2010.02.23. Keleti kultúrák találkozása a Thu Bon folyó partján

A Saigon-Hanoi szakasz leküzdésére kétféle buszos megoldás létezik. Az egyik az "open tour" modell, amivel gyakorlatilag hop on - hop off jelleggel utazhatunk a végpontok között, meghatározott útvonalon, fix menetrend nélkül. Kényelmes megoldás, de egyfajta el?zetes elkötelezettséget jelent egy társaság irányába, amihez nekem semmi kedvem nem volt. A nagyjából huszonöt zöldhasúba kerül? verzió helyett én inkább a másik megoldást választottam, ami ad hoc buszjegyeket jelentett, ezúttal Mũi Né és Hội An között.

Vietnam el?tt azt gondoltam, hogy a buszos turizmus terén sok újat már nem tartogat számomra a világ, elvégre ki tudja hány ezer kilométert és hetet gurultam így végig a dél-amerikai kontinensen. Ismertem már jól a késve indulás természetességét, a lerohadó buszok kellemetlenségét, a fülsüketít?en ordító folklórt, a film felénél újrainduló DVD-t, a kényelmetlenül sz?kös ülést ― legtöbbjükre volt is már jól begyakorolt ellenszerem. Ágyakkal felszerelt busszal viszont itt találkoztam el?ször. Sajnos Mũi Né és Hội An között nekem nem a Saigonban látott verzióhoz volt szerencsém. Abba ugyanis egyszemélyes, jól kuckózható, korlátokkal szegélyezett emeletes ágyak voltak beépítve, míg az én járatom amolyan félmegoldásként m?ködött: az ötven centi széles ülések egy részét le lehetett dönteni vízszintes közelire, másokat meg nem. Én egy drágább, fekv?nek mondott ülésre vettem jegyet, mert a jegyirodában a Saigonban látott buszok kényelmére számítottam (jegyet csak utazási irodában lehet venni el?zetesen, olyan fénykép alapján, aminek általában köze sincs ahhoz a járgányhoz, ami végül felveszi az utast).

Az értelmetlenül hidegre légkondicionált busz nem volt annyira rossz, mint Venezuelában, így azzal még valahogyan megbirkóztam. A mellettem fekv? vietnami legény már sokkal jobban zavart. Mivel a helyiek intim szférája a nullához konvergál, nem egyszer ébredtem arra, hogy a térde a hátamban van, vagy a keze épp a vállamon. De én még hálát adok a sorsnak, hogy az ülésválasztáskor nem leghátra kerültem. A busz végében a négy vietnami között hánykolódó lány nem csak a gödrök keltette pattogás miatt fog élete végéig emlékezni arra a szakaszra, hanem azért is, mert vele a hozzám hasonló dolgokon kívül még sokkal bizarabb dolgok is történtek. Hogy csak egy apró finomságot említsek: néha arra ébredt, hogy a mellette fekv? srác álmában a lány hajfürtjeit csavargatja.

Ezek a buszjáratok jellemz?en egy lehúzós szálloda el?tt rakják ki a jónépet, ahol általában csak a legfáradtabbak szállnak meg. Akiben még van egy kis er?, az elballag az utcában sorakozó más vendégházakhoz, alkudozik egy sort, aztán megköti a pár éjszakára szóló boltot. Meglep? módon a mi buszunk egy teljesen rendben lév? szállás el?tt fékezett, ahol nyolc amerikai dollárért tiszta, takaros, ablakos és légkondis kaptam. A földszintem még ingyen WiFi is m?ködött.

Hội An egykoron kiemelten fontos kiköt?város és kereskedelmi központ volt, a kínaiak és a japánok úgy tartották, hogy a XVIII. században leginkább itt volt érdemes csencselni az egész délkelet-ázsiai régión belül. Hội An virágzásának azonban a Thu Bon folyó eliszaposodása és politikai érdekharc egyszer csak véget vetett, és ahogy a kereskedelem egyre inkább a közeli Ðà Nẵng kiköt?jébe helyez?dött át, úgy állt meg az id? Hội An utcáin. Az egykoron aktívan boltoló kisváros ma igazi turistalátványosságként m?ködik: a világörökség részét képez? óváros árnyas utcái, a kézm?vesek és ruhakészít?k színes üzletei, a lampionokkal teli vendégl?k, a verandán bámészkodó , a rizskalapos , a kínai és japán motívumokkal teli építmények minden látogatót le tudnak kötni hosszabb-rövidebb id?re.


Hội An utcáin biciklizve érdekes vietnami sajátosságokkal találkoztam. Ugyan Saigonban láttam már egy-két furcsa foglalkozást (például út mellett ücsörg? leveg?árus), de ezek mind semmik voltak a mérleges emberhez képest: ? volt az a fazon, aki egy kiszuperált fürd?szobamérleggel a hóna alatt járta az utcákat házról házra, mindössze néhány dongért kínálva a fürd?szobákból esetleg hiányzó funkciót. Hội An utcáin szerencsére még egész sokan hordják azt a tradicionális n?i viseletet, melynek eredeti neve Áo Dài. Ez a sz?k vietnamikum csinosabb lányokon, rizskalappal megspékelve mutat igazán jól (nota bene, a népesség nyolcvan százaléka harmincöt év alatti). Annak ellenére, hogy az óváros a motorizált forgalom el?l úgy-ahogy le van zárva, a hetvenezernyi lakos többsége azért robogón közlekedik. Ekkora piacon már nyilvánvaló, hogy a motordoktor házhoz jön. Mutatom a kapcsolódó képeket.


A város utcáin annyi szeretnivaló apróságot találtam, hogy a sz?kös id?keretemb?l a közeli csam romvárosra már nem is pazaroltam id?t (Borobudur, Prambanan és Angkor után ez már amúgy sem adott volna annyi pluszt). Inkább jókat sétáltam a , , könyvárusokkal, szentélyekkel, múzeumokkal és söröz?kkkel teli utcákon. Utóbbiakban ― mint Vietnamban szinte mindenütt ― fillérekért mérték az életment?, jéghideg ned?t. Bátrabbaknak kínáltak kígyópálinkát is.

Mivel robogót olcsón itt sehol nem találtam, maradtam a kerékpáros városnézésnél. Trópusi klímában tekerni sajnos negyedannyira sem felemel? érzés, mint csavarni egyet a gázmarkolaton, ezért a belváros határánál messzebb nemigen jutottam. Pedig biztos vagyok benne, hogy ha bírtam volna tüd?vel, még egy rakás további érdekességgel találkoztam volna. Árnyék és folyadék hiányában viszont a supply chain management helyi értelmezésénél sajnos fel kellett adnom a küzdelmet.


Bár a júniusi h?ség szinte elviselhetetlen volt, annak azért kifejezetten örültem, hogy Hội Anba nem néhány hónappal kés?bb érkeztem: a szeptemberi Ketsana tájfun elég csúnyán elbánt ezzel a településsel is.

Végül addig-addig ízlelgettem ennek a multikulturális ékszerdoboznak a hangulatát, hogy Hanoi el?tt más városok felkeresésére már nem maradt id?m. Kicsit sajnáltam, hogy Huế ezúttal kimaradt, de vigasztalt a tudat, hogy érdemes legközelebbre is hagyni valamit. Vietnam korábbi f?városában mindössze annyira álltam meg, hogy buszt váltsak, aztán zötyögtem is tovább észak felé ― természetesen fagyosra h?tött busszal, kátyús úton, vesébe térdel? hálótárs mellett.