Roland írta,
8 óra 08 perckor,
Chile témakörben.
A Torres del Paine nemzeti parkot a legtöbb útikönyv Chile elsõ számú látványosságaként említi. Bár a több mint hatezer kilométernyi partszakasszal rendelkezõ ország a havas hegycsúcsoktól kezdve a világ legszárazabb sivatagán át a gyönyörûbbnél-gyönyörûbb nemzeti parkokig sok természeti csodát kínál, Chilébõl egész egyszerûen nem érdemes úgy eljönni, hogy egy napot sem töltöttünk a 181.000 hektáros rezervátumban. Az nagyjából annyira lehet szívfájdító, mint Kambodzsából Angkor, vagy Peruból a Machu Picchu meglátogatása nélkül hazatérni.

Az már El Calafatéban tisztán látszott, hogy Chilére túl sok idõnk nem fog maradni az utazás során: a két és fél hónapig tartó dél-amerikai körút santiagoi befejezése elõtt maximum egy aprócska valparaísoi kitérõ tûnt reálisnak. Arra, hogy mi a chilei fõvárostól délre is kalandozzunk, és sorra vegyünk néhányat a nemzeti parkok tucatjai közül, már semmi esély nem volt. Mivel pénzünk ekkor még valamivel több volt mint idõnk, és a Torres del Paine El Calafate városából is elérhetõnek tûnt, úgy gondoltuk, megéri kifizetni a túra borsos ellenértékét (sokat és sikerrel alkudoztunk az ügynökségnél, de még így is fél fogsorunkat elvitte a kirándulás).

Másnap korán reggel jött értünk a furgon, melynek sofõrje elmondta, hogy bár légvonalban nincs messze a park, a járhatatlan utak miatt nagyot kell kerülnünk, tehát többórányi utazásra kell számítanunk. Mivel Dél-Amerikát addigra már jószerivel keresztben és hosszában is végigbuszoztuk, az újabb párszáz kilométer legyûrése laza ujjgyakorlatnak tûnt (fõleg minibuszban, alig néhány ember társaságában).

Nem gyõzöm eleget hangsúlyozni, hogy Patagónia mennyire eszeveszettül különbözik mindattól, amit európai utazóként eddig valaha is láttam. Már a Torres del Paine felé vezetõ út is maga volt a gyönyör, nézzék.

RN 40, vagyis az argentin 66-os út.
Az útburkolat nincs agyonszofisztikálva.
Ellenszélben, rossz úton, távol mindentõl.
Forrás: Szabadlábon

Útszéli rókák, fürge vadnyulak, tóparton ácsorgó flamingók és sok más, számomra ismeretlen teremtmény mellett suhantunk el, élvezve a sárgásbarna táj és a fodros felhõk páratlan mûsorát. Elsõ megállónk az argentin határõrség épülete volt, melynek hírértéke egy agresszív bolgár turistában (mert mi az, hogy sorba kell állni a kiléptetõpecsétért) és az unalmas téli munkanapokra utaló berendezési tárgyakban ki is merült.

Túl sok villanypóznát bizony nem látni errefelé.
A tó szélén flamingók állnak egyik lábukról a másikra.
TV és ping-pong asztal, hogy legyen mivel elütni a munkaidõt.
Forrás: Szabadlábon

Néhány kilométer senki földje után megkaptuk útlevelünkbe életünk elsõ chilei pecsétjét (amibõl késõbb begyûjtöttünk még hetet, hamarosan kiderül, hogy miért), találkoztunk a Puerto Natalesbõl érkezõ idegenvezetõvel, majd a kávé-, és cigiszünet befejeztével csavartunk tovább a park irányába.

Üdvözöljük Chilében!
A rendkívül szeles idõben elkél egy meleg határõrkabát.
Korhatáros cloud porn a chilei határról.
Forrás: Szabadlábon

Néhány perccel késõbb aztán olyat láttunk, ami örökre bevésõdött az emlékezetünkbe. És ekkor még be sem léptünk a park területére...

