Roland írta,
16 óra 55 perckor,
Kína témakörben.
Kínába átgyalogolni bizsergető érzés volt. Talán mert fejben már jóval azelőtt megérkeztem az országba, mint ahogy fizikai valómat átmozgattam a határon. Utóbbi egyébként meglepően simán ment, amihez nyilván az is nagyban hozzájárult, hogy a Saigonban vásárolt Kína útikönyvet a hátizsák mélyére rejtettem. Ismeretes, hogy a kínai hatóságok előszeretettel koboznak el olyan könyveket és térképeket, amelyeken Tajvan nem a szervek szájíze szerint van feltüntetve. Miután kétszeri belépésre jogosító turistavízumom rendben találtatott és a hátizsákommal együtt én is átmentem a röntgenszűrésen, már csak az ügyfélszolgálat értékelése maradt hátra. Hogy ez valójában micsoda, azt Orosz Péter egy remek sorozat részeként három éve már elmondta az internetnek.

Forrás: Belsőség

A szakadó esőben első dolgom volt nemzeti valutát keríteni, ami Kínában alapvetően a renminbi, közvetlenül a makaói pataca és a hongkongi dollár előtt. Két-három kínai lakos megkérdezése után egyből rátaláltam egy pénzkiadó automatára. Az aprócska sikerből arra következtettem, hogy nem lesz itt semmilyen gáz a kommunikációval, biztosan ez is csak túl van spilázva, mint sok más dolog Kínával kapcsolatban. Nos, amint azt a következő posztokból látni fogják, ez bizony igencsak elhamarkodott következtetés volt.

Az éppen legerősebb ingertől vezérelve bevettem magam egy kínai étterembe, ami tartogatott ugyan néhány meglepetést a rendelés menetét illetően (a bejárat mellé kirakott húsok, szószok és köretek közül kellett választani), a megrendelt húsos-üvegtésztás-babos kombó íze és mennyisége viszont korrekt volt. Dolgom végeztével a szakadó esőben nagy nehezen elküszködtem magam a határváros pár utcával odébb fekvő buszállomásához, ahol a délutáni portás sajnos rossz hírrel fogadott: ma innen busz már sehová sem indul. Még nagyjából sem értettem meg, hogy mennyivel maradtam le az utolsó buszról. Kivettem egy nem túl olcsó, de legalább borzalmasan kinéző szobát az állomással szemben (tényleg az volt, elhihetik), aztán blogolással, Vietnamban beszerzett sorozatok bámulásával és ablakból nézelődéssel ütöttem el az időt.

Szorgos kínai árumozgatók.
Leredukálják a nők esszenciáját.
Kínai piac, eső után.
Forrás: Szabadlábon

A hollywoodi sorozatokba olyannyira sikerült belemélyedni, hogy csak hajnalban merültem álomba, ami miatt a délelőtti buszhoz már eleve késve indultam. Plusz elkövettem újra azt a hibát, amit legelőször az indonéz Jogjakartában vétettem. Nevezetesen azt, hogy nem állítottam át az órám időzóna-átlépést követően. Szerencsére volt akkora ráhagyás az időrendemben, hogy elérjem az egyetlen délelőtti buszt Kunmingba, Jünnan tartomány kínai léptékkel mérve szerény, hárommilliós fővárosába.

Óceánia, Ausztrália és Délkelet-Ázsia után igazi felüdülés volt háromezer méteres hegyek között, szerpentinen buszozni. A sejtelmes, ködös táj révén az élmény már-már Dél-Amerikát idézte, éppúgy, mint az utasközönség viselkedése. Perui magasságokba szerencsére nem emelkedtek, de a turha hosszas felhörgése, torokban gyűjtögetése és ablakon kiköpése például megvolt. Hogy ordítva tudnak csak telefonálni, azt mindannyian bizonyították, menet közben cigarettára rágyújtani viszont már kevesebben mertek. Európai turistaként roppant érdekes volt nézni, ahogy a kínai sofőr kínai utassal kiabál egy-egy meggyújtott cigi láttán. Az aprócska termetre méretezett ülések miatt egyáltalán nem bántam, hogy pár óránként megálltunk. Ilyenkor amúgy is mindig láttam valami érdekeset, például madzsongot játszó falusiakat, vagy házikedvencet sétáltató kínai kisgyereket.

Házikedvencet sétáltató kínai kisgyerek - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Kunmingba este kilenc körül érkeztünk meg. Sok fogalmam nem volt róla, hogy épp melyik részén vagyok a városnak, és ez a tudat a milliónyi kínai írásjel láttán csak tovább erősödött bennem. Jobbnak láttam hozzácsapódni egy brit hátizsákos sráchoz, aki épp útbaigazítást próbált kérni két angolul valamelyest értő helyi fiataltól. Mivel James jó fejnek tűnt elsőre, megbeszéltük, hogy elfelezzük a taxiköltséget, és közösen keresünk valami rendesebb szállást. A taxi belülről nem volt igazán bizalomgerjesztő, a vezetőülés ugyanis vastag acélrácsozattal volt elválasztva az utastér többi részétől. Ennek indokoltságát a környék hoteleit látva egyből megértettük: a pár órára kivehető szobák vendégközönsége szemmel láthatóan nem kizárólag turbékolni vágyó kínai szerelmesekből állt.

Mi végül az útikönyv által javasolt, kifogástalan minőségű Cloudland hostelben kötöttünk ki, melynek neve vélhetően a napközben látott jünnani hegyvidék látványára utal. Aznap este egy nagymosáson kívül már csak arra volt erőm, hogy felüssem a sokszáz oldalas Kína útikönyvet. Mennyire nyomasztó dolog úgy megérkezni egy kontinensnyi nagyságú, borzasztóan változatos országba, hogy halvány fogalmunk sincs a bejárni kívánt útvonalról!



Hozzászólások
Laci mondta [2011.01.20. 21 óra 52 perckor]:

Üdv! Számodra ugyan ismeretlenül, de az oldal rajongójaként szeretném, ha fogadnád gratulációmat! Hihetetlen élményekben lehetett részed, és ezt mások számára is kitűnően adod át! A történetek és a képek végére érve azonban feltűnt, hogy a sztori félbe szakadt. Tervezel folytatást, vagy ennyi marad? Utóbbit sajnálnám.

Tisztelettel: Laci
Roland mondta [2011.01.21. 11 óra 34 perckor]:

Köszi, és nemsokára jön a folytatás.
Zouk mondta [2011.02.26. 10 óra 15 perckor]:

Üdv! A furcsaságokról szeretnék többet tudni. Mikor lesznek fent? Üdv!




Ha mondandója van...










Melyik a hét második napja?