A föld körüli utazás 366 napig, 5
óráig és 45 percig tartott.
óráig és 45 percig tartott.
2009.01.16. Jungle boogie (2/2)
Fortunato barátunk a dzsungeltúra második és harmadik napjára egy kiadós gyalogtúrát szervezett. Reggeli után kétnapi élelemmel és vízadaggal felszerelkezve* vágtunk neki a távnak, melyről utólag kiderült, hogy nagyjából tizenöt kilométer lehet. Egy ilyen derbi trópusi melegben, dimbes-dombos terepen, hátizsákkal együtt bizony fárasztó tud lenni az elkényelmesedett irodisták számára.
A félig-meddig kitaposott ösvényen menetelve Fortunato folyamatosan mutogatta a dzsungel élővilágának érdekességeit, a hangyaváraktól kezdve a gumifákon át egészen a kókuszdió-nagyságú tengerkék pillangókig. Pedig mi még a mindent átható növényerdő okozta sokkon sem voltunk túl.
Persze a többórás gyaloglás során voltak üresjáratok is, ilyenkor két homloktörlés közt kamerázni is lehetett.
Délután kettő magasságában érhettük el aznapi táborhelyünket, amely egy kisebb tisztáson helyezkedett el. Kifeszítettük függőágyainkat a pálmalevelekkel takart alvóhelység oszlopaira, majd elvonultunk a közeli vízeséshez, hogy kicsit felfrissítsük magunkat. Miközben mi a life bar újratöltésével próbálkoztunk, Fortunato a vacsora elkészítésével foglalatoskodott.
Aznap este már nem sok említésre való dolog történt, mindenki csendben kuksolt a szúnyoghálók alatt. Avatatlan füleinkkel hallgattuk, hogyan kopognak az esőcseppek a pálmaleveleken, Fortunato pedig néha zseblámpát kapcsolt a közelben ólálkodó jaguárkölyök miatt. Szilvi talált még egy méretes pókot az egyik függőágy közelében, de ezt az infót jobbnak tartottuk nem megosztani az előző este bemutatkozott angol leányzóval.
A másnapi visszautat viszont a hátam közepére kívántam. A dögmelegben fogytán volt a vizünk, túl sok újdonságot egy jóllakott kígyón kívül már nem igazán láttunk, és úgy általában véve elegünk volt a mértéktelen melegből és izzadtságból. Mivel kicsit késve indultunk, Fortunato erőltetett tempót diktált. Közel négyórányi gyaloglás után értünk vissza a folyóparton fekvő bázisunkra.
Ebéd után elbúcsúztunk vendéglátóinktól, majd motorcsónakkal elindultunk a közelben fekvő falucska irányába, hogy elérjük a Manausba tartó távolsági buszt. A kiszemelt járat természetesen késett, így volt időnk néhány fotón megörökíteni a civilizációba való visszatérés helyszínét.
Úgy láttam, hogy a buszmegállóban vásárolt (persze behűtetlen) sör még Fortunatonak is ízlett.
*Ha négyszer ennyi vizet vittünk volna, az is kevés lett volna. A sűrű, meleg és roppant páradús esőerdőben egyszerűen ömlik az emberről a víz.
A félig-meddig kitaposott ösvényen menetelve Fortunato folyamatosan mutogatta a dzsungel élővilágának érdekességeit, a hangyaváraktól kezdve a gumifákon át egészen a kókuszdió-nagyságú tengerkék pillangókig. Pedig mi még a mindent átható növényerdő okozta sokkon sem voltunk túl.
Forrás: Szabadlábon
Persze a többórás gyaloglás során voltak üresjáratok is, ilyenkor két homloktörlés közt kamerázni is lehetett.
Forrás: Szabadlábon
Délután kettő magasságában érhettük el aznapi táborhelyünket, amely egy kisebb tisztáson helyezkedett el. Kifeszítettük függőágyainkat a pálmalevelekkel takart alvóhelység oszlopaira, majd elvonultunk a közeli vízeséshez, hogy kicsit felfrissítsük magunkat. Miközben mi a life bar újratöltésével próbálkoztunk, Fortunato a vacsora elkészítésével foglalatoskodott.
Aznap este már nem sok említésre való dolog történt, mindenki csendben kuksolt a szúnyoghálók alatt. Avatatlan füleinkkel hallgattuk, hogyan kopognak az esőcseppek a pálmaleveleken, Fortunato pedig néha zseblámpát kapcsolt a közelben ólálkodó jaguárkölyök miatt. Szilvi talált még egy méretes pókot az egyik függőágy közelében, de ezt az infót jobbnak tartottuk nem megosztani az előző este bemutatkozott angol leányzóval.
A másnapi visszautat viszont a hátam közepére kívántam. A dögmelegben fogytán volt a vizünk, túl sok újdonságot egy jóllakott kígyón kívül már nem igazán láttunk, és úgy általában véve elegünk volt a mértéktelen melegből és izzadtságból. Mivel kicsit késve indultunk, Fortunato erőltetett tempót diktált. Közel négyórányi gyaloglás után értünk vissza a folyóparton fekvő bázisunkra.
Volt, akinek ez a rövidke kirándulás bizonyos szempontból csalódást okozott. Aki nagy emlősökre és ragadozókra vágyott, minden bizonnyal elégedetlenkedve hagyta maga mögött a dzsungelt. Egyrészt világos, hogy minél mélyebbre megy az ember, annál nagyobb eséllyel kap lencsevégre ilyen állatokat - kétnapos gyaloglás során ez szinte esélytelen (van olyan túraverzió is, hogy csak odafelé hét napig gyalogol az ember!). Másrészt a hosszabb kaland sem jelent garanciát mondjuk a pumafotózásra, hiszen a turisták által látogatott ösvényeket és a viszonylag nagy zajt csapó kalandorokat az állatok nagy része - érthető módon - igyekszik elkerülni. De higgyék el, ezek nélkül is lenyűgöző a dzsungel-élmény.
Ebéd után elbúcsúztunk vendéglátóinktól, majd motorcsónakkal elindultunk a közelben fekvő falucska irányába, hogy elérjük a Manausba tartó távolsági buszt. A kiszemelt járat természetesen késett, így volt időnk néhány fotón megörökíteni a civilizációba való visszatérés helyszínét.
Forrás: Szabadlábon
Úgy láttam, hogy a buszmegállóban vásárolt (persze behűtetlen) sör még Fortunatonak is ízlett.
Hozzászólások
Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.
Ha mondandója van...