Roland írta,
7 óra 05 perckor,
Peru témakörben.
A következõ napok eléggé rohanósra sikerültek. Éjszaka buszoztunk, nappal pedig különbözõ programokra neveztünk be. Trujilloba például hajnalban érkeztünk meg, ahol egybõl nekiálltunk leszervezni a továbbjutást (központi terminál ugye sehol), majd jegyvásárlást követõen betaxiztunk a központba, aznapi programok iránt érdeklõdni. Végül egy egész napos túra keretében az ezerötszáz éves Moche templomokat és Chan Chan városának romjait néztük meg.

Naptemplom - a spanyol hódítók alaposan tönkretették.
Moche falfestés.
A templomok õrzõje.
Chan Chan romjai.
Sivatagba épült város.
A tetõszerkezet már az utókor mûve.
Forrás: Szabadlábon

Ebédre chicharrónt fogyasztottunk, helyi sörrel és Inca Kolával leöblítve. Az aznapi kirándulást a Csendes-óceán partján tett rövid látogatással zártuk. Ez volt az elsõ találkozásom a nagy vízzel.

Az öbölben nádból készített csónakok sorakoznak.
Földünk legnagyobb óceánja.
Életerõs.
Forrás: Szabadlábon

Egy fagyis gyümölcskehellyel és néhány órával késõbb újabb buszozás következett. Utunk ezúttal a háromezer méternél is magasabban fekvõ Huaraz felé vezetett.

Kedves olvasók, gondolom már sejtik, hogy Peruban mi is az igazán varázslatos. Az ember eltölt egy napot a sivatagban sokszázéves romok között bóklászva, napnyugtakor koktélozva limbózik az óceán partján, éjszaka egy buszon hajtja álomra a fejét, reggel pedig már háromezer méterrel magasabban, havas hegycsúcsok között ébred. Velünk is így történt, azzal a különbséggel, hogy az elõzõ napok szállásban szegény utazásai, valamint a tûzõ melegben bonyolított szervezkedések és kirándulások eléggé lemerítették elemeinket. A Huarazba vezetõ út emiatt számunkra igencsak nyögvenyelõsre sikerült: sokalltuk a szerpentint, nyomott az ülés, zavartak az utasok, és még ki tudja, mi mindenbe kötöttünk bele. Mégsem bánom, hogy így alakult, hiszen az út során elõforduló szívásokból eddig minden alkalommal sikerült tanulni valamit saját magunkról, igényeinkrõl, tûrõképességünkrõl, vagy éppen a bennünket körülvevõ világ mûködésérõl. Arról nem is beszélve, hogy határaink ilyenkor valamelyest mindig kintebb és kintebb tolódtak.

Az ötezer méternél is magasabb csúcsokkal büszkélkedõ Fehér-Kordillerák lábánál fekvõ településre hajnalban érkeztünk meg. Következtek a rutinfeladatok, vagyis a túra és a szállás leszervezése, amit szerencsére gyorsan, egy kalap alatt el tudtunk intézni. Mivel még volt pár óránk hátra tízig (az aznapi kirándulás kezdetéig), nem restelltünk szundítani egy keveset.

Még jó, hogy minden útikönyv hegyekbe történõ utazás esetén felhívja az olvasó figyelmét az akklimatizáció lényegére, fontosságára és teendõire. Azaz elsõ nap pihenjünk sokat, fogyasszunk bõségesen, igyunk sok folyadékot, rágcsáljunk kokaleveleket, satöbbi. Persze ebbõl nekünk egy sem volt meg, mégis nekivágtunk egy olyan gyalogtúrának, amely körülbelül 4.800 méterrõl ment fel egészen 5.200 méterig (a Pastoruri-gleccsert vettük célba). Na, a túra végére a kimerültségtõl és a felkészületlenségtõl én annyira rosszul lettem, hogy a szálláson másnap reggelig ki sem másztam az ágyból.

Pedig induláskor még nem volt semmi gond. Mikrobusszal mentünk fel a hegyekbe, egyszer meg is álltunk teázni, enyhítendõ a magasságkülönbség okozta tüneteket. Az oxigénhiányt csak a gyaloglás kezdetekor, az elsõ lépések után kezdtem érezni, a csúcs közelében lévõ gleccsernél pedig már a fejfájástól a szédülésig minden bajom volt. Szerencsére egy pihenõvel sokat sikerült javítani a helyzeten, a végére megjött a kedvem a szürreális környezet fényképezgetéséhez is.

Kopár, néma és grandiózus.
A broméliafélék legnagyobbika.
Mi csak 5.200 méterig mentünk.
A globális felmelegedés évrõl-évre nyirbálja a gleccsert.
Ennél magasabbra már nem hiszem, hogy megyek.
Szemmel láthatóan szeret itt élni.
Forrás: Szabadlábon

Olyan magasságban sétálgatni, ami mondjuk Európában csak a Kaukázusban van, igazán nem mindennapi élmény. Ennek ellenére ki kell mondjuk, hogy a túrát bizony túltoltuk (a következõ napokban vissza is vettünk a tempóból). Kipihenten, megfelelõ elõkészületekkel (folyadék, ruházat, stb.) azonban úgy érzem, semmi gond nem lett volna.

Gondolták volna, hogy ötezer méteren csak feleannyi a levegõ oxigéntartalma, mint a tenger szintjén? A Szikla.hu cikkében olvastam.




Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht msodik napja?