Roland írta,
13 óra 59 perckor,
Kambodzsa témakörben.
Miközben a Kárpát-medencében apáink figyelmét leginkább a honfoglalás kötötte le, a világ másik oldalán éppen egy új birodalom bontogatta szárnyait. A széttagolt khmer fejedelemségek egyesítésével létrejövõ Khmer Királyság a sorozatos hódítások és háborúk révén a XII. század közepére Délkelet-Ázsia egyik meghatározó birodalmává lett, határai a fénykorban Burmától egészen a Mekong-deltáig nyúltak. Mint minden valamirevaló, virágzó királyságnak, a Khmernek is volt egy központja, ahol a gazdasági, politikai, vallási és kulturális élet összpontosult. Úgy hívták, Angkor.

Angkor több mint hatszáz éven át volt a királyság fõvárosa, azzal a sajátossággal, hogy a jelentõsebb uralkodók mind alakítottak rajta valamelyest: volt olyan, aki csak hozzátoldott, volt, aki a neki nem tetszõ részeket porig romboltatta, de volt olyan is, aki egy hosszú háború megnyerése után érzett örömében egy komplett új várost húzatott a már meglévõ mellé. Az uralkodói hóbortokon kívül a szinkretizmus (azaz a vallási keveredés) is jelentõsen befolyásolta a khmer fõváros arculatának alakulását: Angkor templomainak többségét eleinte hindu isteneknek szentelték, a XII. századtól kezdve azonban egyre inkább a buddhizmus vált uralkodóvá (az Indiából és Délkelet-Ázsia más területeirõl érkezõ újabb és újabb vallási irányzatok gyorsan otthonra leltek a khmer hitvilágban).

A Khmer Birodalom aranykorában, amikor London még csak egy ötvenezres városka volt, Angkor már közel egymillió lakosnak adott otthont. Sajnos a dicsõ fõváros nyomait ma a kõbõl épített templomokon kívül alig õrzi valami; a khmerek ugyanis a vallási célú épületeken kívül mindent ― beleértve a királyi palotákat is ― fából tákoltak össze, amelyek mára érthetõ módon az évszázadok martalékává váltak. Aki tehát mostanság látogat el Angkorba, gyakorlatilag egy hatalmas templomvárossal találkozik, amely két szempontból is érdekes. Egyrészt azért, mert az uralkodók nem spóroltak az emberi munkaórával a különbözõ templomok építtetése során, így olyan grandiózus alkotások születhettek, mint az ötvenezer munkás harminc évnyi munkájával felépülõ Angkorvat. Másrészt azért, mert a khmer fõváros megmaradt templomait a dzsungel kellõs közepén találjuk, a vadon pedig ezekkel a középkori építményekkel ötvözve igazán különleges hangulatot áraszt.

Angkorvat, elõtérben egy hétfejû naga-szoborral - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Angkor felfedezését annak leghíresebb darabjával, a monumentális Angkorvat templomegyüttessel szokás kezdeni. Ez Kambodzsa büszkesége, amely a nemzeti lobogón és valután egyaránt megjelenik, egyébként pedig a világ legnagyobb vallási jellegû épületkomplexuma. Olyannyira hatalmas, hogy csak ennek a megismerésével napokat lehetne eltölteni. Angkorvat építtetõje, II. Szurjavarman khmer király nem sajnálta a pénzt és emberanyagot a munkálatok során: a nyolcszázhúszezer négyzetméteres komplexum köré húzatott például egy négy és fél méter magas falat, majd megfejelte az egészet egy százkilencven(!) méter széles, mesterséges vizesárokkal. Persze a falak által határolt terület közepén magasodó templomstruktúra kialakítása is nagy mûgonddal történt ― senkit sem szeretnék részletes építészeti leírásokkal feleslegesen fárasztani, legyen elég annyi, hogy az egész tele van szobrokkal és kõfaragásokkal díszített végeláthatatlan folyosókkal, átjárókkal, udvarokkal és tornyokkal, amelyekrõl folyamatosan a hindu vallás szimbólumai köszönnek vissza. Az öt lótuszrügy formájú torony közül a legmagasabb például a Meru-hegyet jelképezi, amely a hindu vallásban az univerzum szíve és az istenség (esetünkben Visnu) székhelye.

Széltében és hosszában is hatalmas.
Aprólékos kõfaragások mindenütt.
Angkorvat egyik belsõ udvara.

