2009.03.02. La Paz, dióhéjban

A la pazi laptop-mizéria idején én főleg a toronyházakkal tarkított belvárosban mozogtam, a hegyoldalakban magasba kapaszkodó szegénynegyedekbe már nem jutottam el (a bolíviai fővárosban ugye a kerületek színvonala a magasság emelkedésével fordítottan arányos).


La Paz belvárosi atmoszférájának átérzéséhez mindenképpen el kell képzelnünk a közel négy kilométeres tengerszint feletti magasságot, a tiszta és napos időt, az utcai árusok és kéregetők tömkelegét, az egész arcot lefedő símaszkban cipőt pucoló gyermekeket, a szuvenírüzletek és piacok tucatjait, valamint az építészeti műremekek erős hiányát. A központban mindössze egyetlen hangulatos bárral (étteremmel?) találkoztam, az a Blue Note nevet viselte.


Rövidke la pazi ott-tartózkodásunkat fagyival és jegeskávéval zártuk. Délután öt körül, viszonylag nagy dugóban taxiztunk ki a buszállomásra. Mivel a jegyvásárlást korábban már letudtuk (apró érdekesség: Bolíviában még a buszjegy árából is lehet alkudni), indulás előtt már csak az útravaló keksz és üdítő beszerzése volt hátra. Ezúttal a chilei határ közelében fekvő Uyuniba mentünk.