2008.11.19. Búcsú Jamaikától

Pedig Kingston Downtown első pillantásra nem is tűnt annyira gázosnak. Igaz, mi a taxiból az öböl partján, egy viszonylag barátságos környéken szálltunk ki. A fölénk tornyosuló irodaházak lábánál egy ismerős feliratra lettem figyelmes.


Gondoltam beköszönök a jamaikai kollégáknak, de a rajtam lévő brazilos strandpapucs és a piros fürdőnadrág egy pillanatra elbizonytalanított. Amikor viszont a portástól megtudtam, hogy aznap a kingstoni irodában éppen firm-wide away day* van, nem hezitáltam tovább.


Egy nemrég nyugdíjba vonult igazgató nyitott ajtót, aki miután megtudta, hogy egy sokezer kilométerről érkezett kollégát lát maga előtt, örömmel vezetett körbe az épületben. Nos, az iroda semmi szokatlant nem tartogatott, leszámítva a falakon lévő vallási tanításokat és a kellemesen nyugtató panorámát.


Az irodaházakkal megtűzdelt környéket magunk mögött hagyva a központi buszpályaudvar irányába indultunk. Ez volt az a városrész, ahol a korábban már említett rajzfilmfigurák megelevenedtek. A testi fogyatékos kéregetők, a meredten bámuló, rosszarcú árusok, valamint az üvegesre szívott tekintetű semmittevők gyűrűjében - egyedüli fehér járókelőként - nem éreztük éppen biztonságban magunkat. Ilyen körülmények között még az ezüstösen csillogó kompakt fényképezőgépet sem mertem túl gyakran elővenni. Néhány gyengébben sikerült képet azért készítettem, íme.


Valamelyest távolodva ettől a dzsumbujtól megkérdeztünk egy rendezettebbnek tűnő lányt, hogy hogyan is tudnánk tömegközlekedve visszajutni New Kingstonban lévő szállásunkra. Na ezt nem kellett volna. A környéken ücsörgő feketék egyből ránkrepültek, és egyszerre legalább hatan akartak "segíteni" rajtunk. Gyorsan kihámoztuk magunkat a haszonlesők karmaiból, s az információkért inkább visszamentünk a buszállomásra. A hazajutás szerencsére már potyautas-, és problémamentes volt.

A következő két napot láblógatósra terveztük, így átbuszoztunk a sziget északi részén fekvő Ocho Ríosba. Az érdeklődők ebben a turistaparadicsomban vízeséseket, reagge zarándokhelyeket, koktélbárokat, és még sok más egyebet látogathatnak. Mi a tartósan zuhogó eső miatt csak kevés helyre jutottunk el, azt a kevés napos órát pedig inkább a közeli strandon töltöttük.


Jamaikában egyébként szinte mindenhol burjánzó növényzettel találkoztunk, amely meglepő módon sokkal gazdagabbnak és változatosabbnak tűnt, mint mondjuk ötszáz kilométerrel odébb, Kubában.

Bob Marley, Usain Bolt és Sean Paul szülőhazáját 2008. november 3-án hagytuk el, ahonnan közvetlenül Szt. Martin szigetére repültünk. A Caribbean Airlines járatán felszolgált csirke a hátizsákos gyomornak valami fenséges volt.