Roland írta,
20 óra 35 perckor,
Peru témakörben.
Mivel a legelsõ szavazás végeredményébõl egyértelmûen kiderül, hogy az olvasók többsége az utazás kevésbé mézes-mázos részleteire is kíváncsi, nem ugrom át a Huaraz-Lima buszút szaftos részleteit. Szubjektív, helyenként naturalista írás következik - ha ön nem szereti az ilyet, most kattintson el. Dél-amerikai utazást tervezgetõ olvasók viszont mindenképpen rágják végig - az ilyen finomságok az útikönyvekbõl általában kimaradnak.

Történetünk a Fehér-Kordillerák lábánál fekvõ kisváros, Huaraz hostelében kezdõdik. Egy napos reggelen, kipihenve az elõzõ napi gyalogtúra (menõbb nevén: trekking) utózöngéit, a buszpályaudvar felé vesszük az irányt. Járda híján az útszéli porban vagy az autóktól hemzsegõ úttesten gyaloglunk. Balra csipkés hegyek, jobbra lepukkant házak tömegei szegélyezik utunkat. Vakolatlan téglafalakat, hiányos nyílászárókat, ideiglenesnek tûnõ tetõmegoldásokat látunk.

Ezeket a házakat nem most építik, így lakják õket - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

A sóderos telekbõl és néhány bodegából álló huarazi buszállomás kapujában a sokezer kilométer alatt felszedett rutint kamatoztatva csípõbõl konstatáljuk, hogy a Limába vezetõ út bizony pár órányi türelemjátéknak* ígérkezik: lepukkant busz és helyi utasok várakoznak a megállóban. Ebbõl általában nem sok jó szokott kisülni - gondoljuk, mégis veszünk két jegyet a perui fõvárosig.

*Érdemes tudni, hogy Dél-Amerikában alapvetõen kétféle buszos utazás létezik: vannak modernebb, drágább, ámde összességében kellemesebb utazási élményt adó járatok (ezeken nyomul a gringók többsége), valamint léteznek olcsóbb, kényelmetlenebb, zötyögõsebb-zajosabb jármûvek, amelyek utasközönségét túlnyomórészt a helyiek teszik ki. Persze a fentiek ezerféle kombinációjával találkozhatunk, mégis ez a két fõ csapásirány. Utam során beszéltem már olyan hátizsákosokkal is, akik kimondottan kerülték a helyiek által is megfizethetõ járatokat. Mondjuk õk teletömött pénztárcájú kövér amerikai csitrik voltak, akik mellesleg elõszeretettel használták a lekezelõ "chicken-bus" megnevezést. Tény, hogy én is nehezen viselem, ha órákon át papagáj rikácsol a hátam mögött, elõttem pedig maga alá vizel az ülés alatt nyomorgó csirke, mégis igyekszem megadni a tiszteletet utastársaimnak. Ami néha bizony roppant megerõltetõ feladat - ezért is szerepel a fenti bekezdésben a türelemjáték szó.

Indulás elõtt általában megpróbáljuk elõre kiszúrni a peronon várakozó utasközönségbõl, hogy kivel lesz a legtöbb baj az út során, ergo kitõl kell a legtávolabbra helyezkedni. Itt ez nem mûködik, késve érkezõként a hátsó laprugó fölött kapunk helyet. Szemmel láthatóan roppant szegénységben élõ utasok között ülünk. Valaki nagyon büdös, talán az a foltos kabátos bácsi a ludas. Hátulról valaki rángatja a fejtámlám, az ülések között erõlködõ asszony pakkjai néha végigszántják arcomat, vállamat. Elindulunk. A városhatárban kényszeredett nyugodtságomat egy útépítésnek álcázott szieszta kezdi olvasztani. A munkások az árnyékos domboldalban heverésznek, buszunk mégis közel egy órát áll - ki tudja mi miatt. Várakozás közben valami miatt beröffentem a sólymot, de csak késõbb veszem észre, hogy a laptopot úgy nézik a körülöttünk állók, mint valami ûrbõl idepottyant ketyerét. Kínomban kinézek az ablakon. A hegyoldalban öreg néne ruhát mos egy apró vízfolyás közelében.

Patak partján pantallót mos - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Kicsivel késõbb újra nekilódul a busz. Jön a gyerekzsivaj, valaki(k) még mindig nagyon büdös(ek), ráadásul a sok szerpentin miatt füldugulás is kezd nyugtalanítani. Ebédtájt egy étterem parkolójában megáll a busz, félórás pihenõ következik. Az épület kívülrõl egész tûrhetõnek látszik. Jól esik kicsit kinyújtóztatni hosszú lábaimat.