Kõbe vésett történetek...
...ameddig a szem ellát.
A napfelkeltével a majmok is elõmásznak.
Forrás: Szabadlábon

Angkorvat egyik slágertémája a napfelkelte megtekintése. Hajnalban rengeteg turista érkezik motorizált triciklivel és taxival a helyszínre, hogy aztán a sötétben lámpákkal világítva botorkáljon el a központi templom elõtt fekvõ tavacskához a soron következõ Facebook-fotó kedvéért. A helyiek persze felkészülten várják a hajnali hordát: kávét, szendvicset, sõt, bérelhetõ kisszékeket is kínálnak. Mivel a napfelkelte Angkorban is csak napfelkelte, a látvány semmivel sem különb, mint mondjuk otthon az Alföldön, így a korai látogatás elõnyei inkább az épületek bejárásakor mutatkoznak meg ― reggelente hosszasan bolyonghatunk a komplexumban úgy, hogy egy lélek sem szól hozzánk, zavartalanul idõzhetünk a többszáz éves kõfaragások között, nem kell arra várnunk, hogy egy turistacsoport végre kikeveredjen a beállított képbõl, figyelhetjük a természet ébredését, a szomszédos erdõbõl elõbukkanó játékos majmokat, satöbbi, satöbbi.

Talán a magas elvárások, talán a korábban látott csodák a felelõsek azért, hogy Angkorvat közel sem hatott meg annyira, mint amennyire vártam. Bejárni a Machu Picchu-t, ahol vagy három órán keresztül szóhoz sem jutottunk a sokktól, vagy felfedezni az isten háta mögött fekvõ Húsvét-sziget misztikus kõszobrait mind-mind különleges élmény volt. Az elõzetes beszámolók és híresztelések alapján valami hasonlóan egyedit vártam Kambodzsa büszkeségétõl is, a monumentalitást leszámítva mégis azt kellett mondanom, hogy ilyet már láttam Indonéziában. Angkorvat látványában csalódva, ott és akkor abbahagyni Angkor bejárását nagy hiba lett volna ― a java ugyanis csak ezután következett.

A Bayon templomon kétszáznál is több kõfejet találunk - nézze meg nagyban is!
Forrás: Szabadlábon

Angkor többi templomának hangulata szerencsére gyökeresen eltér attól, amivel Angkorvat falai közt szembesül az odalátogató turista, a különbség pedig egyértelmûen a természetes díszlet számlájára írható. A dzsungelben elszórtan fekvõ templomok és szakrális építmények ugyanis hamisítatlan Indiana Jones és Tomb Raider hangulatot árasztanak, kis fantáziával mi is átélhetjük azokat az izgalmakat, amiket Charles-Emile Bouvillevaux francia misszionárius érzett, amikor a dzsungel közepén bozótvágó késsel a kezében ráakadt a khmer templomvárosra. A varázslatot szerencsére még az autók és a motorizált triciklik sem törik meg, azok ugyanis csak a kijelölt parkolókig közlekedhetnek, ahonnan a templomok már kizárólag gyalogosan közelíthetõk meg.

A Khmer Birodalom idején persze nem borított itt mindent dzsungel. Angkor a Kulen-hegy és a Tonle-Szap (Nagy-tó) közé esõ termékeny síkságra épült, ahol a dzsungel kiirtását követõen a világon egyedülálló méretû és hatékonyságú rizstermesztés vette kezdetét. A többmillió köbméteres víztározókkal és mesterséges öntözéssel felturbózott rizsföldeken évente háromszor arattak, olyan terméshozamokat érve el ezáltal, amirõl a középkori Európában leginkább csak álmodhattak. Bár errõl a kutatók vitatkoznak, Angkorban a dzsungel állítólag akkor vett ismét mindent birtokba, amikor a fõváros a thaiföldi Ajutthaja Királyságból érkezõ támadások hatására ― hatszáz évnyi fennállás után ― szinte teljes egészében elnéptelenedett. A templomvárosban burjánzásnak induló növényzet számos kárt okozott az épületekben; szerencsére ennek a rombolásnak ma már vége, a templomok restaurálása folyamatosan zajlik, az õserdõt pedig pont csak annyira vágják vissza, hogy az ne tegyen kárt a templomokban, így a hely sajátos dzsungel-atmoszférája sem csorbul.

Romok a dzsungelben.
Elefánt-pillérek.
A növényzet helyenként még ma is beborítja a köveket.

