2008.08.17. Külföldi munka helyett

A világ körüli utazás egyik alternatívájaként sokat gondolkodtam azon, hogy kimenjek-e dolgozni néhány évre külföldre, új embereket, szokásokat, tájakat megismerni, nyelvet tanulni, szakmailag fejl?dni. Az ötlet egyébként közel sem újkelet?, talán két évvel a diploma megszerzése után már felmerült bennem a külföldi munkavégzés gondolata. Akkor még úgy hittem, odakint kolbászból van a kerítés, és sok szempontból érdemesebb lenne hazánk határain kívül keresni a boldogulást. Mivel alapvet?en hosszú távon gondolkodtam, nem akartam eljátszani a "turistaként kimegyek és véletlenül kint maradok" történetet. Mindenképpen jogtisztán, teljes kör? munkavállalói jogosítványokkal szerettem volna megvalósítani a kiköltözést.

Az Egyesült Királyság és Kanada alapvet?en id?járási szempontból nem volt vonzó számomra. A Dél-afrikai Köztársaság a beszámolók alapján egyáltalán nem gy?zött meg, az Egyesült Államokba pedig akkoriban munkavállalói vízumot szinte lehetetlen volt szerezni egy magamfajta próbálkozónak. Egyetlen ország maradt tehát esélyesként a listámon, mégpedig Ausztrália.


A távoli kontinensre történ? áttelepülés aztán két okból is meghiúsult. El?ször is nem voltam eléggé szexi az ausztrál hatóságoknak. Tudni kell ugyanis, hogy az ausztrál Bevándorlási Hivatal k?keményen válogat, versenyeztet és pontoz.

A munkavállalói vízumok elbírálásához használt pontrendszerben az én közgazdász végzettségem, szakmai tapasztalatom sokkal kevesebbet ért akkoriban, mint mondjuk egy ácsé, informatikusé, n?véré, vagy lakatosé. Érthet? módon egy fejl?désben lév? országba sokkal inkább várják tárt karokkal az infrastruktúrát építeni képes embereket, mint az aktatologatókat. Persze az ausztrál bevándorlási pontrendszer nem ennyire egysíkú, számos egyéb tényez?t is figyelembe vesz (például több pontot kap az, aki nagy összeget kíván befektetni az országban, vagy igazoltan több nyelvet beszél, közgazdászként ACCA képesítése van, stb.). A pontozásos szisztéma további el?nye, hogy az egyes szakmákban el?forduló munkaer?hiányt a pontszámok módosításával a bevándorlók révén viszonylag rugalmasan enyhíteni tudják.

Az els?dleges pontszámhiányon túl azonban volt egy második ok is, ami miatt itthon maradtam. A magyar n?k szépségéhez szokott férfiszem odakint állítólag igencsak sanyarú sorsra kényszerül. Párkeresés (s?t kicsit el?regondolkodva - figyelem - n?sülés!) el?tt álló fiatalként ezt igen nehezen fogadta volna be a gyomrom. Ebben a félelmemben egyébként Bertók Zoltán ausztrál bevándorlási ügynök is meger?sített. Zoli a mérlegelés során sokat segített nekem, többször beszéltünk Skype-on ilyen-olyan témában. Szerinte egyáltalán nem ritka, hogy a kitelepült, majd az évek során egzisztenciát teremtett magyar férfiak hazajönnek párt választani, és elveszik gyermekkori ismer?süket, egykori középiskolai osztálytársn?jüket, volt barátn?jüket, stb. Nem túl biztató, nem igaz?

A bevándorlással kapcsolatban tapasztalt nehézségeket elnézve úgy gondoltam, egy nemzetközi cég alkalmazottjaként sokkal nagyobb esélyem lenne munkát vállalni külföldön. Ez volt az egyik fontos motivációs tényez?, hogy évekkel kés?bb, 2006. januárjában csatlakoztam egy több mint 150 országban jelen lév? könyvvizsgáló és tanácsadó cég kötelékébe. Az elmúlt közel három évben azonban - beszélgetve kiküldetésen lév?, vagy onnan hazatért kollégákkal – arra kellett rájönnöm, hogy a külföld csak innen nézve olyan csábítóan izgalmas, számomra nem feltétlenül lenne a legjobb döntés mostanában külföldre cuccolni.

Hogy miért? Számomra igen fontos a család, az ismer?sök és a barátok közelsége, amit az esetleges magasabb fizetés, vagy kedvez?bb életszínvonal nem biztos, hogy kompenzálni tud. Ráadásul nem vagyok sokkal el?rébb, ha a pénzvilág valamelyik embert próbáló központjában, mondjuk New Yorkban vagy Londonban számolom napi tizennégy órában a Recurring EBITDA-t, nem összehasonlíthatatlanul több pénzért, hátrasorolva magánéleti és egyéb szabadid?s, esetleg egészségi szempontokat. Persze még mindig ott van Ausztrália a maga kényelmes életvitelével, gyönyör? tájaival, vélhet?en kellemesebb munka és magánélet közötti egyensúlyával, de a már kiépített emberi kapcsolatok, vagy a család közelsége ott is minden bizonnyal hiányozna. Hiába, vannak olyan fák, amiket nem lehet átültetni... s gondolom az elmúlt öt évben n?fronton sem lett sokkal jobb arrafelé a helyzet.

Vegyük még hozzá a fentiekhez azt is, hogy bevándorlóként számos országban úgy tekintenek az emberre, mint nálunk itthon a román cigányra. Ez az érzés néhány helyen (mint például Svájcban) egészen sokáig fent tud maradni, míg néhány országban (például az USA-ban) hamarabb asszimilálódhat az ember. De a baráti kapcsolatokat akkor is újra fel kell építeni. És a kulturális különbségekr?l még nem is beszéltünk.

Orvoslátogató Hadobás Zoltán barátom mondja mindig sajátos hangsúllyal, hogy "azért nekem itthon annyira nem rossz". Neki nem rossz, nekem sem rossz. Ha innen nézem, Magyarország már Nyugat. De ha az ötvenvalahány százalékos adóelvonás, a Gy?zike Show és az általános pesszimizmus szemszögéb?l nézem, Magyarország még Balkán. Ennek ellenére én gyakran érzem jól magam idehaza.

Ha most kimennék pár évre külföldre dolgozni, egy adott országot, az ott él? embereket, szokásokat, ételeket ismerném meg. A világ körüli utazás viszont összehasonlíthatatlanul többet ad majd ilyen szempontból. Ha dolgozni mennék külföldre, minden bizonnyal gyorsan elröppenne az a pár év, majd napirendre kerülne a családalapítás, fészekrakás, stb. Aztán ki tudja, hogy mikor lenne újra lehet?ségem a mostanihoz hasonló módon világot látni.

Számomra tehát egy világ körüli utazás (távol a munkától) jelenleg sokkal többet ér, mint egy pár éves külföldi munkatapasztalat. Ha jobban belegondolok, arra talán még kés?bb is lesz lehet?ségem. Persze számos egyéb dolog is szól az utazás mellett, de azokról majd egy másik alkalommal mesélek.