2009.02.16. Az inkák "elveszett" városa

Ancsival az első közös napot sétálósra vettük, este pedig megkóstoltuk peru nemzeti koktélját, a pisco sour-t. Másnap egy nagyszerű jegeskávé után elindultunk az inka birodalom egykori központja, Cuzco felé. A huszonnégy órás buszút során érintettünk több érdekes települést is, de időhiány miatt sem az Ica környéki homokdűnéket, sem Nazca misztikus vonalait nem látogattuk meg.

Mivel Cuzco és környéke a két ünnep közti időszakban általában tele van turistával, és előző útitársammal Ecuadorban már egyébként is maradtunk le vonatról késői jegyvásárlás miatt, ezúttal igyekeztünk előre leszervezni a Machu Picchu-túra logisztikáját. Mint utóbb kiderült, nem kellett volna - a limai ügynökség fejenként vagy hetven dollárt kaszált pluszban a tranzakción. Menettérti jegyek helyett ugyanis egyirányúakat kaptunk, ráadásul nem a Cuzco - Aguas Calientes szakaszra szóltak a jegyek, hanem annak csak egy részére, satöbbi, satöbbi. Ezekre az apróságokra persze már csak Cuzcoban derült fény. A kezünkben lévő nyugta sajnos eléggé semmitmondó volt, ahhoz pedig már mindketten túl fáradtak voltunk, hogy huszonnégy órányi buszozás után még nekiálljunk vitatkozni arról, hogy egy másik ügynökség angolul nem igazán beszélő alkalmazottja szóban mit is hablatyolt nekünk a jegyvásárlás során. Jó lecke volt, én még napokig szidtam a limai ügynök felmenőit. A békát lenyelve két másik hátizsákos utazó társaságában indultunk el taxival Cuzcoból Ollantaytamboba.


Az Ollantaytamboba vezető út igazi élményszámba ment, többször sajnálkoztam azon, hogy a közel kétórás távolságot nem motor nyergében tettük meg. Érkezés után jóllakattuk bendőinket Ollantaytambo főterén, majd kibattyogtunk az állomásra, ahonnan vonatunk egyenesen Aguas Calientesbe, a Machu Picchu lábánál fekvő turistafaluba ment.


Másnap reggel megvettük a szükséges jegyeket, felbuszoztunk a Machu Picchuhoz és... még jó sokáig nem tudtuk hova tenni a szemünk elé táruló látványt. Az óriási fogakra emlékeztető meredek hegyek között ott állt az inka építészet azon remekműve, amelyet tankönyvekből, filmekből, ismerősök fényképeiről már jól ismertünk. Sok utazó számára a Machu Picchunál tett látogatás a túra egyik meghatározó élménye - velünk sem volt ez másképp, a kontinens talán leglátványosabb archeológiai lelete bennünk is örökre nyomot hagyott. Bár igyekeztem beszédes fotókat válogatni, az az igazság, hogy élőben sokkal brutálisabb a látvány.


Közel négy órát töltöttünk el a hegytetőn, de még Aguas Calientesbe visszatérve is azon tanakodtunk, vajon hogyan lehetne legjobban átadni ezt a nem mindennapi látványt és érzést. Ancsi így emlékszik vissza:


A Machu Picchu egyébként Hiram Bingham 1911-es felfedezéséig ismeretlen volt a világ előtt, létezéséről csak a kecsua őslakosok tudtak. Manapság viszont előfordul, hogy egy nap alatt akár ezer ember is megnézi a várost. A szakértők szerint a túlzott látogatottság miatt a hegyoldalak egy centimétert süllyednek havonta.

Aguas Calientesből este még visszavonatoztunk Cuzcoba, ahol sikerült kifogni az utazás eddigi leggázabb hostelét. Szerencsére csak egy éjszakát töltöttünk ott, hiszen másnap délben indultunk tovább Bolívia felé*.