2010.07.19. A furcsaságok sora Kínában kezd?dik

Kínába átgyalogolni bizserget? érzés volt. Talán mert fejben már jóval azel?tt megérkeztem az országba, mint ahogy fizikai valómat átmozgattam a határon. Utóbbi egyébként meglep?en simán ment, amihez nyilván az is nagyban hozzájárult, hogy a Saigonban vásárolt Kína útikönyvet a hátizsák mélyére rejtettem. Ismeretes, hogy a kínai hatóságok el?szeretettel koboznak el olyan könyveket és térképeket, amelyeken Tajvan nem a szervek szájíze szerint van feltüntetve. Miután kétszeri belépésre jogosító turistavízumom rendben találtatott és a hátizsákommal együtt én is átmentem a röntgensz?résen, már csak az ügyfélszolgálat értékelése maradt hátra. Hogy ez valójában micsoda, azt Orosz Péter egy remek sorozat részeként három éve már elmondta az internetnek.

A szakadó es?ben els? dolgom volt nemzeti valutát keríteni, ami Kínában alapvet?en a renminbi, közvetlenül a makaói pataca és a hongkongi dollár el?tt. Két-három kínai lakos megkérdezése után egyb?l rátaláltam egy pénzkiadó automatára. Az aprócska sikerb?l arra következtettem, hogy nem lesz itt semmilyen gáz a kommunikációval, biztosan ez is csak túl van spilázva, mint sok más dolog Kínával kapcsolatban. Nos, amint azt a következ? posztokból látni fogják, ez bizony igencsak elhamarkodott következtetés volt.

Az éppen leger?sebb ingert?l vezérelve bevettem magam egy kínai étterembe, ami tartogatott ugyan néhány meglepetést a rendelés menetét illet?en (a bejárat mellé kirakott húsok, szószok és köretek közül kellett választani), a megrendelt húsos-üvegtésztás-babos kombó íze és mennyisége viszont korrekt volt. Dolgom végeztével a szakadó es?ben nagy nehezen elküszködtem magam a határváros pár utcával odébb fekv? buszállomásához, ahol a délutáni portás sajnos rossz hírrel fogadott: ma innen busz már sehová sem indul. Még nagyjából sem értettem meg, hogy mennyivel maradtam le az utolsó buszról. Kivettem egy nem túl olcsó, de legalább borzalmasan kinéz? szobát az állomással szemben (tényleg az volt, elhihetik), aztán blogolással, Vietnamban beszerzett sorozatok bámulásával és ablakból nézel?déssel ütöttem el az id?t.


A hollywoodi sorozatokba olyannyira sikerült belemélyedni, hogy csak hajnalban merültem álomba, ami miatt a délel?tti buszhoz már eleve késve indultam. Plusz elkövettem újra azt a hibát, amit legel?ször az indonéz Jogjakartában vétettem. Nevezetesen azt, hogy nem állítottam át az órám id?zóna-átlépést követ?en. Szerencsére volt akkora ráhagyás az id?rendemben, hogy elérjem az egyetlen délel?tti buszt Kunmingba, Jünnan tartomány kínai léptékkel mérve szerény, hárommilliós f?városába.

Óceánia, Ausztrália és Délkelet-Ázsia után igazi felüdülés volt háromezer méteres hegyek között, szerpentinen buszozni. A sejtelmes, ködös táj révén az élmény már-már Dél-Amerikát idézte, éppúgy, mint az utasközönség viselkedése. Perui magasságokba szerencsére nem emelkedtek, de a turha hosszas felhörgése, torokban gy?jtögetése és ablakon kiköpése például megvolt. Hogy ordítva tudnak csak telefonálni, azt mindannyian bizonyították, menet közben cigarettára rágyújtani viszont már kevesebben mertek. Európai turistaként roppant érdekes volt nézni, ahogy a kínai sof?r kínai utassal kiabál egy-egy meggyújtott cigi láttán. Az aprócska termetre méretezett ülések miatt egyáltalán nem bántam, hogy pár óránként megálltunk. Ilyenkor amúgy is mindig láttam valami érdekeset, például , vagy házikedvencet sétáltató kínai kisgyereket.


Kunmingba este kilenc körül érkeztünk meg. Sok fogalmam nem volt róla, hogy épp melyik részén vagyok a városnak, és ez a tudat a milliónyi kínai írásjel láttán csak tovább er?södött bennem. Jobbnak láttam hozzácsapódni egy brit hátizsákos sráchoz, aki épp útbaigazítást próbált kérni két angolul valamelyest ért? helyi fiataltól. Mivel James jó fejnek t?nt els?re, megbeszéltük, hogy elfelezzük a taxiköltséget, és közösen keresünk valami rendesebb szállást. A taxi belülr?l nem volt igazán bizalomgerjeszt?, a vezet?ülés ugyanis vastag acélrácsozattal volt elválasztva az utastér többi részét?l. Ennek indokoltságát a környék hoteleit látva egyb?l megértettük: a pár órára kivehet? szobák vendégközönsége szemmel láthatóan nem kizárólag turbékolni vágyó kínai szerelmesekb?l állt.

Mi végül az útikönyv által javasolt, kifogástalan min?ség? Cloudland hostelben kötöttünk ki, melynek neve vélhet?en a napközben látott jünnani hegyvidék látványára utal. Aznap este egy nagymosáson kívül már csak arra volt er?m, hogy felüssem a sokszáz oldalas Kína útikönyvet. Mennyire nyomasztó dolog úgy megérkezni egy kontinensnyi nagyságú, borzasztóan változatos országba, hogy halvány fogalmunk sincs a bejárni kívánt útvonalról!