Háttérben a Torres del Paine csúcsai - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A Parque Nacional Torres del Paine mintegy kétszázezer látogatót fogad évente. A rezervátumba látogató turisták gyakran többnapos gyalogtúrákon vesznek részt; a klasszikus, közel hetven kilométeres "W" kerülõ például négy-öt napot vesz igénybe. Mivel nekünk sem idõnk, sem kedvünk nem volt ennyit túrázni (sátorral és egyebekkel felmálházva meg pláne nem), a park fõbb látványosságait összekötõ szakaszokat mikrobusszal, idegenvezetõvel tudtuk le. Ennek a megoldásnak megvolt az az elõnye, hogy két állkapocsszakító látnivaló között volt esélyünk magunkhoz térni valamelyest.

A vízparton méretes sókristályok hevertek.
A Torres del Paine bejárata.
A guanakó már csak rezervátumokban él.
Forrás: Szabadlábon

Gyorstalpaló kirándulásunkba azért egy néhány órás séta is belefért, melynek lényege a különös növényzettel és a csúcsokkal való közelebbi ismerkedés volt. A 2.800 méter magas Torres del Paine "csíkosságán" (azaz a különbözõ kõzetek vertikális egymásra épülésén*) kívül számomra a helyben érzett magasságkülöngség is emlékezetes maradt; túránk mindössze egy-kétszáz méterrel vezetett a tenger szintje felett, fölénk viszont három kilométeres hegyek magasodtak. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a folyamatosan fújó, rendkívül erõs szélrõl, valamint a szeszélyes idõjárásról. Az Andok és a Csendes-óceán kombinációja ugyanis itt egész évben olyan kiszámíthatatlan viszonyokat produkál, hogy a túravezetõk reggelente még nagyjából sem tudják megmondani az aznapra várható idõjárást (nekünk többé-kevésbé szerencsénk volt, elõzõ nap állítólag végig esett).

*Zoltan Sylvester geológus itt elmagyarázza a "csíkosság" hátterét.

Az ösvény túloldalára születni kell.
Bibendummal a cél felé.
Áthatolhatatlanul sûrû és gyakran szúrós a növényzet.

A természet parádés rendezõ.
Még vízesés is van.
A park területén nem feltétlenül kell sátorban aludnunk, van szálloda is.
Forrás: Szabadlábon

A visszaúton kaptunk egy defektet a jobb hátsó kerékbe, aminek eredményeként még a reggelinél is nagyobbat kellett kerülnünk hazafelé (sofõrünk pótgumi nélkül érthetõ módon nem akart kockáztatni a fent már bemutatott murvás utakon). Kárpótlásként viszont vethettünk egy pillantást a Fitz Roy havas csúcsára, igaz meglehetõsen távolról.

Este kilenc körül értünk vissza El Calafate-i szállásunkra, ahol a látottakat értékelve felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon nagyobbat üt-e a Torres del Paine, mint eddigi favoritunk, a perui Machu Picchu? Nos, ennyi hét távlatából azt kell mondjuk, hogy nem, így utazásunk legpengébb látványossága továbbra is az az inkák "elveszett" városa maradt.



Hozzászólások
Bazsó Zsolt mondta [2009.03.26. 23 óra 13 perckor]:

Szia Roland! Örömmel olvastam az "interkontinentális" új jegyzeteidet! :) A chilei kirándulás képei fantasztikusak, azt hiszem a Torres del Paine felkerült "az ide még el kell jutnom" listámra... + némi iróniát érzek, hogy így kellett megismernem Zoltán Sylvester weboldalát, ami szintén nagyon jó - hol találtad a srácot? További jó utat, az erõ legyen veled! :)
Roland mondta [2009.03.27. 2 óra 14 perckor]:

Szimplán Google :)




Ha mondandója van...










Melyik a ht hatodik napja?