásában. Az itt eltöltött két nap során sejtésem beigazolódott, Surfers Paradise tényleg az "easy lifestyle" otthona. Jómódú(nak tűnő) fiatalok és középkorúak dominálják az óceánpartra épült, felhőkarcolókkal teli várost, ahol süt a nap, mindenki cool, szörfözni pedig majdhogynem kötelező.
Apropó felhőkarcolók. Bár Surfers Paradise számos fallikus toronyházzal büszkélkedhet, Ausztrália (és az egész déli félteke) legmagasabb lakóépülete szintén itt karcolja az eget. Az 1920-as évek ausztrál evezőscsapatának nevét viselő torony, a Q1 (Queensland Number One) tetejéről tiszta időben még akár Brisbane-ig is elláthatunk. A tízemeletes panelházainknál közel tízszer magasabb épület tetejére én nem mentem fel, de Dubaiban talán még pótolhatom az élményt.
Túrám során rengeteg ausztrál hátizsákossal találkoztam szerte a világban, Földünk egyik legnagyobb utazói lehetnek ők az izraeliekkel, a britekkel és még néhány másik nemzettel egyetemben. A világot bejáró ausztráloknál talán már csak azok az ausztrálok a szerencsésebbek, akik egy ilyen a nyugodt életvitelű helyről kiindulva tudnak annyit utazni. Ezt azért gondolom így, mert attól a ténytől eltekintve, hogy Surfers Paradise hemzseg az önelégült szörfös köcsögöktől (róluk később még lesz szó), a város hangulata számomra egész szimpatikus volt. Szívesen visszajönnék ide egy alaposabb teszt erejéig, a városban eltöltött két nap ugyanis csak a felszín megismerésére volt elegendő.