Roland Ă­rta,
14 Ăłra 10 perckor,
Malajzia témakörben.
A rendelkezésre álló idõkeretet elnézve egy percig sem volt kérdéses, hogy Malajzia Borneón elterülõ részére ezúttal nem fogok tudni eljutni. Márpedig az ázsiai térség legnagyobb trópusi õserdõállományával rendelkezõ Borneót minél elõbb meg kellene látogatni, ki tudja ugyanis, hogy az ott zajló nyakló nélküli fakitermelés és pálmaültetvény-telepítés mikor tünteti el végleg a természetes növénytakarót, és vele együtt az olyan kihalásra ítélt fajokat, mint például az indiai elefánt, a szumátrai orrszarvú vagy a ködfoltos párduc.

Itt jegyezném meg, hogy a világ körüli utazás megkezdése elõtt arra számítottam, hogy a növényzet látványos és aggasztó rombolásával számos helyen szembesülni fogok. Ehhez képest viszont az eddigi tapasztalatok teljesen mást mutatnak: kilenchavi utazás után azt mondom, hogy az emberiség sokkal elõbb fog megfulladni a mindent ellepõ mûanyag szemét miatt, minthogy a növényvilág bemondaná az unalmast. Persze ettõl függetlenül még leszakadt állkapoccsal állok a mértéktelen levegõszennyezés, az ész nélkül járatott légkondícionálók, a nagyvárosokban kialakuló átláthatatlan szmogfelhõk és a modern légiközlekedés termelte mérges gázok mennyisége elõtt.

Amikor a Malajziára szánt maradék pár nap útvonaltervét kellett kiókumulálni, Borneóról lemondva tehát a Maláj-félszigeten fekvõ országrészre koncentráltam. A Taman Negara nemzeti parkot csak úgy vállaltam volna, ha van rá legalább négy-öt szabad napom (a százmillió éves õserdõt, a dzsungelben élõ Orang Asli népcsoportot, valamint a gazdag élõvilágot sietve nem is érdemes felkeresni), a Maláj-félsziget pálmafás keleti tengerpartja Polinézia után még a tradicionális maláj kultúra ellenére sem volt eléggé vonzó, Melaka és környéke pedig KL után nekem már backtracking lett volna. Lusta utazó módjára végül a két legnépszerûbb, egyébként is útba esõ megállót választottam: Cameron Highlands és Penang szerencsére tökéletes döntésnek bizonyult.

Cameron Highlands teaültetvényei - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A Kuala Lumpurtól északra fekvõ Cameron Highlands a hegyvidéki lokáció miatt Malajzia egyik legkellemesebb klímájú régiójának számít. A gatyarohasztó malajziai meleget és a gyarmatosítés okozta fáradalmakat itt kipihenõ britek anno arra is rájöttek, hogy a hegyvidék lejtõi tökéletesen alkalmasak a kor egyik értékes árucikkének, a teának a termesztésére. A jövedelmezõ ültetvények és a kedvezõ idõjárás révén a régió a történelem során nagy népszerûségre tett szert, és lényegében ma is ebbõl a két dologból él.

Bár a trópusi melegbõl kiszakadni vágyó, jellemzõen belföldi turisták a környék útjait szegélyezõ show-elemeket (pillangóparkot, eper-, és orchideakertet, rózsavölgyet) is imádták, én igazából csak a hihetetlenül zöld teaültetvényektõl aléltam el. A kopottas kordbársonyra emlékeztetõ növénytakaró burkolta hegyoldalakat ismét bérelt robogóval jártam be, és persze a nap végére ismételten sikerült bõrig áznom. A hirtelen lezúduló esõ azonban mit sem vont le a mesebeli látvány élvezeti értékébõl: néha úgy éreztem, hogy rátaláltam a Megyére, ahol egy sarkon akár még Zsákos Frodó is szembejöhet. A régió természetesen számos trekkinglehetõséget kínál, amire már csak a méteresre megnövõ Rafflesia kerrii miatt is érdemes benevezni.

Kerti dísznövényként is megállná a helyét.
Az ültetvényeken dolgozó munkások igen szerény körülmények között laknak.
Nem csak Balin lehet tökéletes díszletek között motorozni.
Forrás: Szabadlábon

Cameron Highlands után a Maláj-félsziget északnyugati csücske felé vettem az irányt. Penang központjába eléggé késõn érkeztem, így aznap egy rendes szálláson kívül másra már nem nagyon vágytam. Korai volt az örömöm, amikor a kínai negyed egyik vendégházában az ágyra dobtam a hátizsákom, a beígért szolgáltatások közül ugyanis egyik sem mûködött (de még az olyan alapvetõ sem, mint az elektromosság). Alternatívát szerencsére gyorsan találtam, a keresési folyamat során pedig arra is rájöttem, hogy a szobáztatással foglalkozó kínai vállalkozók között azért meglepõen buta és értetlenkedõ egyedek is akadnak.