Angkor Thom déli kapuja.
A templomok nem csak formákban, színekben is különböznek.
Angkorban a legtöbb szuvenírt gyerekek árulják.
Forrás: Szabadlábon

Angkor elég nagy területen helyezkedik el, aminek megvan az a hátránya, hogy gyalogszerrel, vagy kerékpárral csak nehezen járható be. Mindenképpen érdemes tehát fogadnunk egy motorziált triciklist, aki elvisz bennünket a látni kívánt templomok parkolóihoz (mellékszál, de elmondom: az enyém pont hajnalban, a napfelkeltéhez sietve kapott defektet). A nagy kiterjedésnek ugyanakkor az az elõnye is megvan, hogy nem botlunk állandóan rikácsoló turistacsoportokba. Teljesen nyugodtan azonban mégsem nézelõdhetünk a dzsungelben, itt dolgozik ugyanis a világ legenergiavámpírabb hiénahordája: férfiak, asszonyok, fiatalok és gyerekek rohamoznak lépten-nyomon Angkor-portékákat árulva. Nyakláncok, könyvek, hûtõmágnesek, DVD-k, képeslapok, órák, fuvolák, nyílpuskák, csokoládék, üdítõk és még ki tudja mik szerepelnek a repertoárjukban, amibõl elõbb-utóbb kénytelenek vagyunk venni valamit. Az ember az elsõ ötvennek még türelmesen mondja el, hogy "No, thank you!", de az ötvenegyedik nyolcéves kislány, aki magyarul elszámol tízig és felsorolja az Európai országok fõvárosait, tuti, hogy ránksóz valamit. És ezzel persze nincs vége, napestig kell állnunk a kambodzsai gyerekek meg-megújuló rohamait. Ráadásul annyira rutinosak, hogy minden lepattintó válaszra tudnak valamit mondani:

― Vegye már meg ezt a képeslapot, csak egy dollár, nézze milyen szép!
― Már vettem egyet a másik templomnál, köszönöm, nem kell.
― Akkor vegyen egyet a barátainak!
― Nincsenek barátaim.
― Tudja miért nincsenek?
― Nem.
― Mert nem vesz tõlem képeslapot. Na, vegye már meg, csak egy dollár!

Angkorvat monumentalitása és a dzsungelben elszórt templomok hangulata, változatossága számomra elég megkapó volt, nem is értem, hogy a khmerek õsi fõvárosa miért nem szerepel a világ hét új csodája között. Az odáig rendben van, hogy a Machu Picchu atmoszféráját nem übereli, na de például Chichén Itzá színvonalát simán hozza. A kambodzsai templomvárosban ráadásul akár napokig is el lehet nézelõdni anélkül, hogy megunná az ember, a mexikói piramist és környékét viszont néhány óra alatt még a legelvakultabb maja-rajongó is kicsontozza. Angkornak helye lenne a hetek között ― amíg ez nincs így, megmarad a világ nyolcadik csodájának.



Hozzászólások
Kelemen Krisztina mondta [2010.09.21. 13 óra 18 perckor]:

Örülök, hogy errõl lelkesedéssel írsz. Olvasgatom írásaidat, nagyon érdekesek. Indonéziában viszont nem értettem miért maradtál egy teljes hónapot, mert csak a nyüzsgést írtad pozitív elemként sok negatív mellett, mint pl. levegõszennyezés, szemét.
Roland mondta [2010.09.21. 15 óra 27 perckor]:

Biztos, hogy az összes indonéz bejegyzést alaposan átrágtad? Az utolsó elõtti posztban például így írtam: "Csak a batami kompon vásárolt utolsó Pop Mie (indonéz instant leves) elfogyasztása közben döbbentem rá, hogy az elmúlt egy hónapban mennyire szívemhez nõtt ez az ezerarcú szigetország, annak minden esetlenségével és szépségével együtt. Az "ide még vissza kéne menni" listám Chile és Bolívia után egy újabb elemmel bõvült, csak ajánlani tudom mindenkinek.".
K.Krisztina mondta [2010.09.22. 16 óra 35 perckor]:

Gyorsan olvasok, nem rágtam át alaposan. Csak nincsenek részletezve a szép dolgok. Ezért nem értettem miért jobb Thaiföldnél vagy Malajziánál.
K.Krisztina mondta [2010.09.22. 17 óra 03 perckor]:

Most már kezdem érteni. Sydney-ben már egyfajta fáradság vett erõt Rajtad. Rengeteg dolgot láttál már akkorra és valószínûleg Indonézia egyszerûbb közege pihentetõ volt számodra, nem volt rohanás, nem volt bonyolult az élet. Magyarán jól érezted Magad.




Ha mondandója van...










Melyik a ht hatodik napja?