Leszállunk a buszról, én elindulok az étterem beltéri mosdója felé, közben szemem sarkából figyelem, amint a nagyszoknyás nénik pont a másik irányba távoznak. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebbõl. Megállok, úgy teszek, mint aki keres valamit a zsebében. Közben persze a pakkos hölgyeket nézem, akik épp most kuporodnak le a földre és kezdenek egyszerre könnyíteni magukon. A szégyenlõsebbje a bozót mögött, a bátrabbja a füvön vagy éppen a sóderosban végzi el kisebb-nagyobb dolgát. Mindezt harminc méterre az étterem ablakaitól, premier plánban. Dolog végeztével lehúzódik a szoknya, benne megtörlõdik a kéz, majd irány az étterem. Elvégre enni is kéne valamit.

Pedig nem volt messze a mosdó - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Az étterem elõtti döngölt padlón lépdelek. Kerülgetem a földre ült utasokat, akik épp narancsot, banánt, mandarint kezdenek hámozni. Balkáni szemmel is furcsállom, hogy a héjdarabokat mindenki a földre, maga köré dobálja. Az egész kóceráj pillanatok alatt disznóóllá alakul.

Úgy tûnik, a kalap a korral jön - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Épp benyitok a férfimosdóba, amikor egy csap fölé hajoló asszony hatalmasat turházik a mosdókagylóba. Ollé, ez felénk egy férfiembernek is becsületére vált volna. Hopp, kézzel gyorsan orrot töröl, majd ugyanazzal a mozdulattal elzárja a csöpögõ csapot. Nem vagyok egy finnyás gyerek, valami miatt mégis inkább kifordulok az ajtón.

A pultnál nézelõdöm: kétféle keksz és néhány csokoládé közül kellene választanom (az étterem napi ajánlatának - a körülöttem lévõ tányérokat elnézve - nem szavazok bizalmat). Mindjárt sorra kerülök, de egy hangoskodó kisgyerek két érmével a kezében elém tolakszik. Persze hogy hamarabb kiszolgálják, mint engem, a helyzeten meglepõdõ gringót.

Az utasok egy része bent falatozik, mások velünk együtt kint várakoznak az udvaron. Én közben azon gondolkodom, hogy Maslow elmélete vajon hogyan találkozik az itteni állapotokkal. Szerencsére nincs sok idõm ezen mélázni, buszunk folytatja útját Lima felé. Néhány órával késõbb kiérünk a hegyekbõl, és sivatagos környezetben robogunk tovább a perui fõváros irányába.

A domb mögötti benzinkúton Machu Picchu menüt hirdet a tábla - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Újabb órák telnek el eseménytelenül, így csak sötétedésre érünk Limába. A külvárosban hatalmas dugó fogad, buszunk lépésben halad a terminálig. Az araszolás során még beszélgetésbe elegyedünk a buszon utazó perui lányegyüttessel, akikrõl kiderül, hogy épp most késték le esti tévés szereplésüket. Promó CD-t nyomnak a kezünkbe, egy-két számba illedelmesen bele is hallgatunk.

A terminál környéke Kingstonra emlékeztet. Gyorsan taxiba vágjuk magunkat, és elindulunk buszt keresni Szilvinek. Sofõrünk a hatalmas dugóban agresszívan, ámde roppant hatékonyan szeli át a várost, egy sávváltáskori bepofátlankodáskor még meg is húzzuk a mellettünk jövõ kocsijának orrát. Úgy látszik, ez itt benne van a pakliban, senki nem pattog, megállás nélkül száguldunk tovább a Daewoo Tico méretû járgányban. A srác a parányi autóval lendületbõl megy, mintha kétütemû pályagépet kormányozna.

A buszindulással szerencsénk van, Szilvi még épp elér egy távolsági járatot. Hosszas búcsúzkodásra nincs idõ, az elválás gondolatával* idefelé jövet már úgyis mindketten megbarátkoztunk. Gyors kipakolás, puszi-puszi - én pedig már egyedül hajtok tovább Lima egyik biztonságosnak mondott negyede felé.

*Szilvivel október közepétõl kezdve bõ két hónapig utaztunk együtt. Bejártuk a Karib-tengert, volt alkalmunk együtt fagyoskodni Venezuelában, izzadni a brazil dzsungelben, lazítani Ecuador hegyeiben és elbruszi magasságokba emelkedni Peruban. A közös móka azonban karácsony elõtt véget ért: én Limában maradtam, õ viszont Rio de Janeiro felé vette az irányt, hogy barátnõivel Brazíliában folytassa a nagy kalandot. Élményeikrõl a Hárman Brazíliában blogon olvashatnak az érdeklõdõk.

Mirafloresbe érve egy forgalmas térnél állítom meg a taxit. Farkaséhes vagyok, csak a gyomromra tudok most gondolni. A Burger Kingben hátizsákommal véletlenül meglököm a sorban mögöttem várakozó lányt. Beszélgetni kezdünk, egy órával késõbb pedig együtt indulunk szállást keresni. Carla spanyol anyanyelve és helyismerete hathatós segítségnek bizonyul: a nap végén egy egészen korrekt hostelben hajtom álomra a fejem.



Hozzászólások

Erre a cikkre olvasói visszajelzés még nem érkezett.




Ha mondandója van...










Melyik a ht msodik napja?