Penang története nagyjából 1786-ban kezdõdött, amikor Sir Francis Light behajózott a sziget kikötõjébe. Az uralkodó szultánnak katonai védelmet, a szultán lányának pedig örök hûséget ígérõ hódító addig-addig ügyeskedett, hogy a sziget végül a britek ellenõrzése alá került, akik aztán innen próbáltak meg minél több borsot törni a fûszerkereskedelmi útvonalakat akkoriban domináló hollandok orra alá. Penang fõvárosa, Georgetown 1969-ig szabadkikötõként mûködött, a pezsgõ és virágzó település pedig mágnesként vonzotta a világ minden tájáról ideérkezõ szerencsevadászokat. A brit birodalom összeomlását követõen is prosperáló olvasztótégely mára Malajzia legsûrûbben lakott régiójává vált, ráadásul az egyetlen olyanná, ahol a többség kínaiakból áll. Penang ma a high-tech elektronikai ipar mellett fõleg a turizmusból él, ami tekintve a történelmi múlt remek építészeti-kulturális-kulináris egyvelegét, valamint a sziget természeti adottságait, egyáltalán nem meglepõ.

Penang egyik híres kínai klánháza, a Khoo Kongsi - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Bár Penangban a statisztikák szerint közel ugyanannyi maláj él mint kínai, Georgetown inkább kínai városnak tûnt. Kínai volt az épületek és az arcok többsége, az indiai negyed mennyei éttermeit leszámítva pedig kínaiak voltak a vendéglõk is. Penangból származó ismerõsöm szerint Georgetown már csak azért is jobb hely Kuala Lumpurnál, mert nincs jelen oly erõsen az az érdekellentét, ami a fõvárosban a politikai hatalmat gyakorló malájok és a gazdaságot kontrolláló kínaiak között feszül (erre nyilván az lehet a magyarázat, hogy Penangban minden az utóbbiak kezében fut össze).

Egy gondolat erejéig visszatérve az imént említett kínai vendéglõkhöz: sosem fogom elfelejteni azt a kerthelyiséges kajáldasort, ahol a középkorú és olykor-olykor táncra perdülõ kínai vendégsereg elõtt a nõi elõadómûvész úgy énekelte el minden este az I hate myself for loving you-t, hogy abba még Joan Jett is beleborzongott volna. A Love Lane (félreértés ne essék, ez nem a helyi Rákóczi tér) közelében fekvõ helyen egyébként visszatérõ vendégnek számítottam, egyes penangi ételkülönlegességeket ugyanis képtelen voltam megunni. Megmondanám a nevüket, de sajnos sokukkal csak úgy voltam, mint Juhász Gyula a szerelemmel: "nem tudom mi ez, de jó nagyon".

Kínai sorház Georgetown belvárosában.
A Kapitan Keling mecset.
Malajzia más városaihoz hasonlóan Georgetown is rohamosan fejlõdik.

A Khoo Kongsi büszkeségei.
Tetõdíszítés egy neves kínai kereskedõcsalád kastélyán.
A Wikipédia szerint Penangban legalább kilencféle mesében hisznek.

Hindu anyuka és lánya a Penang-hegy lábánál.
Tengerparton ücsörgõ kínai nyugdíjasok.
Házsor kínai módra. Alul a bolt, felül a lakás.
Forrás: Szabadlábon

Továbbutazás elõtt egy bérelt robogóval még felugrottam a Penang-hegy lábához, ahonnan félórányi fogaskerekûzés után egész kellemes panoráma nyílt a sziget északi részére. Odafentrõl két dolog volt igazán szembetûnõ: egyrészt az, hogy Malajzia más városaihoz hasonlóan Georgetown is rohamosan fejlõdik, másrészt pedig az, hogy Penang nemzeti parkjai és homokos tengerpartjai megérdemelnének egy alaposabb kivizsgálást. Erre azonban nekem már nem maradt idõm, szûk és kényelmetlen mikrobuszunk ugyanis aznap délután négykor indult útnak északra, a thai határ felé.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a hét harmadik napja?